A brazil középpályás a Tuttosport újságírójának mesélt a bosnyák csatár terveiről.
Edin Džeko, a Wolfsburg csatára júniusban csatlakozik a Bianconerihez, legalábbis ezt állítja a támadó csapattársa, Diego.
A gólerós játékost már korábban is kiszemelte a Juve, ám eddig nem sikerült Torinóba csábítani, mivel a német csapat vezetői nem kívántak megválni legértékesebb játékosuktól. Pletykáltak róla, hogy Diego eladása megkönnyíti Džeko leigazolását, és most az ügy kulcsfigurája, Diego is megerősíteni látszik ezt a híresztelést.
"Džeko a világ egyik legjobb játékosa. Boldogan játszanék mellette hosszútávon is, de tudom, hogy opciója van arra, hogy nyáron a Juventusba igazoljon."
"Azt hiszem, hogy végül Torinóba megy majd. Ebben az esetben a legjobbakat kívánom neki."
Diego a Bianconeri mezében eltöltött időről is beszélt. A brazil nem kapott főszerepet Luigi Del Neri terveiben, és végül a Wolfsburg gárdájába távozott.
"Szép, kemény, és tanulságos időszak volt, de az eredmények nem jöttek. Aztán a dolgok megváltoztak. Maradtam volna, de egy játékosnak éreznie kell az edző bizalmát és hitét, olyat, amit a Werder Bremen csapatánál korábban, és a Wolfsburg együttesénél most megtaláltam."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.