Egy kicsit olyan volt, mintha egy időgépbe léptünk volna, és újraéltük volna az álmainkat, amelyeken felnőttünk. Edgar Davids és Zinedine Zidane, újra együtt a pályán!
A holland játékos, aki a pálya minden szegletében fellelhető, és a francia, aki játékával művészetet alkot. A Derby SLAnco di vita megadta a lehetőséget a Juventus összes szurkolójának, azoknak, akik láthatták őket játszani, illetve a fiatalabb generációnak is, hogy (újra) felfedezzék a Bianconeri két halhatatlan bajnokát. Két csodálatos labdarúgó, akik, úgy tűnt, mintha sohasem váltak volna el egymástól.
Talán a mozgásuk a pályán, vagy a meccs utáni nyilatkozatuk fejezte ki, hogy a Juventus-mez iránti szeretetük semmit sem kopott. "Hazatértem ma este, mert a Juventus olyan, mint egy család" - mondta Davids. "A klub a szívemben maradt" - tette hozzá Zidane.
"Ez a csapat nagyon fontos volt számomra és a karrierem számára is. Nagyszerű érzés volt ennyi régi csapattárssal ismét találkozni. Mi nagyon fontos oldalakat írtunk a Juventus történelemkönyvébe" - folytatta Zidane.
"Ezt a mezt viselni mindig érzelemteli" - erősíti meg a Pitbull. "Éppen ezért nagy örömmel töltött el, hogy visszatérhettem ebbe a stadionba, amelyben régen tréningeztünk és a meccsekre készültünk fel."
A Bianconeri irányába mutatott szeretetük még mindig érintetlen, ezt mutatja a klub jelenlegi helyzetéről alkotott véleményük.
"Juventinóként szomorúan látom, hogy a klub nehézségekkel néz szembe. Mindig magasan szállva, a legjobb helyezésekért küzdve akarom látni őket. Ez egy kis időbe fog telni, de biztos vagyok benne, hogy a Juve vissza fog térni" - mondta Zidane.
Davids véleménye hasonlóan ösztönző volt.
"Egy kis nehézséggel fogunk szembenézni, mielőtt a szép pillanatok eljönnek. Éppen ezért amikor a kellemes pillanatok megérkeznek, még jobban fogjuk őket értékelni. Türelemre van szükség, mivel csak a mez viselése nem elég, hogy sikereket érjünk el. Az összes, Juventus ellen pályára lépő csapat le akarja győzni őket, ezért minden meccsen harcos mentalitással kell pályára lépni. Ennek a mentalitásnak a megtalálása időt vesz igénybe."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.