Meccs utáni nyilatkozatok

Természetesen a Juventus 2-2-es cesenai döntetlenét követően sincs hiány mentegetőzésből, pozitív szemléletű nyilatkozatokból.

"Jó mérkőzés volt. Egy egész félidőt ember-hátrányban játszottunk, de ügyesen helyt álltunk" - nyilatkozta az Öreg Hölgy vezetőedzője a meccs után, majd hozzátette Del Piero lecserélésével kapcsolatban:

"70 percen keresztül játszott, le kellett hoznom a pályáról. Jó kapcsolatot ápolok vele, és mélyen tisztelem."

"Ő és Aquilani azért kezdett, hogy kreativitást vigyenek a játékba. Motta második sárga lapja jogos volt, ellenben az elsővel."

Aquilani a kiállításra fogja csapata kétgólos különbségének elvesztését.

"A kiállítás után kifogytunk a lendületből. Sokkal óvatosabbnak kellene lennünk. Jó mérkőzést játszottunk, de ez nem elég, 2-0 után nem ilyen eredménnyel kellett volna zárnunk a meccset."

Simone Pepe is csalódottan vonult le a pályáról a 90 perc után. Szerinte jól teljesítettek a Zebrák, de hozzá tette:

"11 emberrel minden másképp alakult volna. Egy győzelem fontos lett volna az egész csapatnak. Szereztünk egy pontot, az is valami, de javítanunk kell a helyzetünkön."

Alessandro Matri duplájára ellenére sem sikerült kicsikarni a győzelmet, így nem meglepő az újdonsült olasz támadó keserű szájíze.

"A csapat teljesítménye sokkal többet jelent, mint az egyéni sikerek. Az is fontos, de jobban érdekel, hogy a Juventus miként teljesít. Kilenc mérkőzés van hátra, koncentrálnunk kell rájuk, amennyire csak lehet."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr844653572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Diego2889 2011.03.13. 15:47:20

ez az ember 1 barom.. ügyesen helyt álltunk.. ez most komolyan ekkora 1 fasz??

Ismeretlen_170662 2011.03.13. 15:54:28

Tegnap amikor levitte Del Pierot és beküldte Martinezt akkor mutatták marottát Nedvedet és Agnellit. Agnelli és marotta tapsolt mint két hülyegyerek Nedved meg faarcal nézett hogy mit csinál ez a barom.

Ismeretlen_170662 2011.03.13. 15:55:34

Érdekes. Matri Pepe Del Piero csalódott Del Neri nem. Ő elégedett. Akkor ki a hülye?

Ismeretlen_102194 2011.03.13. 15:57:14

Ez nem egy újabb baklövés volt?????Mr. Del Neri!? Mi francot keres ez még itt??????????????????????????????????????????????

Ismeretlen_108746 2011.03.13. 16:14:54

Olyan elképesztően unalmas hétről-hétre olvasni ennek a szerencsétlen, önkritikátlan szarjancsinak a nevetséges mellébeszélését. A seggünket a földhöz verhetjük. hogy sikerült egy pontot elhoznunk egy kiesőhelyen levő csapat otthonából. Tényleg mindenkit hülyének néz ez az ember? Én egy nézhetetlen, hitvány, gyalázatos csapatot látok, ez meg állandóan helytállásról, meg javuló játékról papol. El kellene zavarni végre ezt az alkalmatlan dilettánst, az ember még a cseréitől is röhögőgörcsöt kap (kínjában persze).

juve94 2011.03.13. 16:18:03

áhh szval erre a sok bla-blára gondoltatok a meccs alatt(Y) elején még reményteljesek voltak ezek a nyilatkozatok,most már átlátszóak... menjen iskolapszichológusnak.

juve94 2011.03.13. 16:21:05

jah és szurkolhatuk annak,hogy a Serie A győztes nyerje az Olasz kupát,hogy indulhassunk EL-ben legalább

Thomas 2011.03.13. 17:16:44

Arról kéne beszélni, hogy lehet az, hogy ha mindig "jól" játszunk, akkor miért van az, hogy a 6. hely is már 7!!!! pontra van???!!!! És arról, hogy tekintve, hogy a 11. helyezett Bologna is egy meccsre van tőlünk és pl. csak azért nem előztek MÉG meg minket mert három pontot levontak tőlük... Mellesleg a 12. Genoa is csak 4 pontra van, szóval úgy tűnik valahol a 7. és a 12. hely környékén végezhetünk, számba véve azt, hogy tavasszal, hogy teljesítünk, sajnos azt kell hogy mondjam mi vagyunk a legrosszabb tavaszi formával rendelkező csapat ezek közül, így aztán HA NEM VÁLTOZIK SEMMI, AKKOR úgy tűnik a 12. HELY A LEGVALÓSZÍNŰBB A SZEZON VÉGÉRE. NA ERRŐL KÉNE BESZÉLNI!!! Lehet, hogy 7.ek vagyunk, de ebből előre alig tudunk lépni, és ha így folytatjuk megyünk lefelé. Úgyhogy inkább ne reménykedjetek abban, hogy a 7. hely EL-t ér, mert így nem lesz meg.... azt tudtam, hogy del neri egy pofátlan ember, na de hogy ennyire... ez már több a soknál

Ismeretlen_164215 2011.03.13. 17:22:13

Jó lesz ez, legyetek csak türelemmel. :D Nyilván nincs kit hozni, azért marad a vén róka. Ha meglenne Alexnek az edzői képzettsége, simán lehetne játékos-edző, az se lenne rosszabb alternatíva a jelenleginél.

Victor90 2011.03.13. 17:35:46

Ügyesen helyt álltunk 1 kieső jelölt csapat otthonába,2-0-ás előnyről,bravo!Legalább Ranieri-ről venne példát,ami nem megy nem kell erőltetni!Jöjjön Gentile nyugodtan...4-5 alapember mellett játszanak a primavera-s srácok,hátha beépülne a csapatba 1-2 tehetséges fiatal!Dp Matri-n kívül nem sok mindenkinek van kedve játszani,Buffon a második félidőbe nagyon jól védett,régi önmagát idézte!Chielli-n érezhető volt z idegesség,(Jakesz verekedésére gondolok),Pepe is akart,ment,futott,de nála sokszor azt érezheti az ember,megy előre fejjel a falnak!Ha nem lesz edzőváltás a jövőhéten sem,a Brescia-t sem verjük meg(Napoli-ba is szép x-et elhoztak)majd akkor kíváncsi leszek mit fog ez a veréb dumálni a pajtársával együtt!

devil-z 2011.03.13. 17:49:40

Egészen elképesztő, hogy mi folyik ennél a csapatnál. Itt mindenki vak, mindenki hülye, senki sem ért semmihez. A világon több tízmillió ember látja, hogy ez így nem jó, ez így szar - függetlenül attól, hogy Juve-szimpatizánsok-e - de nem történik semmi. Nekünk az utóbbi időben mindig sikerül megtalálnunk a legalkalmatlanabb embereket a főbb posztokra, ezért nem jutunk egyről a kettőre. Túlságosan próbára teszik a szurkolók bizalmát. Lesz egy csilli-villi stadionunk, ahol végigizgulhatjuk, hogy vajon bent marad-e a csapat, vagy mennyire aláz meg minket egy Lech Poznan. Elnézést, velük sem futhatunk össze hisz már az EL is álomnak tűnik nekünk.

csakakriston 2011.03.13. 17:51:54

a hátralévő mérkőzésekből max. 3 pontot tudunk hozni kb. talán megverjük otthon a genoát, a többi cumi. ha 10-be leszünk, már "boldog" leszek...AGNELLI TAKARODJ!!!

jónásmacska 2011.03.13. 17:53:13

Szerintem fogjuk ezt is a bíróra. Itt újabban az a szokás.

g3ronymo 2011.03.13. 18:05:07

DEL NERI TAKARODJ!

Maverick 2011.03.13. 18:31:30

MINDENKI MONNYON LE!

Tony 2011.03.13. 19:00:59

Én már egyáltalán nem is vok kíváncsi az ilyen DN-féle nyilatkozatokra. Tényleg nevetséges,hogy az utóbbi években állandóan efféle szarságokat kell olvasnunk. Ferrara-Zaccheroni-Del Neri jó éég! 1 kutya az összes. Én csak azt szeretném tudni,hogy miután elmondták a nyilatkozataikat a felháborítóbbnál felháborítóbb eredmények után,1 hétig mi a jó fszt csinálnak? Megírják a jövő heti nyilatkozatot vagy mi? Mert h a csapattal nem foglalkoznak,az is btos,illetve ennyire telik,észre kéne már venni,hogy 1 kispolski ne induljunk világ körüli útra!

Tony 2011.03.13. 19:02:01

polski-val.

lalko23 2011.03.13. 19:04:10

ez egy vén buzi.a bl már úszott az el-hez meg csoda kell!sehol se indulunk jövőre,nem fog ide jönni senki,se edző se játékos.ez kibaszott valóság!

Diego2889 2011.03.13. 20:19:22

az a durva h még mindig a 7. helyen vagyunk.. nagy szerencse.. a reális helyünk kb a 8-9.. több mint 10 pontra vunk a 4.helytől, illetve a 6.hely is 7 pontra van... ezt hívnám ugy h szopás a köbön..

Victor90 2011.03.13. 20:25:29

Nagyon idegesítő olyan nyilatkozatokat olvasni,mint ahogy épp olvasom DP-től is,hogy felejtsük el ezt a meccset!Rendben felejtsük el,de akkor jó lenne ha a tabellára is tekintenének!Ezzel most nem Alex-et akarom szekálni,mert rá tegnap 1 szavunk nem lehet,de jó lenne már végre,ha valaki megmondaná nyíltan a frankót!Utálom ezt a sok ködösítést!

devil-z 2011.03.13. 20:55:35

Milyen nyilatkozatokat vársz? 'Marchisio: az edzőnk egy vén szar.' 'Amauri: amint megszabadultam DN-től rögtön megy a játék, nem véletlen!' 'Krasic: még csak most jöttem, de ha ez a tehetségtelen bohóc marad akkor megyek is' 'Pepe: szar a csapat, szar az edző, szar az egész, de tegnap végre játszottam és én boldog vagyok:)' Sötöbö. Sajnos részükről marad az optimizmus - még ha mást is gondolnak valójában - és a kitartás a végsőkig DN mellett (persze csak szóban..)

Victor90 2011.03.13. 21:01:53

Buffon vagy DP nyugodtan kinyithatná a száját,nem ártana!Mivan ha Alex odaszúr Del Neri-nek,vagy Buffon?Hamarabb elzavarnák a semmit nem nyerő emberünket,mint Alex-et vagy Gigi-t!Nem Pepe-től várom ezt, vagy épp Krasic-tól!

devil-z 2011.03.13. 21:16:45

Facepalm.

jónásmacska 2011.03.13. 22:03:26

"Amauri: Ugye megmondtam, hogy nem a hajammal van a baj, hanem a taktikával?" javítottam

devil-z 2011.03.13. 22:12:51

Határozottan jobb lett, mint az én hirtelen felindulásból elkövetett, átgondolatlan irományom ;)

Juvegaspy 2011.03.13. 22:15:06

Tudjátok ritkán írok és akkor is védem a csapatot de ez a nyilatkozat már engem is felháborít! Eddig úgfymond majomszeretet kötött a Juvéhoz mindíg találtam a kifogást a mentalitásra a játékra stb... de most komolyan MI A FASZOM TÖRTÉNIK ITT??? Ezek bassza meg teljesen hülyék nem tudok megoldást a problémára de a vezetőségetr (és pár játékost) a falhoz állítanék és golyót a fejükbe!! Ilyen szereplés után így nyilatkozni NEM LEHET! de azért Forza JUVE PER SEMPRE

Del Piero 70 2011.03.14. 08:22:35

Hát ne haragudjatok erre már tényleg nincs mit írni!Felháborító és ezt még valaki türi???

doma 2011.03.14. 11:38:55

unom már ezeket a nyilatkozatokat...

Bianconero 2011.03.14. 12:50:28

inkább takarodjál el innen a büdös picsába DN. -helytálltunk ?? a jo qva anyádat azt.elnézést mindenkitől de egy cesena ellen nem helytállni kell hanem ledarálni őket.Nem is értettem h mér te vagy a vezetőedző nem is fogom soha a büdös életbe.EGY BIZTOS menni kell DELNERI-nek.Mer ha nem akkor csunya 8-9-10helyért fogunk küzdeni!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása