Egy kőkemény védő és egy kiváló tanuló: Giorgio Chiellini mindig ugyanazt a határozottságot mutatja, mind a pályán minden ellenfél ellen, mind az iskolapadban. Valójában Giorgio már tavaly lediplomázott a Torinó Egyetem Közgazdaság és kereskedelem szakán, egészen kiváló 109 pontot elérve a maximális 110-ből. A kitűnő jegy mellé most még egy jól megérdemelt jutalmat kapott: az Alumni-Altec (az egyetem korábbi tanulóinak szervezete) Chiellinit jutalmazta a "Az év legjobb végzőse"-díjjal.
Giorgio, aki eldöntötte, hogy tovább folytatja tanulmányait, tegnap este kapta meg az elismerő oklevelet az egyetem új épületében tartott ceremónia keretein belül.
"Ez a díj nagy elégedettséggel tölt el. Élveztem a kurzust, így tovább folytatom, remélve, hogy a lehető leghamarabb képes leszek befejezni. Hogyan tudom összehozni a tanulást a futballal? Erős akarat szükséges, ahogy mindenhez."
Ezt követően a téma elkerülhetetlenül az Inter elleni meccsre terelődött.
"Lehetetlen figyelmen kívül hagyni, mivel ez a meccsek meccse. Ez egy különleges meccs a számunkra, a klub és a szurkolók számára, de szintén fontos a tabellát nézve. Ez egy olyan meccs, amely sok érzelmet hozhat elő, de itt is 3 pont forog kockán, noha egy kicsit nagyobb téttel. Elszántak vagyunk, hogy a legjobbunkat nyújtsuk, és hogy győzzünk."
Giorgiót ismét a balhátvéd pozíciójában használhatja Del Neri, miután jó teljesítményt nyújtott a Cagliari elleni meccsen, valamint a válogatottban is ezen a poszton.
"Mindig a menedzser rendelkezésére állok, semmi problémám nincs azzal, hogy a szélen kell játsszak. Nem hinném, hogy ez egy állandó döntés, de a csapatért mindent beleadok."
Chiellinit Matriról is kérdezték, illetve arról is, hogy szeretné-e többször látni a háromcsatáros játékot.
"Matri lelkesedést és akaratot hozott, hogy jól szerepeljünk, köszönjük neki a két gólját, amit a Cagliari ellen szerzett. A háromcsatáros játék az egész csapat hozzájárulásával megoldható lenne, noha úgy vélem, hogy ez a megoldás mérkőzés közben könnyebben jöhet elő, nem egyből a kezdősípszótól."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.