Átigazolási figyelő - Frissítve

A Juventus azon dolgozik, hogy egy-két újabb igazolással az átigazolási időszak vége előtt tovább erősítse a csapatot.

Drenthe

A Bianconeri azon intézkedik, hogy megszerezze a Real Madrid mellőzött holland játékosát, Royston Drenthét, valamint a Cagliari csatárát, Alessandro Matrit.

A 23 éves holland játékos jelenleg a Real Madridból kölcsönben a Hérculesben szerepel, viszont könnyen elképzelhető, hogy ma estére bianconero lesz, legalábbis a La Gazzetta Dello Sport, valamint a Corriere Dello Sport szerint.

Giuseppe Marotta és Fabio Paratici azon dolgoznak, hogy meggyőzzék a Madridot, hogy engedjék el kölcsönbe Torinóba a hollandot, megvételi opcióval a szezon végén. Drenthe jelenleg Alicantéban szerepel kölcsönben, de elképzelhető, hogy a Madrid a Juventusba küldi őt a szezon végéig.

Egy hasonló üzlet mehet végbe Matri esetében is. Noha Marrotta tagadta/tagadja, mégis úgy tűnik, hogy még mindig csatárt keres az Öreg Hölgy. A klub tárgyalásban állt a Cagliarival, és várhatóan tovább folynak az egyeztetések.

Ugyanakkor a Cagliari nehezen válna meg Matritól, főleg kölcsönben, mivel ők 18 millió eurót, valamint Lorenzo Ariaudo játékjogának felét szeretnék megkapni a Juventustól. Tulio Tinti, Matri ügynöke jelenleg is Milánóban tartózkodik, és fenntartja a kapcsolatot a csapatok között.

Mindeközben Ernesto Bronzetti, Amauri ügynöke elismerte, hogy a csatár több Premier League-csapat megkeresését is elutasította.

"Elutasította a Fulham-et és a West Bromwichot" - mondta Bronzetti a Sky Sport Italiának.

"A West Bromwich Albion, a Fulham és a Zaragoza érdeklődött a játékos iránt, azonban ezek a klubok nem olyan híresek, mint a Juventus, így a játékos nem szívesen igazol oda."

Tegnap meglepetésként ért mindenkit, amikor Legrottaglie kijelentette, hogy ma az AC Milanba igazol. A 34 éves védő jelentette be tegnap este, hogy elhagyja a Juventust, és Milánóba költözik.

A híresztelések szerint a játékos 2 éves szerződést köt a bajnokságot vezető Rossonerivel, mivel nem igazán szerepelt Luigi Del Neri terveiben.

A Juventus azon dolgozik, hogy egy-két újabb igazolással az átigazolási időszak vége előtt tovább erősítse a csapatot.

Drenthe

A Bianconeri azon intézkedik, hogy megszerezze a Real Madrid mellőzött holland játékosát, Royston Drenthét, valamint a Cagliari csatárát, Alessandro Matrit.

A 23 éves holland játékos jelenleg a Real Madridból kölcsönben a Hérculesben szerepel, viszont könnyen elképzelhető, hogy ma estére bianconero lesz, legalábbis a La Gazzetta Dello Sport, valamint a Corriere Dello Sport szerint.

Giuseppe Marotta és Fabio Paratici azon dolgoznak, hogy meggyőzzék a Madridot, hogy engedjék el kölcsönbe Torinóba a hollandot, megvételi opcióval a szezon végén. Drenthe jelenleg Alicantéban szerepel kölcsönben, de elképzelhető, hogy a Madrid a Juventusba küldi őt a szezon végéig.

Egy hasonló üzlet mehet végbe Matri esetében is. Noha Marrotta tagadta/tagadja, mégis úgy tűnik, hogy még mindig csatárt keres az Öreg Hölgy. A klub tárgyalásban állt a Cagliarival, és várhatóan tovább folynak az egyeztetések.

Ugyanakkor a Cagliari nehezen válna meg Matritól, főleg kölcsönben, mivel ők 18 millió eurót, valamint Lorenzo Ariaudo játékjogának felét szeretnék megkapni a Juventustól. Tulio Tinti, Matri ügynöke jelenleg is Milánóban tartózkodik, és fenntartja a kapcsolatot a csapatok között.

Mindeközben Ernesto Bronzetti, Amauri ügynöke elismerte, hogy a csatár több Premier League-csapat megkeresését is elutasította.

"Elutasította a Fulham-et és a West Bromwichot" - mondta Bronzetti a Sky Sport Italiának.

"A West Bromwich Albion, a Fulham és a Zaragoza érdeklődött a játékos iránt, azonban ezek a klubok nem olyan híresek, mint a Juventus, így a játékos nem szívesen igazol oda."

Tegnap meglepetésként ért mindenkit, amikor Legrottaglie kijelentette, hogy ma az AC Milanba igazol. A 34 éves védő jelentette be tegnap este, hogy elhagyja a Juventust, és Milánóba költözik.

A híresztelések szerint a játékos 2 éves szerződést köt a bajnokságot vezető Rossonerivel, mivel nem igazán szerepelt Luigi Del Neri terveiben.

Update: Állítólag Royston Drenthe arra kérte a Hércules vezetőit, hogy engedjék meg neki, hogy kölcsönben csatlakozzon a Juventushoz.

Az AS szerint az alicantei klub, amely jelenleg pénzügyi nehézségekkel küzd, aminek köszönhetően több csapattag sem kapta meg a fizetését, kompenzációt szeretne kapni azért, hogy elengedje Drenthét, noha a játékos is kifejezte eligazolási szándékát.

A hírek szerint a Juventus maximum 1 millió eurót tudna áldozni Drenthe megszerzéséért most, januárban. Míg a Hércules 500.000 euró kompenzációt kér.

Update2: A legújabb játékos, kinek nevét a Juventusszal hozták összefüggésbe, Alejandro Dominguez, aki a Valencia csapatában játszik. A 29 éves csatárt a Bianconeri kölcsönbe szerezné meg a szezon végéig.

Mindeközben elképzelhető, hogy Amauri mégis távozik Torinóból. Először a Palermo érdeklődéséről lehetett hallani. A játékos korábbi klubja kölcsönbe igazolná le a játékost, viszont a támadó fizetését a Juventusnak kellene állnia.

Ugyanakkor egy meglepő húzással a Parma is ajánlatot tett Amauriért. A hírek szerint Amauri már össze is csomagolt, viszont nem tudni, hogy az átigazolás csak átmeneti, vagy végleges lenne.

Eközben a Juventus vezetői együtt ebédeltek a Cagliari néhány vezetőjével, hogy Alessandro Matri átigazolásáról tárgyaljanak. Ehhez a transzferhez viszont elengedhetetlen lenne Amauri eladása.

Update 3 - Lassus:

na, nézzük, mik a legújabb pletykák.

Egyelőre még senki nem erősítette meg hivatalosan, de úgy néz ki, a Juventus és a Cagliari megállapodott Alessandro Matri klubváltásával kapcsolatban.

A játékos most kölcsönbe érkezik Torinóba, de a Bianconeri idény végén 15 millió euróért köteles lesz megvásárolni a támadót. A tranzakcióba Lorenzo Ariaudo játékjogát is belevonta a Juve, így a fiatal védő már most Cagliariba utazik.

Úgy néz ki, hogy Legrottaglie mellett még egy játékos távozik, ugyanis a pletykák szerint Matri érkezésével egy időben Amauri - miután visszautasította a West Bromwich és a Fulham ajánlatát - a Parmába igazol.

Amauri egyelőre kölcsönbe megy, helyzetéről az idény végén döntenek majd a felek.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr554653434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_164215 2011.01.31. 12:41:33

Kit érdekel, hogy szívesen vagy nem szívesen megy. Lényeg, hogy ne rontsa még tovább a Juvéban a levegőt. Kíváncsi vagyok, milyen alibi-igazolást hoz össze Marotta...

Lakatos Di Natale 2011.01.31. 12:45:21

Amauri elmehet az anyjába, akkor ki kell provokálni valamilyen módon a szerződésbontást. Menjen el minél előbb itt, mert nem tud teljesíteni. El kell zavarni és késsz! Matri meg jöjjön mindenképpen, mert valaki kell....Bár Forlan 15 milla volt Luis Fabiano meg 9 akkor nem értem Matri hogy kerülhet 18-ba....Amúgy meg egyszerű a képlet Quagliarellát meg kell venni a többi opciós joggal meg nem élni...Aquilani sem kell, mert egész szezonban volt két jó meccse. Nem meghatározó, szervezni képtelen és nem is túlzottan gólerős. Aquilani elengedésével sok pénz felszabadulna, abból meg kellett volna már igazolni egy normális csatárt. Motta, Pepe meg alap hogy költözhetnek vissza Udinese-be

Victor90 2011.01.31. 12:51:52

Amauri-s ügyet megköszönhetjük Secco-nak!Hosszú,zsíros szerződést kapott,rengeteget keres,és nem is kell neki érte semmit sem tenni!Amauri hosszútávon ennyit ért,volt 1 jó félszezonja oszt viszontlátásra!Drenthe a balszélen nagyon jó lenne,Matri meg főleg a csatársorba,de nem hiszem,hogy lesz Matriból valami,esetleg Drenthéből!

Lakatos Di Natale 2011.01.31. 12:59:38

Érdemes figyelni amúgy a téli mercatot: Inter: Andrea Ranocchia, Giampaolo Pazzini (tuti erősődtek az így is bika kerethez) Milan: Antonio Cassano, Mark Van Bommel (detto) Juve: Luca Toni XD

CSUBI 2011.01.31. 13:00:33

Amauri egy szánalmas gyökér(persze,4,5milláért meteheti),Én nem bánnám ha másképp nem megy akkor a DRUGHI ultrák "elbeszélgethetnének vele"-mert ez a hajzselés bohóc botrány!!! Elmenni nem akar,de gólokat baszik lőni.Nevetséges,hogy a hátvédek több gólt lőnek nála(persze nem nehéz mert ő egyet sem,nála még a nagyanyám is eredményesebb lenne),el kéne törni a lábát úgysem használja,és akkor meggondolná magát.DE az illetékesek is megérdemelnének pár korbácsütést vagy egy lófejet az ágyukba,akik úgy kötnek szerződést,hogy nulla teljesítménnyel sem lehet megválni az ilyen sutyerákoktól!!! CSAK A JUVE!!!

Ismeretlen_146727 2011.01.31. 13:00:39

Jöhetne mind a 2. Most villanthat valamit Marrotta, bebizonyízhatja pár millió drukkernek, hogy jól is tudja végezni a munkáját. Az előbb meg a Palermo elnöke Zamparini kijelentette hogy ők elvinnék Amaurit kölcsnbe a szezon végéig, ha a Juve állná a fizetését....

Ismeretlen_146727 2011.01.31. 13:03:21

Inter: Ranocchia,Pazzini,Kharja Milan: Cassano,Van Bommel,Emanuelson,Legro Juve: Toni,Barzagli Szóval igazán jöhetne Matri és Drenthe....csak adná az Isten.

Ismeretlen_108746 2011.01.31. 13:05:40

A legfontosabb kérdés (függetlenül a lehetséges érkezők nevétől és minőségétől), hogy vajon a zseniális transzfergurunk miért várt megint az igazolási szezon legutolsó napjáig? Ez a módszer igen nagy mértékben rontja a pozíciónkat és a lehetőségeinket a tárgyalások során.

Ismeretlen_164215 2011.01.31. 13:09:03

@Apuleius: Meg volt győződve arról, hogy lesöpörjük az Udinesét. Biztos nagyon meglepte a mutatott játék...

Mitya 2011.01.31. 13:10:22

Legrottaglie is tudja mikor kell elhúzni. Szerintem ő sem gondolja komolyan hogy a Milanban több lehetőséghez jut de így simán nyerhet még 1 olasz bajnokságot :D bár kicsit fura hogy ilyen egyszerűen teszi hogy a Milanhoz igazol de persze megértem... Amaurinál meg annyira tetszik az a rész hogy nem túl híresek :D hát ez beszarás :D 26-27 éves koráig azt se tudták az emberek hogy ő kicsoda most meg már ott tart hogy a tavalyi EL döntős csapat neki nem híres ahol meg most van ott meg 1 éve nem rugott gólt a bajnokságban...az igen! :D Matriért meg ha megadjuk amiket kérnek én felakasztom magam az tuti...Drenthe átigazolására viszont sztem simán van esély ;)

Ismeretlen_128760 2011.01.31. 13:11:03

Drenthe és Matri... Vicc, de erősítést jelentenek mindketten.

Diego2889 2011.01.31. 13:12:19

ez az amauri.. pf.. ekkora 1 baromarcú köcsögöt.. takarodjon akárhova..el van szállva magától nem kicsit.. kb ilyen west bromhoz illene.. oda való, nem pedig 1 Juve szintű csapathoz.. most már azt is tudjuk h nagyképű is.

Ismeretlen_170662 2011.01.31. 13:13:25

Miért kellett ennyit várni ezzel? Mikor már csak 6 óra van vissza az átigazolási időből. 18 misi + Ariaudo? Az anyját

Del Piero 70 2011.01.31. 13:17:36

Lehet abban valami,hogy Legro csak az utolsó pillanatban jelentette be,hogy elmegy.Egyébként meg úgy gondolom,hogy megint csak kapkodunk az átigazolások terén Drenthe még oké de Matri hát nem tudom a Juvéban nem lesz olyan gólerős.Az a baj,hogy csak ilyen Mátrikra van pénz.Bár ne legyen igazam.

Diego2889 2011.01.31. 13:17:39

amauri meg minket fog szomoritani ameddig le nem jár a szerződése.. most kiderült végleg h mekkora 1 köcsög,pénzéhes 1 fasz.. még nem is lenne baj h focizni tudna.. de sajnos az se megy neki.. ki kell tenni a csapatból a francba.. rohadjon meg

ferzo 2011.01.31. 13:19:25

Drenthe még meglehet,hisz kölcsönbe jönne:DD Matri ára sok,fizetni úgy se tudunk,így tárgytalan

zsigadani 2011.01.31. 13:19:55

Tical: azért kellet ennyi várni mert Marotta nagyon jólt duja hogy megszedi magát pénzel itt nálunk, lerombolja a klubot,szarik a mercátóra. eddig is csak vakarta a tökét. Most olvastam a footbalpressen mert ott élőben megy a mercátó hogy gyorsan megpróbálta kölcsönvenni Benzemát. GYORSAN!!!Mi a kurva annyát csinált eddig ez a félszemű fasz?Vakarta a tökét....

Diego2889 2011.01.31. 13:24:34

a kancsal is rohadjon meg.. rohadjon meg az összes aki miatt ide jutottunk.. évek óta csak visszafejlődést látni nem h pozitiv fejlödést.. a b liga utáni 1 évben jobbak voltunk mint 5 év " fejlődés" után.. ez sztem mindent elmond

Diego2889 2011.01.31. 13:26:52

próbáljuk meg kölcsön adni a kancsalt is.. van 1 olyan érzésem h ha valamilyen csoda történik és amauri elhordja a belét, tuti h a fizetését mi fizetjük..

Thomas · http://athletic.club.hu 2011.01.31. 13:31:23

A jó k.... anyád te zsoldos geci. Ez a pénzéhes A mauri mégis mit képzel magáról?

Ismeretlen_161952 2011.01.31. 13:36:28

Hogy az abszolut nulla fok csípje pirosra a zselés kis pofidat. Mit képzel ez??? Egy éve gólképtelen a bajnokságban!!!! A Bence kutyám előbb kergeti a vonalon túlra a labdát mint ez a falábú izé!!!

Ismeretlen_122894 2011.01.31. 13:38:11

hányok amauritól mit képzel ez? egy kurva éve nem lőtt gólt, mit gondol, ki fog érte bejelntkezni? a barca? pffffffff, takarodjon innen, ne csodálkozzon, ha füttykoncert fogja fogadni. undorító.

zsigadani 2011.01.31. 13:42:02

Amauri elhagyta az edzőközpontot. Lehet hogy mégiscsak távozik :D:D:D:D

Ismeretlen_164215 2011.01.31. 13:42:15

A füttykoncert a csapatot illeti, Amauri különleges, tárgyilagosabb elbánást érdemel.

Ismeretlen_161952 2011.01.31. 13:51:40

venember83! :DDDDD

Ismeretlen_161952 2011.01.31. 13:56:26

kambuc! Csak ennyi off hadd legyen... OFF Boldog szülinapot Kvájjjjjááá!!!! Gyógyulj meg! ON Ha valami akkor az Ő sérülése nem hiányzott...

Ismeretlen_171812 2011.01.31. 13:59:18

Ha nem muszáj, ne "kurva anyád te zsoldos geci"-zzünk légyszi, köszi.

Ismeretlen_164364 2011.01.31. 14:00:06

@zsigadani: elment hajzselét venni a tescoba

Ismeretlen_153094 2011.01.31. 14:01:15

A hajast ha minden igaz a Parma szerezheti meg.

Ismeretlen_102246 2011.01.31. 14:01:23

@Apuleius: Miért várt ennyit? Ezek szerint azért, mert csak most esett le neki, hogy az állása forog kockán és eddig azt hitte ez a keret is elég lesz a BL-hez...

Ismeretlen_161952 2011.01.31. 14:24:30

Most olvastam, hogy Drenthe jönni akar.

Ismeretlen_161952 2011.01.31. 14:28:19

A Palermo meg Amaurit szeretné. Nem tudom mit látnak benne, de vigyék...

epaska 2011.01.31. 14:37:50

Ernesto Bronzetti játékosügynök azt nyilatkozta Marottáról: "Szegény ember már nem tud mit kitalálni..." Drenthe gyereeeee! Nagy szükségünk van minden valamire való játékosra!

Ismeretlen_108746 2011.01.31. 14:43:16

@ShyrKahn: Magyarán rendkívül szarul végezte-végzi a munkáját, ne is szépítsük. Remélem Te is így értetted :-) Nem gondolhatta komolyan, hogy kölcsönvett szeméttel BL helyre lehet hozni a csapatot.

babo410 2011.01.31. 14:43:24

Na most olvastam Marotta nyilatkozatát, mely szerint: "Nem hiszem, hogy képesek leszünk megfelelni a Cagliari feltételeinek." Azaz nem jön Matri se! Megkérdem: oké nem ér Matri 18 millát, meg Ariaudo felét. De akkor is, milyen már, hogy egy kiscsapat diktáljon már nekünk! És Marotta nem tud még egy Matrit se elhozni? Érdekes. Januárban eddig hatalmas nulla amit ez az ürge csinált. De nyáron is sztem, ha nem az utolsó pillanatban kapkodott volna, lehetett volna egy jó keretünk, amely bajnokesélyes! Kössz!

turorudi 2011.01.31. 14:45:32

marotta gondolom azért várt eddig, mert gondolta 1-2 meccset csak behúzunk, ott maradunk a 4. hely környékén, aztán meg majdcsak felépülgetnek az embereink, és valahogy kibekkeljük nyárig...szerencsére rájöhetett h ez hülyeség! csak sajna kissé későn... amúgy ezek a hírek már egész bíztatóak! drenthe nagyon jó lenne!! matrinak meg kivételesen örülnék ha csak kölcsön jönne, mert félek h amauri 2 lenne.

Ismeretlen_108746 2011.01.31. 14:49:09

babo410: Mindig az eladó (legyen szó kiscsapat vagy nagycsapat) diktál, főleg, ha alapvetően nem akarnak megszabadulni a játékostól. Ez teljesen normális. A baj abban van, hogy Marotta a legutolsó napon szerencsétlenkedik, s próbálja véghezvinni a csatárkérdéssel kapcsolatos Z tervet. Teljesen értelemszerű, hogy nagyon előnytelen helyzetből próbál egyezkedni.

babo410 2011.01.31. 14:49:32

Ja és a másik Amauri. "Sok ajánlatot kaptunk érte, de azt mondta nekünk maradni akar." Könyörgöm, ha nem művel semmit, és csak hátráltatja a csapatot, akkor nem kéne szólni neki, h nem kell mennie kell mindenképp? Milyen az, hogy semmit nem csinál és még ő dönti el, h megy vagy marad-e? Vicc!! Engem már rég kib...tak volna ilyen munkát végeznék! VICC AZ EGÉSZ!!!!! Ha nem hoz ez a .egy csatárt a mercato végéig, elmegyek és megverem!!! Miatta nem lesz BL akkor, mert a vak is látja, hogy mindenképpen kell egy gólerős csatár, mert az nem elég, h eljutunk a kapuig, ha nincs aki belője!!!

Ismeretlen_153094 2011.01.31. 14:49:33

Alejandro Dominguez jött kölcsönben a Valenciából.

steven-h 2011.01.31. 14:51:50

Olaszországi jelentések szerint a Parma együttese ajánlatot tett a Juventusnak Amauriért. A Tuttosport szerint a Juventus kölcsönvette Alejandro Dominguez a Valenciától. Az olasz-argentin csatár 12 meccsen 1 gólt szerzett idén. Vele azt biztosan megoldódnak a csatár gondok -.-' A Sky Sport értesülései szerint Marotta kölcsön szerette volna venni Micah Richardsot, de nem sikerült meggyőznie a City illetékeseit. Nem kommentálnám... Ernesto Bronzetti játékosügynök azt nyilatkozta Marottáról: "Szegény ember már nem tud mit kitalálni..."

Tony 2011.01.31. 14:53:10

Marotta 1 pojáca. Méghogy szakember! kac-kac

Tony 2011.01.31. 14:56:04

Amúgy alap helyzetben kiröhögném ezt a két nevet,de ennek a Juventusnak mind Drenthe,mind Matri erősítés lenne...

Ismeretlen_147985 2011.01.31. 14:57:01

Legalább Drenthét hozza már el valahogyan ez a szerencsétlen Marotta. Ő legalább tud futni. Játszhatna akár védőt, akár középpályást. Ennek a Juventusnak komoly erősítést jelentene Drenthe leigazolása.

Ismeretlen_164215 2011.01.31. 14:57:22

A Hércules megkapta Trezt, akinek a fele fizetését még a Juve állja, tudtommal, úgyhogy a kompenzációt dugják fel a valagukba. Szemét népség...

Ismeretlen_122894 2011.01.31. 15:06:34

tényleg érdekes, hogy azok sz.patnak, akikkel jó arcok voltunk (wolfsburg, hercules, amauri) drenthe úgy kell ide, mint egy falat kenyér...

Type-R 2011.01.31. 15:13:24

amúgy miért nem jobb oldali védőt keresünk? mi van Luis Fabianoval, ő nem 10 milla körül van? ha egyáltalán megfordul a fejükben a 18 millás Matri, akkor visszatérhetnénk a brazilra is.

Ismeretlen_102194 2011.01.31. 15:14:15

Azért ez sem semmi ahogy ő tárgyal. Marotta : -Érdekelne XY játékosotok. Klubvezető : -Ennyi az ára, de kb. ennyiért eladjuk nektek! Marotta : -ÁÁÁÁÁÁ mi csak kölcsönbe ingyé szeretnénk erről lenne szó csak és kizárólag különben nem kell! Klubvezető : -Ha nem hát nem!Nem vagyunk máltai szeretetszolgálat!(magaában dünnyögi csak hogy : LÚZER!!!!) Amúgy milyen álszent volt már így utólag ez a sampdoriás szöveg is hogy ő nem fogja szétszedni sikerei színterét!Jajj, elsírom magam!Helyette megteszi mindenki más bagóért!Basszus ez nem az óvoda.....

Ismeretlen_108746 2011.01.31. 15:20:27

Szerintem Marotta arra apellál, hogy így január 31-én, nemzetközi közröhej közepette, szimplán megszánja néhány csapat vezetősége a Juventus-t, s ingyen odaadja a selejtet. A Juventus igazolási stratégiája tisztára kezd olyan lenni, mint valami nagy nemzetközi lomtalanítás, amikor végigcsöngetik a lakásokat, hogy van-e valami mozdítható lom. Egészen elképesztő, hogy egy Juventus idáig süllyedjen.

Drughi Di Bianconeri 2011.01.31. 15:21:39

hát ez az Amauri :D Nyilván a JUVE-ért ér hal, és zebra vér csörgedezik az ereiben, nem pedig a 4,5 millás fizetésével van olyan szinten megelégedve,mint 10 éves dagi kisfiú a vasárnapi ebéd utáni torta-rengeteggel....Fulham, meg WBA nem elég jó neki ?!?!...pedig pont ilyen csapatokba való...ott is csak csere lenne...de ilyet, hogy mer ez ilyet nyilatkozni ?!..tényleg,amíg nem voltunk olyan hülyék,h. leigazoljuk,addig azt sem tudták ki ez...most is csak onnan tudják,h. van egy idióta vezetőség,aki 4,5 millát fizet Európa legimpotensebb csatárának fizetés gyanánt...szánalom...Marotta meg 1 pancser...ez bebizonyosodott...Matrikat nem megszerezni, szánalom !....de kérdem én : Matri ára 18 milla, + az a nem tudom kicsoda...Fabianoért sok 9 milla ?!?!?!?!?!?!?!?!?!? Menjenek a fenébe !..Trezeguet se kellett volna elengedni, jobb mint bármelyik bevethető csatárunk...Drenthe meg nem tudom minek, nagyon bírom,de ugyanaz mint De Ceglie: inkább középpályás mint védő...bár akkor legalább az a poszt le lenne tudva...én már nem remélek semmi jót...

Diego2889 2011.01.31. 15:28:33

az a durva h mindenki marottán nevet..szánalmas az a csávó.utolsó pillanatban kapkod össze vissza.

Ismeretlen_147985 2011.01.31. 15:30:23

A legújabb hírek szerint kölcsönvesszük Dominguez-t a Valenciától és Matri-t a Cagliaritól...

Ismeretlen_164215 2011.01.31. 15:32:27

Pedig Drenthének jobban örülnék, vinne egy kis gyorsaságot a középpályába.

Ismeretlen_108746 2011.01.31. 15:34:19

@mmartin91: Marotta sziporkázik így a legvégén! Ráadásul még van néhány óra az igazolási szezon végéig.

epaska 2011.01.31. 15:40:36

Amauri megérkezett Milánóba: valószínűleg a Parmához kerül!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Végre elmegy ez a ........ áááááááááááááááááááááááááááá Nemhiszem el!!!!! Csak legye igaz!!!

Ismeretlen_164215 2011.01.31. 15:41:15

@Apuleius: Majd meglátjuk, mennyire sziporkázás ez, amikor kiderül, mennyit kell fizetni a kölcsönjátékosokért...

Ismeretlen_144830 2011.01.31. 15:49:29

epaska bár lenne igazad ájj de örülnék neki!! ^^ :)

turorudi 2011.01.31. 15:54:02

ha amauri elmegy(reméljük), akkor viszont a kötelező pezsgőbontást leszámítva, mindenképp kell hogy érkezzen egy támadó, már csak a létszám miatt is.... bár ha igaz ez a dominguez, akkor ez meg is történt! 1 gólnyival jobb is amaurinál, jeeee:)

gasta 2011.01.31. 16:00:26

"A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Juventus brazil-olasz csatára, Amauri elfogadta a Parma labdarúgócsapatának ajánlatát, ám a torinói klub egyelőre nem hajlandó elengedni a támadót. A fehér-feketék állítólag csak akkor bólintanak rá az üzletre, ha sikerül megszerezniük a Cagliaritól Alessandro Matrit." Na gyerünk Marotta, most legyél nagy guru1! Ha ez a lépés sikerülne ááááh istenem, bele se gondolok:D

babo410 2011.01.31. 16:00:54

Hát ez jó! mindenki igazolgat és nem Matrikat meg Tonikat, csak mi, akiknek a legnagyobb szüksége lenne rá nem!!! Agüero megy a Tottenhambe, Criscito az interbe, Santon a Genoaba! Má csak azt hadd kérdezzem meg mi, akiknek égető lenne két szélsővédő, és egy csatár, de az nagyon nagyon, mi miért nem tudunk senkit elhozni? Meg mi, akiknek legnagyobb szükségünk lenne rá, miért nem tudunk legalább egy csatárra pénzt összeszedni? az a helyzet, hmauri lehet elmegy, de ha nem akkor se vehető számításba, mert nem ér semmit, Iaquinta szintén gyenge már, max cserének jó, Alex már nem lehet állandóan kezdő. Én azt mondom, hogy most vehettünk volna egy csatárt és elzavarhattuk volna Amaurit. Toni meg szintén selejt, helyette kellett volna egy jó csatár. De nem. Mert Marotta vagy vak, és nem látja, h azért nem megy a gólgyártás, mert nincs aki belője, nincs csatárunk, vagy ennyire nem érdekli, vagy szimplán ennyit tud! Akármelyik, én kezdek ráunni. Mikor kidölt Quagliarella rögtön hozni kellett volna egy nagyon jó csatárt a helyére. Pláne, h a szezon végéig sérült! Marotta januári munkája hatalmas nulla!!!

Ismeretlen_108746 2011.01.31. 16:07:39

@venember83: Természetesen ironikusan írtam, amit írtam :-)

babo410 2011.01.31. 16:07:53

Ha ez a nagyonhülye télleg 18 millát ad Matriért, agyonverem! Annyiért ehy jó csatárt is szerezhetnénk!!! Nehogy már Matrit akiről sztem nem tud senki semmit 18 millát érjen! Akkor inkább Fabiano! Ja és más csapatok tudnak olcsón jó játékost venni, mi meg csak drágán szart? Mert azt se tudjuk még, h akik kölcsönbe jöttek ha maradnak mennyibe fognak fájni!

Ismeretlen_122894 2011.01.31. 16:09:24

marotta munkájának értékelésénél ne felejtsük el, hogy neki is van egy főnöke, aki utasítást ad, és van egy összeg, amiből gazdálkodik. nem feltétlenül az ő sara, hogy utolsó pillanatban könyörgünk. gondolom milyen őrültek háza lehet most torinóban, még a portás is játékosokat és ügynök elérhetőségeket keres a neten... "- matri nem jó, drága, de kell valaki, mert amaurit nem tudjuk eladni, portugáliát nézted már francesco: Benfica, Sporting? - basszus, de jó ötlet, roberto, te addig nézd meg a svéd bajnokságot, hátha..." :)

gasta 2011.01.31. 16:10:01

ha egyszer csatárra nincs pénz, mert a vezetők nem vesznek fel hitelt, akkor mi hiába akarjuk idehozni egy Agüerot 45 millió euróért.....

Ismeretlen_102194 2011.01.31. 16:13:23

gasta : - Ez oké de ha Fabianora sok volt a ) millla akkor Matriért a 18+Ariaudo????Én nem értem ezt a politikát, bár lehet bennem van a hiba.

gasta 2011.01.31. 16:15:12

Fabianoért nem sok a 10 millió, de jelen esetben ha van pár milliónk az már 'jó'. Senki nem mondta, hogy Matrit most télen vesszük meg (pénzért), Marotta kölcsönbe csak akarja hozni opciós joggal.

tataboy 2011.01.31. 16:15:28

Azt ki mondta hogy Marhaotta 18+Ariaudot adja Matriért,annyit kérnek érte,nem mindegy?!

gasta 2011.01.31. 16:16:48

amúgy a Kedves kommentelő Társaimtól elnézést kérek a mai helyesírási hibáimért:D

steven-h 2011.01.31. 16:18:20

Én azt olvastam hogy Matri kölcsönbe jönne ezen ügyködik Marotta...Aguero nem megy a Tottenham-be mivel elutasították az ajánlatot, azóta a Tottenham már Forlán-ért tett ajánlatot, na ő valószínűbb hogy ott köt ki, Torres Chelsea, Andy Carroll pedig Liverpool valami elképesztő 35 millióért, szerintem annyit ő nem ér bármennyire tehetséges és fiatal. Amauri meg remélem elhúz a p****ba Matri pedig jön Drenthevel együtt, Dominguezt nem ismerem hatalmas zsákbamacska és ráadásul már 29 éves,bár az orosz bajnokságban egyszer megválasztották a legjobb játékosnak...

Dinokaposvar 2011.01.31. 16:19:16

Szerintem ne igazoljunk most senkit, Agüero szerződést hosszabított és 45 misi a kivásárlási ára. Vonjuk be azt a nyomorék portugált,meg adjunk még valamit és 35-ért lesz egy CSATÁRUNK, aki nem mellesleg 6-8 évre megoldja a gondokat...Hagyjuk már hogy leigazolunk valakit 15-ért meg 22-ért és 2 év múlva 5-ért úgy kell rásózni valakire,miert nem lehet minőségben, és hosszú távban gondolkozni??? Ugyanez a szélsővédő poszt is, dobálóznak a szégyenebbnél szégyenebb nevekkel, illetve a Juve szintjéhez képest, ahelyett hogy fizetnének 15-20 misit vkiért, és az megoldás lenne 6-8 évre, nem pedig 2 évente cserélgetni cspatot építeni... Bohócok azok basszus. Moggi, Lippi jöjjön visssza kérem, léccci, léccci!!!!!

gasta 2011.01.31. 16:24:03

közben a Newcastle elfogadta Carollért a 35 millió fontot. Bocs, majdnem annyiba kerül mint Dzeko??? Nem ér annyit....dehát Torres 50 milliójából telik rá.

babo410 2011.01.31. 16:37:06

Én meg nem értem h mit akar Marotta Matritól, ha 18+ Ariaudot kérik érte? Kölcsönbe opciós joggal? Mé nyáron kifizeti érte a 18-at? Meg ha má bajban vagyunk, miért nem minőséget akarunk? idehozta Tonit, és azonnal le is sérült! Mondjuk előtte se volt hű de veszélyes! Nem tom miért ilyeneket hoznak ide? Ok, h nincs pénz, de mit forni azzal, ha nincs adósságunk, de még az EL-be se jutunk be? kb semmit. Akkor nyáron ugyan ott leszünk, mint eddig! ugyanúgy nem lesz pénz, vagyis akkor akiket kölcsönbe hoztunk, nem tudjuk majd kifizetni. És a be nem vált játékosok helyére meg igazolni kell jobbakat. Vagy majd jövőre kölcsönkeretünk lesz? Ja és ha nem jutunk BL-be, pláne ha EL-be se, akkor a szponzorok se fognak annyit fizetni. És akkor egyre inkább nem lesz pénz, és egyre lejjebb leszünk. Tehát előbb-utóbb vagy eltűnünk, vagy kölcsönre lesz szükségünk, vagy egy olajsejknek lesz eladva a klub. lényeg, ha nem fektetnek a klubba, hanem a nincs pénz sztori jön mindig, akkor szomorú jövő elé nézünk!

Ismeretlen_108746 2011.01.31. 16:40:24

Matri-t nyilvánvalóan nem fogjuk leigazolni nyáron sem 18 millióért, hacsak nem rúg minden meccsén mesterhármast. Egy gyors megoldás kellett, ennyi. Marotta egyik kölcsönvételből menekül a másikba, ami tök jó, de csapatépítésnek aligha nevezhető.

gasta 2011.01.31. 16:51:22

"Alessandro Matri kölcsönbe érkezhet a Juventushoz - 18 millió eurós opciós joggal, amit több év alatt fizethet majd ki a Bianconeri." Quagliarelláért a 15 milliót is 2012-ig kell kifizetni, azthiszem így van, de ezt nem tudom pontosan. Minden esetre megfelelne nekem Matri. Ha ne válna be, nyáron mehet vissza Cagliariba.

Diego2889 2011.01.31. 16:52:02

Marotta most nyukál mindenhova idegességében.. nem tudja ö sem h mit kellene csinálni..

Bianco 2011.01.31. 16:53:05

Kitartás sorstársak, lesz majd 1x jobb is. Azért a sok elkeseredettség mellett, minden elfogultság nélkül megnéznék én egy Qua + Toni csatárkettőst!:)

Victor90 2011.01.31. 16:53:14

Na fiúk,van már valami konkrétum?Drenthe jön?Dominguez kölcsönbe jön?Matrival mi lesz?Amauri tényleg megy a Parmahoz?Nem tudok nézni neten semmitse,mert itt öcsémnél nagyon lassú a net!Írjatok...

turorudi 2011.01.31. 16:53:47

nekem alapvetően nincs akkora problémám azzal, hogy csak kölcsönbe hozunk ide valakit! amauri már rég nem lenne itt, ha nem vesszük meg egyből...a nyári különítményből is mehet vissza szépen a feladónak a fele brigád, nem maradnak a nyakunkon! az más kérdés a legtöbbről már akkor lehetett ezt tudni amikor jöttek! egy rooney, dani alves szintű játékosnál nincs kockázat, nem is akarja őket kölcsönbe senki! de nagyon remélem h ez a matrica csak kölcsönbe jön ide! 1 középcsapatba megy neki, nagy zsákbamacska h itt mit csinálna...

csakakriston 2011.01.31. 16:54:17

én nem tudom miért vagytok úgy oda matri-ért. semmivel sem leszünk vele előrébb. 22 meccs 11 gól 1 assziszt?! pfff. ez nagyon kevés. megint ki fogunk adni egy zsák pénzt egy ilyen emberért, aztán pár forduló múlva ő is megy a süllyesztőbe. ha marotta ezt meglépi, akkor bizonyítja, h még nagyobb kretén, mint azt hittem. csak minket lehet bepalizni ilyen neve sincs senkiháziakkal...

Diego2889 2011.01.31. 16:55:16

sztem amauri elmegy majd.. vagyis nagyon remélem.. Marti 18 millioért hát nem tudom.. Pazzini 13millioért sokkal jobb megoldás az internek.. Marottának ha nem kellett ingyen 1 cassano, akkor vegyünk 18ért Matrit.. sztem most 2 kezét össze tenné Cassano jétékjogáért.. Marotta 1 észkombájn

steven-h 2011.01.31. 16:56:28

Nestor Sensini, Alejandro Dominguez ügynöke azt nyilatkozta, hogy még semmit nem tud mondani a transzferről, és hogy még időre van szükség. Amauri egyre közelebb a Parmához: Ernesto Bronzetti jelenleg is Pietro Leonardival tárgyal. Royston Drenthe minden áron a Juventushoz akar szerződni: 500.000 euróért, fél évre kölcsönbe érkezhet a Bianconerihez.

frustrate 2011.01.31. 16:57:01

Most azt olvastam, hogy Amauri felesége meghiúsította az üzletet. Hát besz*rok komolyan mondom.

gasta 2011.01.31. 16:58:18

"A Corriere dello Sport szerint hétfőtől a Juventus játékosa lesz a Valencia 29 éves argentin sztárja, Alejandro Domínguez. A csatár kölcsönben érkezik, de szinte biztos, hogy végleg Torinóban köt ki, hiszen a szerződés egy záradéka értelmében büntetést kell fizetniük az olaszoknak, ha egy meghatározott összegért nem váltják ki játékjogát júniusban." Na ezek is kibasznak velünk:D amúgy Matri 22meccs/11gól átlaga sztem nem olyan rossz. Nem is egy Q, de jobb mint Amauri-Toni-Laquinta hármas....

gasta 2011.01.31. 17:02:55

Matriért a 18 millió télleg sok, de ha azt nézzük, hogy tegyük fel 3 év alatt kéne ezt kifizetni, évente 6 millió már nem sok. Pazziniért most kellett volna letenni 12 milliót...(és ugye az Inter odaadta Biabiany játékjogát aki kb ér 8-9milliót...most jön h ottvan Amauri, de sztem nem is ér már ennyit, és nem is kellett volna a Sampnak....)

frustrate 2011.01.31. 17:03:49

Twitteren #juve La Vecchia Signora bloccata dalla Signora Amauri... 31.01.2011 15:15 milannews.it De arról is cikkeznek, hogy Criscito megy a Milánba.

Diego2889 2011.01.31. 17:04:27

de a faszomat matrért 18 millio.. Istenem mindenki tud 20millio körül világklasszist venni, mi meg veszünk érte 1 átlagosat.. hát nem hiszem el

Diego2889 2011.01.31. 17:05:43

amauri meg mért hallgat az asszonyra? ugy is buziii

Cagliari drukker 2011.01.31. 17:06:32

Én a Cagliari-nak drukkolok, és akárki akármit mond Matri kurva ügyes focista. Sajnálnám ha elmenne.

steven-h 2011.01.31. 17:07:17

Azért azt is érdemes megnézni hogy az a világklasszis aki 18 millió körül kel el hány éves...nyilván egy 32-33 éves világklasszis olcsóbban megszerezhető mint egy 26 éves átlagos játékos...26 éves még fejlődik és 7-8 év benne van a 32-33 éves már fejlődni nem nagyon fog csak lassulni és van 2-3 jó éve...

tataboy 2011.01.31. 17:13:26

Nem lesz itt semmi,mindenki marad a helyén,jó ez a keret egy 8 helyre! Legalább ha jövőre előrébb végzünk a tabellán Agnelliék elmondhatják hogy fejlődik a csapat!

kacy85 2011.01.31. 17:15:31

Ez a Matri sztory már annyit emlegetik....nem igaz hogy nem jön be...hát tökön szúrom magam ha nem:)

Ismeretlen_135937 2011.01.31. 17:17:49

Hát ha mákunk van akkor jön Matri (sok oldalon már azt írják, hogy megköttetett az üzlet) és Drenthe meg ez a Dominguez és elmegy végre Kakamuri. Holnap kiderül!

Tamas777 2011.01.31. 17:18:42

Matri kétes megítélésű számomra. Tény, hogy sok gólt szerez, de ezek nagy része egészen közelről van. Olyan gólok, amiket mindenki berúgna. Az ilyen játékossal az a baj, hogy egy nagy csapat nem alapozhat rá. Mert lepattanók kellenek védelmi kihagyások és nagy hibák a góljaihoz főként. Másrészt góljai nagyrészénél bárki állna a helyén befejezné. Akkor már lljon ott egy Quagliarella szintű csatár, aki az ilyenekből ugyanúgy gólt szerez, de mellet tud számos gólpasszt adni, ha kell visszatudni lépni és magát helyzetbe hozni. Egy szóval ilyen összegnél elvárom egy csatártól, hogy sokoldalú legyen, mert a sokoldalúság, ha megfelelően használja garantálja az állandóan jó teljesítményt! Mert nem vagyunk kisegítve nagyon egy olyan csatárral, aki mondjuk a meccseink felén rúg mesterhármast a másik felén meg labdába se ér. Nekünk olyan kéne aki minden meccsen rúg mondjuk egy gólt. Persze a gólszámok túlzás, de értitek a lényeget, Matri egy kb. 5 millás csatár, akit 8-10 meccsen lehet megfelelő ellenfelek ellen játszatni, de nem nekünk való első számú csatár! Érdekel, hogy ti is így látjátok-e, hogy egy technikás sok oldalú csatárra van szükségünk, aki mindenféle ellenféllel szemben egyformán jól tud teljesíteni, mert ugyebár nekünk a bajnokság az 1. és oda egyenletes teljesítmény kellene.

laverda 2011.01.31. 17:19:23

Amauri a Parmáé!!!!

Bianconero 2011.01.31. 17:20:14

Nevetségesek ezek a nevek.Matri nem rossz játékos de félek ,hogy vele is bebukjuk elég rendesen.inkább mint amagyuri meg a kedves felesége,de nem hiszem el hogy nem tudunk elhozni egy Jo-t a Cityből,vagy Egy Luis Fabianot 8 millióért.HA pedig nem félévre gondolkodnak akkor Pastorét vagy Agüerot vagy vmi olyan támadót aki gólt is tud rúgni!előbb vagy utóbb megkell lépni ezt a lépést h elkezdenek költeni a csapatra.de ha utóbb akkor jövöre se leszünk BL-be,a másik meg az hogy nem 31.én az utolsó pár órába kéne elkezdeni agyalni hogy mi legyen.Ez az igazi amatörizmus kedves Marotta Agnelli és a többieknek is üzenem

Tamas777-nek 2011.01.31. 17:21:37

Tamas777: Ez hülyeség, hogy közelről szerez gólt azért nem jó. A gól berúgásához ott kell lenni. Matri ott van. ennyi. Felőlem egy méterről is lőhet gólokat a lényeg, hogy ott legyen és berúgja.

kacy85 2011.01.31. 17:44:51

Megvan Matri!

Ismeretlen_147985 2011.01.31. 17:46:54

Matri a miénk, nyáron 15 millióért vehetjük meg. Az ő érkezése miatt nem jön Dominguez ill. Amauri megy a Parmához. További hír, hogy Bonucci-t szerencsére csak egy meccsre meszelték el...

Diego2889 2011.01.31. 17:50:24

hát nem tudom mit mondjak.. 1ik szemem sir, a másik nevet.. tiszta szerencsétlen kapkodás az utolsó órákban. nevetségessé tették az egész klubbot. rajtunk nevetnek és ez tiszta megalázó.. Marottát 1re jobban utálom.. hányadék az az ember.. Matri nem tudom milyen lesz nálunk, majd kiderül. Fabiano v Forlán olcsóbb lett volna, de hát nekünk nem kellenek világklasszisok.. ez is nevetséges.. Amauri ha elmegy annak viszont örülök.

Lakatos Di Natale 2011.01.31. 17:50:31

A Juventusnak gyors, mozgékony, lendületes csatárra van szüksége, mert az utóbbi években a toronyemberek befürödtek. A mai fociban már nem müködik a Iaquinta-Amauri-Toni féle megoldás, hogy állnak elől magasak és fizikálisan erősek. A fejeléseknél jók illetve vissza tudják fejelni a lasztit meg lekötik a két belső védő figyelmét. Ma már ez nem elég. Gyors mozgékony emberek kellenek, akik vissza tudnak lépni a labdáért és mélységből indulva egy az egyben képesek megverni az ellenfelet. A Juveba idén egy ilyen volt Quagliarella. Del Piero már öreg és lassú, hiába technikás már nem illik a képbe. Iaquinta, Amauri meg Toni statikus csatárok. Nekünk most Q kiesésével egy dinamikusra van szükségünk Matri ilyen. Idén jól megy neki, nincs mese el kell hozni!

CSUBI 2011.01.31. 17:52:16

Jöjjön Drenthe.Szerintem ő jó. Fut mint egy tankal keresztezett antilop.Gyors,de ha eléállnak akkor tarol. :) :) :) .

Feri 2011.01.31. 17:53:04

MATRIVAL LEIGAZOLTUK OLASZORSZÁG EGYIK LEGNAGYOBB TEHETSÉGÉT!!!!!!!!!!! ERRE VÁROK MÁR 2 ÉVE!!!!!!!!!!!!!! JUHÍÍÍÍ!!! Q-VAL A VILÁG LEGERŐSEBB CSATÁRPÁROSA LESZ A MIÉNK.

tataboy 2011.01.31. 17:53:47

Mások is az utolsó pillanatokban kötik az üzleteket,általában ez így megy nem csak a Juventusra jellemző,persze ha lenne pénz szarásig gondolom nem várnának az utolsó pillanatig!

epaska 2011.01.31. 17:54:13

Drenthe-ről tud valaki valamit???? Én nagyon remélem, hogy még ő is érkezni fog!

tataboy 2011.01.31. 17:55:27

Srácok most ez a Matri tényleg jó játékos vagy csak gúnyolódtok rajta?

Diego2889 2011.01.31. 17:55:59

hát ennyire azért nem az utolsó pillanatban. ez csak annak köszönhető h tegnap is kikaptunk.. a vezetőség rosszul itéli meg saját csapatunkat. kapkodunk itt az utolsó pillanatban, amikor Forlán 10millioért nagyszerü igazolás lett volna.. legyen igazatok és Matri legyen nálunk kiváló..

Ismeretlen_122894 2011.01.31. 17:56:48

goal.com szerint már csak a hivatalos bejelentése hiányzik matrinak. nekem már kezd mindegy lenni, hogy kijön, csak jöjjön. (pazzinit, cassanot se akartam volna ide, de most mégiscsak jól jönne - amúgy belegondultunk abba, hogy lehet, hogy ők nem is akartak volna jönni???) amauri egy kész röhej: szarul játszik, de játszatni kell, hogy el lehessen adni, zaragózák jelentkeznek be érte, az nem kell, mert nem híres csapat, parmaba menne, de asszony nem akar költözni. hát beszarok...ha valamire az asszon is rábólint, akkor kiderül, hogy nincs a közelben kutyasétáltató park, és ezért nem megy oda...

Bianconero 2011.01.31. 17:57:20

más nem fog jönni.Habár arról szóltak a hírek h Marotta Madridban van.de nyár végén is igy volt h jön ronbinho meg minden aztán jött a meglepetés.RINAUDO akit azóta se láttam juve mezben

Feri 2011.01.31. 17:57:22

tataboy: Ő a kedvencem évek óta juve mezben szeretném látni, gondolom nem sok olasz bajnokit nézel, ha nem ismered. Ibrával azonos gólt szereztek idén... Tegnap kettőt vágott.

ferzo 2011.01.31. 17:57:30

amauri elkelt,de kaptunk is érte valamit?:D Matri játékát nem ismerem de,gondolom nem lesz nehéz überelnie a jaki/ama kettős szintjét..ha meg mégse hozná a várt szintet akkor nyáron visszamegy..Drentheről valami infó?

kacy85 2011.01.31. 17:57:41

Diego2889 Egyáltalán nem kapkodás....egyszerűen megvárják az utolsó pillanatot, mert így kedvezőbb a tárgyalási pozíciónk. A legnagyobb igazolások harmada az utolsó napon történik. Én örülök Matrinak...jöjjön még Drenthe

forzajuve123 2011.01.31. 17:59:02

A legfrissebb hírek szerint kútba esett a Domínguez-üzlet a Valenciával, de nem marad erősítés nélkül a Juventus, megállapodott a Cagliari csatára, Alessandro Matri szerződtetéséről. A Sky Sport Italia szerint egyelőre kölcsönben lesz a Zebrák játékosa Matri, de megegyeztek abban, hogy a nyáron 15 millió euróért végleg klubot válthat. Ariaudo játékjogának fele is az üzlet része. ezt most találtam

frustrate 2011.01.31. 17:59:12

"egyszerűen megvárják az utolsó pillanatot, mert így kedvezőbb a tárgyalási pozíciónk." nevettem

Diego2889 2011.01.31. 18:00:52

:D ismerjük el Matri ide, Matri oda,, Marotta azt sem tudja h mit csinál..

Feri 2011.01.31. 18:03:05

Diego2889, frustrate: Gondolom 10-évesek vagytok akik megpróbálnak okoskodni, a legtöbb csapat akik spórolni akarnak az utolsó pillanatban igazolnak, most spóroltunk Matrin 3 milliót mert 18 lett volna még 1 hete. Gondolom szerintetek dilettánsok dolgoznak a : Chelsea, Inter, Pool, Mu, Bayern vezetőségében, mert ők is az utolsó pillanatban igazolnak...

forzajuve123 2011.01.31. 18:04:00

hát nem... mieddig 2 középszerű játkost igazultunk abból 1 sérült és most ha minden igaz le igazultuk matrit a milan és az inter 2-3-4 bevethető klassziszt igazolz

tataboy 2011.01.31. 18:04:03

Mások is az utolsó pillanatokban kötik az üzleteket,általában ez így megy nem csak a Juventusra jellemző,persze ha lenne pénz szarásig gondolom nem várnának az utolsó pillanatig!

Ismeretlen_149053 2011.01.31. 18:04:23

Ezt a szerencsétlen kapkodás dolgot felejtsétek már el…. ez egy tendencia az utóbbi években, hogy sok csapat kivár és az utolsó nap üzletel. Az Arsenal, akinek azért elég jó az igazolási politikája, már évek óta az utolsó pillanatokban robbant valakit. Nézzétek meg, hogy hány igazolás történt ma minden fele. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy jónak tartom Marrotta igazolásait ebben az időszakban, de szerintem ennek nincs sok köze az időzítéshez. FORZA JUVENTUS!

Krasic27 2011.01.31. 18:06:53

Találtam egy ilyet is: Del Neri a Chievo védőjét, Mantovanit szeretné: Marotta szokásához híven kölcsönbe szerezné meg - opciós joggal! Egyébként Matrinak örülök , nagy tehetségnek tartom és szerintem lesz olyan jó mint Q, vele akár meg is oldodhat egy időre a csatár probléma , hiszen nagyon jó képességű játékos és fiatal, nagy tehetség , még drenthe jöhetne meg szélső védő , ha kölcsönbe az is jó

Arnijuve 2011.01.31. 18:08:00

sztem is kicsit kapkodós ez így. nemigaz hogy nemlátták eddig hogy amauri szar és elkell adni és hozni kell más csatárt.Matrinak örülök és remélem hozza a formáját.nekem is az egyik álmom volt hogy ő itt játszon mert tetszik a játéka és tényleg tehetséges, fiatal, olasz. még marrottának is tetszik XD. De remélem még jön Drenthe!!! kellene még ő is. Amauri végre nem juve mezben fogja erősíteni az ellenfél védelmét hát ez nekem akkora megkönnyebbülés. :D

epaska 2011.01.31. 18:08:54

Del Neri a Chievo védőjét, Mantovanit szeretné: Marotta szokásához híven kölcsönbe szerezné meg - opciós joggal! Tehát Drenthe nem jön...

forzajuve123 2011.01.31. 18:10:02

ha nem lennének a csatárjaink sérültek elől nem lennék gyengék mert ott van : DP , Q lehet hogy mostmár Matri , jaki amauri ( ők szarok ) meg még martinez is bevethető középályánk " jó " a védelem meg nagyon gyenge

kacy85 2011.01.31. 18:10:45

@Arnijuve Látták ők hogy szar az Amauri...de mit tegyenek ha nem akar a köcsögje elmenni. Seccóék csúcsfizetést adtak neki annak idején, és persze hogy nem akar erről lemondani. Voltak itt ajánlatok, Marotta az összeset közvetítette Amauri ügynökének, az meg mindet szépen elutasította.

kacy85 2011.01.31. 18:12:09

Nem igaz hogy fél misit nem képesek rááldozni Drenthére...hát ha kell Agneli zsebből ki tudja fizetni!

forzajuve123 2011.01.31. 18:13:26

nem el dönteni : vagy nincs pénz vagy marrotáék a nagyon fösvények?

Ismeretlen_164215 2011.01.31. 18:14:00

Még a végén kiderül, hogy a borzalmas januári teljesítmény a legjobbkor jött.

frustrate 2011.01.31. 18:14:06

"a legtöbb csapat akik spórolni akarnak az utolsó pillanatban igazolnak" Tehát akkor az elmúlt hetekben Benzema, Toni, Barzagli, Domingez, Luis Fabiano, Klose mind mind egy bravúros elterelő hadművelet részei voltak. Értem. "Gondolom 10-évesek vagytok akik megpróbálnak okoskodni" Csak 5, de ne csúfolódj. "Gondolom szerintetek dilettánsok dolgoznak a : Chelsea, Inter, Pool, Mu, Bayern vezetőségében, mert ők is az utolsó pillanatban igazolnak..." Nem. Az ottani transzferguruk messze lekőrözik Marottát. Elhiszem, hogy neked Matri a szíved csücske, de azért Torres, Pazzini, stb már top játékosok. Matri jelenleg 26 (!) évesen még mindig csak egy tehetség volt egy olasz középcsapatban, akire várunk, hogy kibontakozzon. Most talán tovább léphet, de ha a tudása akkora lenni, mint ahogy a rajongói beharangozzák, akkor ez már évekkel ezelőtt megtörtént volna és most érte harcolt volna minden nagycsapat. Ettől függetlenül ennek a Juventusnak még ő is erősítést jelent. Ami pedig valójában történt: A transzfer azért csúszott eddig, mert ahogy a madridiak is megmondták Marotta eddig másnál próbálkozott. Például Benzemánál, szintén kölcsönvételen, de nem sikerült. És csak a jóisten tudja hány ilyen kisérletet tett ezen kívül, amik nem jelentek meg az újságokban. Utána pedig utazgatott még Forlán és a Luis Fabiano ügynökéhez, de végül csak Matri maradt a lista alján, akinek ugyan eredményei nincsenek, de más választása nem volt, ha igazolni akar valakit.

Ismeretlen_171812 2011.01.31. 18:18:34

NOS! Nincs jogom, hogy kambuc posztját módositsam ezért ide írom. Nem lesz új poszt itt tessék kitárgyalni mindent, valszeg mostantol csak a hivatalos dolgokat fogom kiírni. Kambuc meg estefele lesz csak gépközelben. - Matri több mint valószínű, hogy érkezik kölcsönbe és Ariaudo-t is valahogy bevonták az üzletben, ez igaz 99%. Ez azt jelenheti, hogy Amauri valószínűleg távozik és azt is, hogy Dominguez nem jön. Drenthéről egyenlőre semmi hír. A Chievo védőjéről pedig most hallok először. Passz.

Bogi1897 2011.01.31. 18:22:05

Hagyjátok már ezt a szerencsétlen Pazzinit. Annyit ér mint fingban a bumm. A VB-n is egy nulla volt. Azért mert most lőtt 2-t... Amauri is lőtt anno nekünk 2-t és? ennyi Ugyanez a véleményem Cassanoról. Úgy hiányoztak volna mint egy falat szar.

Ismeretlen_164215 2011.01.31. 18:23:02

Hát inkább egy Matri, aki bizonyított az olasz bajnokságban, mint egy Dominguez, aki jelenleg padozik, igaz, hogy Oroszországban 2009-ben kiválóan teljesített...

steven-h 2011.01.31. 18:24:51

Nem értem egyébként hogy Matri megszerzése miért zárta ki Dominguez érkezését...Még így is elég silányak vagyunk elől, jelenleg Alex és Matri bevethető meg még Martinez tud csatárt játszani...Pepe ugye sérült.

kacy85 2011.01.31. 18:25:25

frustrate Nem értek veled egyet. Szerintem Matri hosszabb távon jobb megoldás mint Fabiano és Forlan. Lőt gólok számában ugyan ott jár e három, viszont Matri fiatalabb az említetteknél. Robinho (Man Citybe), Arshavin, Huntelaar (Schalekba) mind utolsó napos igazolások voltak anno...most csak így pár ami eszembejut

tataboy 2011.01.31. 18:25:57

Drenthének még nagyon örülnék!

Ismeretlen_149053 2011.01.31. 18:28:45

Én is!

frustrate 2011.01.31. 18:28:57

kacy85: Lehet, hogy jobb megoldás hosszabb távon, de a tényen nem változtat semmit. Marottának egész januárban voltak próbálkozásai és egyáltalán nem az utolsó pillanatra várt. Végig csak szerencsétlenkedett és most jött össze neki. Persze én is szeretném elhinni azt a verziót, hogy Marotta csak direkt szivatta Benzemát, Domingezt, Luis Fabianot, Forlánt és valójában erre a napra várt, de ez enyhén szólva hollywoodos sztori lenne.

forzajuve123 2011.01.31. 18:33:24

nah gyerekek van 1 nagyoon jjó hírem ha ez igaz : A Sky Sport Italia szerint minden eldőlt a milánói Atahotelben megszervezett "játékosbörzén", Amauri-ügyben, öt hónapra a Parma játékosa lesz a 30 éves, brazil száramzású támadó.

kacy85 2011.01.31. 18:34:52

frustrate Sajnos mi túl keveset tudunk ahhoz hogy itt okoskodjunk. Egyáltalán nem biztos hogy egyáltalán komolyan a kalapban volt Forlan, vagy Fabiano, vagy akár Huntelaar igazolása. Ezt csak egyedül Marotta tudja, minden más csak az újságírók kitalációi. Az hogy most mondja hogy igen érdekel, és ebből az újságírók kitalálnak mindent csakhogy eladják magukat. Ez még nem jelent semmit. Mondhat ő akármit az még egyáltalán nem biztos hogy úgy is gondolja.

forzajuve123 2011.01.31. 18:39:59

oppácska lehet hogy jól jövünk ki ebből fél óréán belül 3 hírt olvastam egy oldalon ( Sporthíradó ) Amauri a parmáé Matri kölcsönben jön és most azt olvastam hogy Domingez most még csak egyenlőre kölcsönben de a szezon végén végleg jön jó lenne ha mind3 igaz lene !

frustrate 2011.01.31. 18:41:33

Amit tudunk az épp elég... Marotta nyilatkozott (ez még akár félrevezetés is lehetne), a játékosok ügynökei nyilatkoztak, a klubok nyilatkoztak. Ezek pedig nem azért történtek, mert a pókerarcú Marotta egy zseni.

frustrate 2011.01.31. 18:44:38

Matri 18 milliós árát meg nem sikerült az utolsó napon se lenyomnia. Most fizetünk 2,5 millát a kölcsönvételért és nyáron megvehetjük 15,5 milláért, amit 3 részletben fizethetünk majd. Ennyi az utolsó nap árcsökkentő varázsáról.

gasta 2011.01.31. 18:45:39

figyeljetek már....Fabianora és Forlánra nem lehetne építeni.... ugyan olyan befejező, robosztus csatárok mint Amauri Laquinta Toni. Ide olyan kell aki gyors, tud futni és technikailag se szar. Nincs pénzük se egy Torresre, se egy Suarezre....Matri nekem ha nem is tökéletesen, de megfelel.

Csülök 2011.01.31. 18:46:02

Matri:Hivatalos

gasta 2011.01.31. 18:46:35

HIVATALOS: MATRI A JUVENTUSÉ! háhá, megbaszhatjátok.:D jobb mint a semmi, Amauri elmegy, én összességében örülök.

frustrate 2011.01.31. 18:47:05

gasta: Ezt Marottának írjad. Nem a blog akarta megvenni őket.

gasta 2011.01.31. 18:51:08

meglátjuk milyen vétel lesz. Ha palermóban is vág kettőt, akkor Isten lesz:D amúgy Amaurinál biztos hogy jobb.

babo410 2011.01.31. 18:51:41

Na így már bíztatóbb Matri leigazolása. A Milan nevelése, és most olvastam, hogy állítólag Allegri is vitte volna a Milanba, de Giallini szerint nem lehetett volna januárban elhozni. De még így is erősen megkérdőjelezem jó lesz-e ő? De majd a Palermo ellen kiderül!

Mopetya 2011.01.31. 18:52:21

Minden kedves vezetőséget gyalázó úriember figyelmébe ajánlanám, hogy: Könnyű számon kérni, hogy kit miért nem igazolunk le, amikor látszik hogy a csapatnak kb semmi pénze nincsen. A következő hogy voltak diszkont vásárlások, de ki tudja megmondani, hogy milyen aláírási pénzek és ügynöki jutalmak kerültek kifizetésre, mert ezeket nem szokták a hivatalos vételárban feltüntetni! Továbbá annak örüljünk ami van, hogy Amauri nem rontja a levegőt egy ideig Torinóban és ha visszatérnek a sérülteink, akkor egy szép tavaszunk is lehet! Maradok örökké hűséges szurkoló! Forza Juve

steven-h 2011.01.31. 18:52:22

Azt olvastam Olaszországban 19:00kor bezár a piac...az azt jelenti hogy van 9 percünk elhozni Drenthe-t, vagy mivel Spanyolországban éjfélig tart így az a mérvadó?

Ismeretlen_146727 2011.01.31. 18:56:44

Azért még Drenthét bejelenthetnék....pls Matrinak örülök, am 2,5 milláért érkezik kölcsnbe és szezon végén 15,5 milláért és Ariaudó játékjogának másik feléért a miénk lehet. Amauri hivatalosan is kölcsönbe távozott a Parma csapatához, már csak az a kérdés hogy ki állja a fizetését??? És lehet hogy Nagatomo az Interé lesz, de remélem nem.

Bianco 2011.01.31. 18:59:29

Matri ügyben reméljük a legjobbakat: youtube.com/watch?v=NxMrkFWjIkk&feature=player_embedded megjegyezném csúnyán sokat van a Juve a videón:D

gasta 2011.01.31. 19:02:51

HIVATALOS: AMAURI A PARMÁÉÉÉÉÉÉÉÉ! KÖSZÖNÖM ISTENEM:D de ha most ott rúg 20 gólt, én nemtudom mitcsinálok.... Amúgy a Parma is már tiszta ex-Juve. Palladino, Giovinco, Candreva, Mirante, Amauri.... sebaj:D

Diego2889 2011.01.31. 19:05:00

Feri: 10 éves maximum az öcsikéd.. nem tudom mért van itt 1-2 uj srác aki mindig személyeskedik.. elmondja mindenki a saját véleményét, ami ha nem tetszik fogadd el, mi is elfogadjuk h te Matrit dicsőjíted mert tegnap vert két gólt is.. az meg ugye már azt jelenti h nálunk is ver minden meccsen 2öt... amugy 21 éves vagyok ha tudni szeretnéd.. másrészt én nem Matridat biráltam, csak idegesit Marotta aki kurvára satu szegény.. és ezt itt mindenki elismerii

Ismeretlen_146727 2011.01.31. 19:05:20

Hát igen a Parma lassan egyenlő lesz a Juventus B-vel XD Remélem Giovinco nem sokszor találja majd el Amaurit úgy,hogy bepattanjon róla a labda.

Diego2889 2011.01.31. 19:07:55

Amauri távozása 1 álmom volt :D KÖSZÖNÖM ISTENEM!!!

Ismeretlen_146727 2011.01.31. 19:09:31

Am Bonucci-t nem tiltotta el a szövetség plusszba, szóval csak a Palermo elleni meccset fogja kihagyni.

Ismeretlen_122894 2011.01.31. 19:09:54

ha amauri tényleg elmegy, az már önmagában is erősítés!!! és ha matri 3 gólt rúg, akkor is megérte, max. nem vesszük meg. én még egy átigazolási időszak utolsó napját sem követtem ennyire :)

Cucu 2011.01.31. 19:10:28

Én örülök Matrinak. Q-nak sem örültetek annak idején sokan, most meg az ő kidőlése volt a legnagyobb érvágás. Remélem Matri is legalább annyira beválik! Amaurinak meg sok sikert a Parmaban! (Végre...)

gasta 2011.01.31. 19:11:11

10 percre bezárt az átigazolási szezon. Így 'csak' Matri érkezett, és Amauri távozott. Drenthét és Dominguezt nem bánom....

Ismeretlen_149085 2011.01.31. 19:14:34

Azért én tartok Matritól, itt nem lesz Lazzari, hogy kiszolgálja.

Ismeretlen_22017 2011.01.31. 19:15:49

@Diego2889: én mondjuk nem ismerem el...

Natesz 2011.01.31. 19:18:11

Hát a legnagyobb igazolás Amauri elpasszolása ez egyértelmű :D, de ha kiderül, hogy a fizetését továbbra is mi álljuk akkor tökönbököm magam az biztos. Matrinak örülök, ha annyi gólt lő mint eddig akkor már megérte, és ez a kölcsönvétel nem akkora hülyeség, így nem maradnak a nyakunkon ha nem válnak be. Drenthe is jöhetne, hátra a többiek eltanulják tőle, hogy kell felszántani a pályát.

Ismeretlen_102194 2011.01.31. 19:48:37

Lassus pontosan mit is nem ismersz el?

Diego2889 2011.01.31. 20:09:43

Lassus szerint Marotta jó szakember

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása