Ebben a szezonban a Lecce elleni első mérkőzésen Alberto Aquilani törte meg a gólcsendet, megszerezve első gólját a Juventus mezében, és most a középpályás a "visszavágón" meg akarja szerezni sorozatban a harmadik győzelmet.
"Vasárnap győznünk kell, hogy növeljük a Cagliari és Inter ellen aratott győzelmeink értékét. Egy eredménytelen utazás semmissé tenné az elmúlt két mérkőzés eredményeit."
Az olasz középpályás a Sky Sportsnak adott interjújában elmondta, hogy örül, hogy a Juventus megtalálta a formáját és eredményeket szállít, de azt akarja, hogy így is folytassa a csapat.
"Rossz játékkal sok pontot veszítettünk, és emiatt nem vagyunk boldogak, de nem szeretek a múlton rágódni. A futballban vannak jobb és rosszabb periódusok, és ezt el kell fogadni. Most rossz pozíciót foglalunk el a táblázaton, így több jó eredményt kell elérnünk, hogy elérjük a célunkat, a Bajnokok Ligáját."
Alberto beszélt a Juventusnál tapasztalt dolgokról is, és örömét fejezte ki ezzel kapcsolatban.
"Azért jöttem ide, hogy folyamatosan játsszak, miután az elmúlt években elég keveset léptem pályára. Sok mérkőzésen szerepeltem, noha, természetesen mivel korábban kevesebbet játszottam, így néhány mérkőzés sebességét keménynek találtam. Nem voltam hozzászokva ezekhez."
A Juventusban Aquilani egy új pozíciót foglal el.
"Valójában a Romában és a Liverpoolban is szélen játszottam, és mindkét helyen volt egy védekező középpályás a védelem előtt, aki osztogatta a labdákat. Ehelyett itt a középpályások mellett játszok, akik szeretnek előremenni, és nemcsak visszaszerezni a labdát. Meg kell találnunk az egyensúlyt, de ez nem probléma. Tudom, hogy fejlődnöm kell, mivel ez egy új szerep a számomra."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.