A Corriere dello Sport információi szerint a Juventus ajánlatot tehet a Hamburg holland játékosáért, Eljero Eliáért.
Az Öreg Hölgy köztudottan bal oldali szélsőt keres, ám korábbi kiszemeltjük, a brazil Michel Bastos túl drágának bizonyul, így Elia lehet a végső befutó. A Zebrákat már 2010 nyarán is szóba hozták a holland szélsővel, de a német csapat nem kívánta eladni.
Elia már 8 millió euróért megszerezhető lehet, tekintve, hogy kiszorult a Hamburg kezdőcsapatából. A támadó már februárban hangot adott elégedetlenségének, úgy érzi, csapata nem bízik benne, és egy esetleges távozás is fellelhető volt szavaiban.
Az Eliáért folytatott küzdelem nem lesz egyszerű, a Juventusnak a Wolfsburggal, a Kölnnel, a Liverpoollal és a Chelsea csapatával is szembe kell néznie a játékos aláírásáért.
A holland egyébként korábban azt nyilatkozta a Bildnek, hogy szívesen játszana egy nagy klubban, mint a Real Madrid, a Barcelona vagy a Manchester United.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.