Buffon cáfolja a távozásáról szóló pletykákat

Gianluigi Buffon legújabb nyilatkozatában is cáfolta, hogy nyáron a Manchester Unitedhez igazolna.

Gianluigi Buffon

A világbajnok hálóőr eligazolásával kapcsolatos találgatások a múlt héten újra szárnyra kaptak, miután Buffon nem jelent meg a csapat fotózásán, és a csapat mérkőzésein sem lehetett látni az elmúlt hetekben.

Buffon jelenleg is lábadozik a dél-afrikai Világbajnokság utáni hátműtétje miatt, és most a Tuttosportnak adott interjút.

"Minden a tervek szerint halad. Az előzetes várakozásoknak megfelelően januárban térek vissza a kerethez. Nem jó érzés, hogy nem lehetek a csapat tagja, ez nem is vitás. Nem vagyok ehhez hozzászokva, de az ilyen dolgok is alakítják egy sportember életét."

"A Juventusnál erős csapat épül. Hétről hétre egyre jobban alakulnak a dolgok, a klub jó úton jár. Az új igazolások nagyon szépen teljesítenek, de a dicséret az egész csapatot illeti."

A távozásával kapcsolatos találgatásokra Buffon a következőket mondta:

"Hozzászoktam már a pletykákhoz, ezekkel együtt kell élnem. Már hat éve folyamatosak a pletykák a Manchester Unitedről, de nekem úgy tűnik, hogy még mindig itt vagyok."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr474653140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cd 2010.11.08. 21:49:04

egy ikon!!! remélem ez nem csak duma és mikor egészséges lesz, akkor is a mi kapunkat őrzi

Ismeretlen_22017 2010.11.08. 22:01:56

Az mindenesetre biztos, hogy nehéz helyzet alakulhat ki a csapatnál Buffon visszatérése után, ugyanis Storari nagyon jó megoldásnak bizonyult, Manninger pedig nem harmadik számú kapus. Vagy Storari, vagy Buffon menni fog szerintem.

devil-z 2010.11.08. 23:03:47

A kapustrióból egyértelműen Manningert engedném el, hisz Storari számomra a legnagyobb meglepetés - Krasic-ról sejtettem, hogy jó lesz - Manninger viszont sokszor bizonytalan, és én sem vagyok nyugodt már ha ő véd. Buffon meg Buffon, ez egyértelmű. Fontosabb posztok is vannak most a kapusnál, amivel foglalkozni kellene.

tataboy 2010.11.09. 06:07:18

De az meg egyértelmű hogy sem Storari sem Buffon nem fogja elfogadni a tartalék szerepet! Lassusnak igaza van,valamelyikük menni fog és az nagy valószínűséggel Buffon lesz!

Ismeretlen_102194 2010.11.09. 08:39:37

Mondjuk az volna csúnya ha a műtét és a lábadozás után lelépne, de Buffon nem ilyen, remélem..... Viszont Storari sztem is remek kapus és nem hinném hogy sokáig bírná a másodhegedűs szerepkört!Manninger meg sztem menni fog és Kirev lesz helelyette a 3.-ik.

Ismeretlen_149085 2010.11.09. 09:00:19

Storari tökéletesen pótolja szerintem is, de nagyon szeretném még látni Buffont a kapunkban, egy olyan csapatban, ami már talán nem játszik szégyenteljesen. Az utolsó képek róla, ahogy a pálya szélén buzdítja a szétesett csapatot. Ugyanakkor az tény, hogy Buffonért most tudnánk talán utoljára jó pénzt kapni, azt meg nem érzem, hogy nélküle sokkal gyengébbek lennénk.

Ismeretlen_171940 2010.11.09. 10:33:56

Buffonnal az a gond, hogy 3-éve többet sérült mint amennyit játszik, szeretem meg minden, de ha van rá alkalmunk akkor el kell adni, ki tudja, hogy egy ilyen komoly műtétből felépülve tudja-e hozni a régi formáját. Off vagy nem off teljesen mindegy, de nagyon úgy fest, hogy a szeretett csapatunk felfigyelt DZSUZSÁK BALÁZSRA és valószínűleg hamarosan ajánlatot is teszünk érte.

