Marotta: "Elégedettek vagyunk Matri érkezésével"

A szokásoknak megfelelően Giuseppe Marotta találkozott az újságírókkal az új igazolás, Alessandro Matri bemutásakor Vinovóban. A tárgyalásról, mely az utolsó napon került napvilágra, a következőket mondta a Juventus sportigazgatója:

"Nehéz tranzakció volt, de ki kellett használnunk a lehetőséget, amit Cellino Elnök Úrtól kaptunk, aki hajlandó volt elengedni a csatárt. Már egy ideje a célkeresztben volt Matri, és tudtuk, hogy más klubok is figyelik őt."

Továbbá, az átigazolásnak sok feltételnek meg kellett felelnie, valamint ezzel párhuzamosan Amaurit is el kellett adni.

"Matri kölcsönbe érkezett a Bianconerihez, megvételi opcióval. Ugyanilyen módon igazoltuk le Quagliarellát és Aquilanit is. Ugyanakkor még mindig értesülök arról, hogy a média Pazziniről beszél. Ő egy nagyszerű játékos, akárcsak Matri, és nagyon sok csapat szerette volna leigazolni. Viszont az Inter végleg leigazolta, mi pedig nem. Mi a kölcsönvételt választottuk, lehetőséggel a játékos végleges leigazolására júniusban."

"Tudatában vagyunk annak is, hogy más játékosokat is adhatunk kompenzáció gyanánt csökkentve az árat. Talán az egyik fiatal játékosunkat, akinek magas szinten kellene szerepelnie minden héten. De szeretném ismét leszögezni, hogy az opció egy jog, nem kötelezettség."

Nemcsak Matri és az átigazolási időszak volt a sajtótájékoztató egyetlen témája. A Palermo elleni mérkőzés közeledik, így erről a meccsről is egyre több szó esik, különösen a bírókról. A Palermo elnökének, Zamparininek a szavai után Marotta is megszólalt.

"Nem akarok az Inter elleni meccsükbe belemenni. Én csak Krasic helyzetét említettem. Azt mondhatom, hogy ez egyfajta konokság, és örülök, hogy sok újságíró, kommentátor és egykori bíró is egyetért velem."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr44653447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_102246 2011.02.01. 18:13:55

Nagyon helyes. Ideje már a bírók fejére koppintani, mert nagyon igazságtalan amit mostanában tesznek velünk. Meccsenként egy véleményes tizi mindig akad, amit nem fújnak be a javunkra és ez több, mint érdekes. Krasic esetét meg ne is vegyük... durva ellenszélben megyünk és ez sztem pontokban is megmutatkozik.

Ismeretlen_176072 2011.02.01. 18:27:51

Mióta Krasic műesése megtörtént azóta ilyen velünk, a játékvezetők. Ez felháborító!! Forza Juve!!!!!!!!!!!!!!!!!!

frustrate 2011.02.01. 18:42:20

Így van. Ha már csapatjátékkal nem tudunk gólt szerezni, akkor reklamáljunk a meg nem adott büntetőkért, mint az igazi bajnokok.

Ismeretlen_102246 2011.02.02. 10:34:48

Ami jogos, az jogos frustrate.

frustrate 2011.02.02. 11:17:49

Jogosnak jogos, de itt mindenki annyira élteti a múltunkat. A nagy Juventust, az olasz rekordert, stb... Szerintem, amíg 5 passzt nem tudunk megcsinálni egymás után, illetve egy normális támadást nem tudunk levezetni, addig ne is reklamáljunk ilyenekért, mert ez szánalmas mentalitást tükröz és csak tovább süllyed a csapat. A pályán kell megnyerni a meccset és nem a bíróságon. És amíg a bírokra mutogatunk ujjal, -ahelyett, hogy játszanánk- addig ne csodálkozzunk, ha ellenünk ítélnek.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása