Az Il Corriere dello Sport szerint a Sienát irányító Antonio Conte a legesélyesebb, hogy idén nyáron átvegye a Juventus csapatának vezetését.
Az egykori középpályás, aki 13 szezonon át játszott a Juventusban, és csapatkapitánya is volt a csapatnak, újra befutónak tűnik. Korábban a Juventus elsőszámú választottja a posztra Luciano Spalletti volt, azonban az ő megszerzése nehézségekbe ütközik.
Spallettit egy elég jövedelmező szerződés köti a Zenit csapatához, és túl költséges lenne a futó szerződéséből kivásárolni a Roma korábbi edzőjét.
Ezért esett a választás Contéra, aki szintén a 4-4-2-es hadrend híve, és nemcsak szép futballt játszat a csapatával, hanem eredményeset is. Egyébként Conte már az elmúlt két nyár alatt is közel állt ahhoz, hogy a Juventus edzője legyen, azonban előbb Ciro Ferrara, majd Gigi Del Neri lett a Bianconeri választottja.
A Siena jelenleg a 2. helyen áll a Serie B-ben, így nagyon valószínű, hogy automatikusan feljut az első osztályba, vagyis ugyanaz sikerülhet Antoniónak, mint ami a Barival is összejött.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.