Lord Viktor 2010.11.09. 10:56:10

Én anno főként Buffon és Del Piero miatt szerettem meg a 2006-os olasz válogatottat, majd utána a Juventust is. De tény, hogy mostanában inkább sérült volt és nem voltak tavaly sem nagy bravúrjai (tudom, szar védelem mögött kapusnak lenni nem egyszerű és gondolom frusztrált is volt). Olvastam pár helyen, hogy Storari sosem lesz olyan szintű mint Gigi, ez lehetséges, viszont most tökéletesen pótolja őt. Én amondó vagyok, ne adjuk el, mert a klub egy ikonja, de ne száműzze DN Csubbit rögtön a kezdőből, hanem aki jobb formában van, az védjen.

supeter 2010.11.09. 11:32:42

Storari ideigazolása után azért elég komoly protestálás folyt itt az oldalon :)és ez az igazolás is arra enged következtetni, hogy Marotta nem hülye, ő tudta kit hoz, és miért, óriási bajban lennénk nélküle. a dolgokat optimistán szemlélve azt mondthatjuk, hogy a Buffon-Storari kettős a világ legerősebb párosa lenne. És Giginek ez két okból is jó: nem kell erőltetni a védést, ha fáj, ha nem 100%os stb, így talán nem sérül rá, mert nem lesz rajt akkora nyomás, mint az elmúlt évekeben + extra motivációt jelenthet számára az, hogy igenis meg kell küzdenie a csapatba kerülésért => az elkényelmesedés, motiválatlanság veszélye megszűnik. Hogy Storari nem vállalná a másodhegedűs szerepet? Dehogynem.

Ismeretlen_164215 2010.11.09. 12:22:53

Valószínűleg max. Manninger vagy Storari megy kölcsönbe valamelyik klubhoz, de személy szerint sajnálnám őket, mert mindegyik maximálisan kitesz magáért és jól is teljesítenek.

Ismeretlen_147985 2010.11.09. 19:10:00

Azért azt feltétlenül meg kellene jegyezni, hogy Storari Buffon-hoz képest egy senki. Nincsenek eredményei, kezdő kapusként soha, egyetlen egy nagycsapatnál sem védett. Ezidáig a Milan és a Juventus volt a legnagyobb csapata, előbbinél 3-4. számú kapus volt, míg nálunk Buffon kiválása miatt jelenleg első. Ő azért van itt, mert Del Neri lett az edző. Ezzel egyébként nem azt akarom mondani (míg valaki direkt kiforgatja a szavaimat, mint általában) hogy Storari szar, csak azt hogy Buffon-hoz képest ő nem ért el semmit. Ettől függetlenül eddig nagyon jól állja a sarat, számomra a szezon egyik meglepetésembere, de azért mert Buffon visszajön (arra az évi 10 meccsére) nem kell eladni egyiküket sem. Storari és maga Del Neri is tudja, hogy Buffon sohasem lesz már egészséges, minden évben ki fog hagyni több hónapot, így kell neki a minőségi csere. Én speciel nem hinném, hogy Storari mindössze egy szezonra tervezett volna a Juvéval. Buffon esetleges eligazolásáról meg annyit, hogy nem tud olyan csapatba igazolni, ami a Juventustól jobb, és ott is ugyanígy elnézik neki a fél éves kihagyásokat. Feltételezem, hogy olyan csapatba igazolna szívesen, ahol BL és bajnoki címre esélyes keret áll rendelkezésre (pl. MU), csakhogy Buffon már nem képes részt venni az ilyen óriási küzdelmekben. Ő már nem bírja azt az erőltetett menetet, ami a PL-t jellemzi. Neki abban a bajnokságban nem osztanak lapot. Ő Torinóban elvan, ha véd, ha nem, ő akkor is ikon és egyben Isten. Sztem neki meghurcolásra már nincsen szüksége, s az imidzsét sem akarja rombolni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása