Ezen héten lesz a Squadra Azzurra első mérkőzése 2011-ben.
Február 9-én, szerdán az olasz válogatott Németországban, egészen pontosan Dortmundban csap össze a németekkel. Cesare Prandelli szövetségi kapitány ennek megfelelően kihirdette a keretét.
A keretben a Bianconeriből 5 játékos kapott helyet, méghozzá Gianluigi Buffon, Giorgio Chiellini, Leonardo Bonucci, Alberto Aquilani és Alessandro Matri.
Alessandro Matrinak, a korábbi Cagliari-játékosnak nemcsak, hogy ez az első kerettagsága, mint Juventus-játékos, hanem összességében is most hívták be először a válogatottba. Eközben a világbajnok Buffon ismét visszatérhet a válogatott kapujába, miután a tavaly nyári világbajnokságon összeszedett sérülése óta nem védhetett.
Csütörtökön már mind az 5 játékos Luigi Del Neri rendelkezésére fog állni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.