Az utóbbi napokban a Juventus játékosai ugyanazt hangoztatták, miszerint a csapat vissza fog térni a győztes útra. Milos Krasic sem vélekedik erről máshogy, mivel a Juventus szerb szélsője a Sky Sport Italiának adott interjújában szintén így tett.
„Valóban egy nehéz helyzeten megyünk keresztül, de a helyes hozzáállással és összefogással ki tudunk jutni belőle, mert minőséget képviselünk. Mindannyian, akik itt dolgoznak, felelősséggel tartozunk jelen pillanatban. Minden klub kerülhet ilyen helyzetbe, de munkával és edzéssel ki juthatunk belőle. Úgy gondolom, minden csapattal történnek rossz dolgok, ilyenkor pedig a korábbiakból kell meríteni. Kétségtelen, hogy csak mi vagyunk felelősek ezért a helyzetért. Együtt kell dolgoznunk, hogy kikerüljünk ebből a pszichológiai gödörből és visszatérjünk a szezon eleji jó játékunkhoz.”
A szezon elején Krasic nagyszerűen játszott, ennek köszönhetően még a kritikusok szemében is elismerésnek örvendett, de mostanra már kimerültség jelei mutatkoznak rajta.
„Az az igazság, hogy már egy éve játszok, de nem keresek kifogásokat. Valóban fáradt vagyok egy kicsit, de ez nem indokolja a teljesítményemet.”
A szerb szélső ellen gyakran szabálytalankodnak az ellenfelek, de a bolognai mérkőzés után ezeket nem mindig büntetik a bírók.
„Szeretném elfelejteni azt az eseményt és megértem a játékvezetőket, mert nehéz mindig mindent látni, de mint már sokszor elmondtam, nem akarom, hogy negatív címkével lássanak el. A Juventusnál sok olyan játékos van, aki szereti a lábán táncoltatni a labdát és a játékvezető nem láthat mindent.”
A Juventus most a Cesena ellen készül egy idegenbeli mérkőzésre, amit a torinói gárda meg szeretne nyerni.
„Tudjuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, ugyanis a Cesena megnyerte az utolsó találkozóját, de azt hiszem, a Juve jobb minőségű csapat, mint a soron következő ellenfelünk. Tudjuk, hogy ha a legjobbunkat nyújtjuk, megnyerjük a mérkőzést.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.