Cesena - Juventus 2:2

A Bianconeri tegnap este a Cesena gárdájánál vendégeskedett a Stadio Dino Manuzzi stadionban.

A mérkőzés elején már kivehető volt, hogy a kieséstől veszélyeztetett Cesena nem fog alárendelt szerepet játszani.

A találkozó elején a játék kiegyenlített volt, a 4. percben Krasić kihagyott helyzetére Bogdani lövése volt a válasz. A 8. percben viszont Matri már megzörgette a hazai együttes hálóját, azonban a gólt Mauro Bergonzi játékvezető les miatt érvénytelenítette.

A Juventus viszont ettől a lehetőségtől erőre kapott és nyomás alá helyezte a Cesena kapuját. Ennek a 19. percben lett is eredménye. Del Piero kapta meg a labdát, miközben Matri keresztbe mozgott. Alex a két megzavarodott védő között Matri elé tálalt, aki gyönyörűen kilőve a hosszú alsó sarkot szerezte meg az 1:0-s vezetést.

A gól után a hazai gárda tagjai igyekeztek tördelni a játékot, a játékosok egyre durvábban léptek oda egymásnak, amire a vendégcsapat tagjaitól sem maradt el a válasz.

A játékvezető igyekezett kézben tartani a játékot, először Marco Motta, majd később Luis Jimenez kapott sárgát. A vendégcsapat továbbra is jól játszott, ami a 35. percben egy újabb Juventus gólt eredményezett. A labdát most Matri adta le a capitanonak az ellenfél tizenhatosán belül, akinek lövése ugyan levágódott az oldallécről, de a kipattanó labda Matrit találta meg, aki befejelte a labdát Antonioli kapujába.

Sajnos a mérkőzés még nem volt lefutott. A 39. percben a Cesena támadása a Juventus védelmében okozott zavart, melyet Buffon már csak szabálytalanság árán tudott megállítani. Sajnos az eset még éppen a büntető területen belül történt. A játékvezető Buffon megmozdulását sárga lappal jutalmazta, míg a megítélt jogos büntetőt Luis Jimenez értékesítette.

Az 1:2-es eredmény beállta után folytatódott az eredményesnek mutatkozó taktika a Cessena részéről. Továbbra is folytatták a játék tördelését. Ezzel ismét eredményt értek el, mivel az egyébként igen hasznosan játszó Marco Motta a 43. percben megkapta a meccsen a második sárgáját, amit azonnal pirossal jutalmazott a játékvezető.

A félőben Del Neri mester lehozta Krasićot és beküldte Grygerát. Továbbá a játék képéből kiderült a mester utasítása is. Meg kellett őrizni az egy gólos vezetést. Del Piero visszább hózódott a középpályára, Matri maradt egyedül elől. Az erőviszonyok rögtön kiegyenlítettebbek lettek és sokáig egyik csapat sem tudta eredményesen uralni a játék menetét. Továbbra is adódtak helyzetek mindkét fél előtt, ám ezek csak a 80. percben eredményeztek gólt. Ekkor ugyanis Marco Parolo egy Buffon védést követően a kipattanó labdát a védők között a Juventus kapubája vágta kialakítva a 2:2-es végeredményt.

Összességében a Juventus elég jól játszott. Emberhátrányban nem tudták megtartani a vezetést, így az utóbbi három elveszített bajnoki mérkőzés után két gólt szerezve sem sikerült győztesen elhagyni a pályát.

A csapatot több szektornyi Juventus szurkoló kísérte el, akiknek bíztatása többször túlharsogta a hazai drukkereket. A nézetőtérről pedig figyelemmel követte a meccset Andrea Angelli, Beppe Marotta és Pavel Nedved is.

CESENA - JUVENTUS 2-2

Összegzés:

Gól: Matri (19', 43’), Luis Jimenez(39'), Marco Parolo(80').

Sárga lapok: Motta (21', 43'), Jimenez (28'), Buffon (40'), Bonucci (56'), Mauro(68'), Aquilani (75').

Piros lapok: Marco Motta (43')

Juventus: Buffon, Motta, Bonucci, Chiellini, Traoré, Krasić (Grygera 45'), Marchisio, Aquilani, Pepe, Matri (Iaquinta 77'), Del Piero (Martínez 66’).

Fel nem használt cserék: Storari, Sørensen, Spinazzola, Buchel.

Edző: Del Neri.

Cesena: Antonioli, Santon (Caccarelli 79'), Pellegrino, von Bergen, Caserta (Malonga 52'), Colucci, Parolo, Giaccherini (Rosina 73'), Jimenez, Bogdani.

Fel nem használt cserék: Appiah, Benalouane, Calderoni, Piangerelli.

Edző: Massimo Ficcadenti.

Bíró: Mauro Bergonzi.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr744653571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_170662 2011.03.13. 13:17:30

És Del Neri szerint jók voltunk. Hát gratulálok ehhez a jó játékhoz és jó eredményhez.

Ismeretlen_164215 2011.03.13. 13:20:08

"Összességében a Juventus elég jól játszott." Minden viszonyítás kérdése. Szerintem inkább vicc volt, főleg a középpálya és a védelem közepe, de hát ezt ezek szerint mások másképp látták. Marchisio még úgy ahogy szűrt, de Aquilani egyáltalán nem csillogott. A kiállításig Motta és Traoré jó teljesítményt nyújtott, ezen bizony meg is lepődtem.

Arnijuve 2011.03.13. 13:33:38

hát bizony végignéztem a meccset és énis úgy láttam hogy a kiállításig jobban játszottunk...vagyis inkább a 11-esig....úgyláttam hogy del neri nemigazán tud hatni már a játékosokra...Del Piero nagyon sokat dob a csapaton..és ha játszik utána a pálya széléről is irányítani akar én inkább belőle csinálnék edzőt valahogy..rá biztos hallgat mindenki ....én nemvárok már semmit a csapattól innestől kezdve legyünk 10.-ek vagy 12-ek tökmind1....én azt várom hogy egy szezont végre úgy teljesítsünk hogy az első fordulótól kezdve az utolsóig jók vagyunk.....

Ismeretlen_108746 2011.03.13. 13:39:26

Egy szavunk sem lehet, hatalmas szerencsével elkerültük az újabb vereséget. A Cesena győzelmet érdemelt volna. Bekapcsoltam a gépet, lesve a híreket, de még mindig ez a rakás szerencsétlenség az edzőnk. Hihetetlen, hogy nem rúgták ki Del Neri-t... Meddig még?

Tony 2011.03.13. 13:42:12

Az egészen ijesztő,hogy a védelem micsoda formahanyatlásban van. A támadósor egész évben gyengén muzsikált,az első félévben Q-ból állt,most Matriból,de a védelem amely a csapat legszilárdabb részének tűnt fél évig és viszonylag kevés gólt kaptunk emiatt,most teljesen összeesett. A csapatnál komoly mentális problémák vannak,Buffon is nevetséges hibákat követ el sorozatosan,egy hónapon belül 2X állították vna ki,miközben óriási védésekkel bizonyítja,h még mindig képes jó teljesítményre. Érthetetlen. A játékosok mélyen tudásuk alatt játszanak,ennek az okát kéne megfejteni. DN meccs közben megint bizonyította zsenialitását a leghasznosabb DP lehozatalával, Matri meg nem hiszem h ne bírna végigjátszani 90 percet,h ezt a -1 ember,régóta nagy nulla Iaquintát be kelljen hozni,őt el kell felejteni mostmár. DN: "Tíz döntő vár ránk, s ha mindet nyerjük, jöhet a BL" Nembaj,majd a következő 9-et nehúzzuk és tényleg jöhet a BL,lényeg h jó úton haladunk.

csuma 2011.03.13. 13:44:59

Valóban minden viszonyítás kérdése. A téli időszak egyik legjobb produkciójával állt elő a csapat, aminek szerintem jelen körülmények között örülni kell. Persze más kérdés, hogy ez a teljesítmény is távol áll az elfogadhatótól, amit mindegyikünk látni szeretne már. Habár ennek az egésznek valójában az ég világon semmi jelentősége. Az idei szezon már elúszott, ha szerencsénk van akkor egy Európa Liga helyezést elérünk, amit természetesen a következő idényben ismételten magasról és folyékonyan szarna le a vezetőség. Én már a nyarat várom (s az új edzőt, új, használható játékosokkal). Addig úgy se történik már semmi "érdekes".

Diego2889 2011.03.13. 13:49:06

hát nem lehet erre mit mondani már.. szégyen, talán csak ennyit..

Tony 2011.03.13. 13:53:36

csuma! Az a szar,hogy lassan 3.éve a szezon ezen szakaszában már mindenki a nyarat várja. Ez mindent elmond.

Diego2889 2011.03.13. 14:03:43

a nyarat is várhatjuk.. ameddig ez a vezetőség dönt a csapat dolgairól, addig nem lesz nagyobb változás.. már elmondani sem tudom, h mennyire vagyok dühös és csalódott..

cd 2011.03.13. 14:30:35

várhatjuk a nyarat, de minek? ti még hisztek abban h itt röpködnek majd az átigazolásokra az euró 10 milliók? és jönnek a nagyobbnál nagyobb nevek? lehet én vok pesszimista, de jövőre sem számítok sok jóra. régóta nincs bl ez meg k nagy bevétel kiesés, és ha egy csapat elindult a lejtőn, nagyon nincs visszaút, max egy 50-100 milliós kölcsön

csuma 2011.03.13. 15:09:42

@Tony: hát igen, ez pontosan így van...de valamit mégis csak illene várni, nem? :D

Dani 2011.03.13. 15:13:15

cd!Hasonló a véleményünk én is így gondolom!Lehetőség szerint tényleg felvenni egy kb.50-100M közti összeget,amit 10-15 év alatt letörlesztenek!Ettől nem kéne félni,mert ebből az összegből össze lehetne hozni egy kiváló edzőt,kiváló játékosokkal,akik be tudnak jutni a BL-be és az vissza "termelné" a kölcsönre fizetendő törlesztőket,pláne úgy,hogy az új stadion egy jó focit játszó Juvéval biztos megtelne!A legfontosabb még az lehet amin pénzt tudnának "spórolni",hogy a nem idevaló játékosokat el KELL adni,zavarni vagy szerződést bontani velük!Aki idejön nem irracionális fizetési szerződéseket kötni velük,hanem az Agnelli által emlegetett teljesítmény arányos fizetést,bár ez megnehezítheti a jelenlegi eredményünk után a bajnok mentalitású játékosok szerződtetését.Szerintem ez nélkül(pénz) nem fogunk tudni javítani a helyzetünkön!Kíváncsian várom mi fog történni mind az edző személyét,mind az érkező játékosokat tekintve,mert tescos bevásárlásokkal egy újabb "jó" szezon elé nézünk,pláne ha ilyen Mazzarri nevek röpködnek a kispadot illetően.Nevesebb edző is csak akkor fog hozzánk jönni,ha bajnokokat igazolunk,ezt már minden "nagyobb" edző elmondta csak a vezetőség nem akarja észre venni.

Ismeretlen_149085 2011.03.13. 15:22:40

Egyébként viszonylagos pénztelenségben is fel lehet építeni egy BL-re sanszos csapatot, erre jó példa a Napoli, Udinese, Lazio vagy a németeknél a Werder, Dortmund. Csak ügyes játékospolitika kellene meg egy keménykezű edző.

Ismeretlen_181235 2011.03.13. 15:30:55

ronny34 - szívemből beszélsz és a Juvéhoz méltó felemelkedés lenne. A kölcsönös dolog abban sántít, hogy 100 misiért sem garantált a BL és ha bukta az első éves BL-szereplés, akkor azonnal a szakadék szélén lenne a csapat. Inkább lassan emelkedjünk fel, tartson pár évvel tovább, de én is a biztosabb utat választanám.

Diego2889 2011.03.13. 15:50:55

ezt a hosszabb, biztosabb utat választották.. lófaszt nem értünk el vele.. 1re lejjebb süllyedtünk.. én ebben nem hiszek.. nincsen még 5 éve a Juventusnak arra h bl-ben legyen, vagy bajnokesélyesként harcoljon.. egyáltalán nem ez a cél. Én mindenféleképpen a nagyobb beruházásra voksolnék.. ha 100millióba kerül akkor 100ba..ha 150 kell hozzá, akkor 150et kell költeni.. A csapatépítés befuccsolt.. ez van.. a legnagyobb erősítés viszont az lenne, ha a vezetőségünk elmenne a jó büdös picsába..

Ismeretlen_102194 2011.03.13. 16:06:02

Apuleius : - Ezzel nem vagy egyedül! Gondolom megint sírt a labda ha nálunk volt, nulla elképzeléssel futkátoztunk mint megye egyben, bár most lehet rájuk nézve ez sértés volt!:)

melákovics 2011.03.14. 07:20:03

bár a meccset nem láttam, csak a kommentekből ismerem bizonyos részleteket, de az elmúlt jópár meccshez képest annyi pozitívum azért történt, hogy lőttünk gólt. Ebből a meccsből ennyi és nem több jó dolgot kell levonni. Az edző kérdésről meg csak annyit, hogy ez a keret nem olyan szar, mint amit a helyezésünk mutat. Capello-nak sikerült egy Zebina-t elfogadhatóan játékra bírnia, nem hinném, hogy olyan fos lenne a keret, hogy csak ennyit tudjon nyújtani. a szezon első felében nagyon ment és látszott, hogy valami elindult. jött a parma elleni vereség és Q sérülése, meg még jó pár vereség. De ha hamarabb megfogják a vezetők, mondjuk a napoli vereség után ajtót nyitnak Del Neri-nek és leültetnek valakit a padra aki tud motiválni, én vészmegoldásnak a Nedved Vialli duó valamelyikét tökéletesnek találtam volna, akkor szerintem nem itt tartanánk. Mert akkor még volt tartás a csapatban, és talán még hit is. DE ezeket most már nagyon nehéz visszaadni ennyi értelmetlenül elvesztett meccs után. Capello-ról meg annyit, hogy ő szerintem még egy győztes meccs után is képes lenne ordibálni, hogy ilyen játékkal menjenek a sunyiba

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása