A Juventus csapata a válogatott meccsek miatti bajnoki szünetet követően hazai pályán lépett pályára a Lecce ellen.
A Bianconeri ugyanazzal a taktikával lépett pályára, mint a legutóbbi bajnoki meccsen, az Inter ellen, azaz Marchisio szerepelt a pálya bal oldalán, míg középen ismételten Felipe Melo és Aquilani játszott. A kezdőcsapaton mindössze egy helyen változtatott Del Neri a Nerazzuri elleni meccshez képest, ugyanis most Amauri kapott szerepet Quagliarella mellett a csatársorban.
A meccs előtt mindkét csapatnak 8-8 pontja volt, így akár számíthattunk volna egy szoros mérkőzésre is, de végül nem így lett.
A Bianconeri végig uralta a játékot, veszélyes helyzeteket dolgozott ki, nem engedte kibontakozni a vendégcsapatot, így az elvárt győzelmet szállította a hazai csapat.
Az első Juventus-gólra a 13. percig kellett várnunk, amikor is Marchisio készítette le a labdát Aquilaninak lövésre, akinek lapos bombája a rövid alsó sarokban kötött ki. 1-0.
A 22. percben volt a Lecce legnagyobb helyzete: Ruben Olivera labdájával Mesbah indult meg, aki középre passzolt, a beadott labdát Corvia továbbította a kapu felé, de Storari bravúrosan mentett.
A 34. percben Felipe Melo pimasz büntetőjével már 2-0-ra vezetett a Juventus. A tizenegyest azután kapta a hazai csapat, hogy Krasic esett el gyanús körülmények között a 16-oson belül.
A félidő vége előtt 1 perccel 3 gólosra növelte előnyét az Öreg Hölgy. Krasic kényszerítőzött Amaurival, majd a visszakapott labdát megtolta, átemelte a kapus fölött, és a hosszún érkező Quagliarella érdekes mozdulattal, mondhatni csukafejessel fejezte be az akciót.
A félidei kettőscserének köszönhetően a Lecce helyzetecskéket dolgozott ki a második félidő elején, de ezek ártalmatlanok voltak, vagy Storari hárított könnyedén.
A 4. Juventus-gólt a legenda, Alessandro Del Piero szerezte a 82. percben, amikor is Krasic száguldott be a 16-oson belülre, majd Del Pieróhoz pöckölte a labdát, aki tolt egyet balra a labdán, majd bal lábbal bevágta a felső sarokba azt. 4-0
A Juventus így 7 meccs után 11 ponttal, 16-9-es gólkülönbséggel, a legtöbb gólt rúgva a bajnokságban áll az 5. helyen.
JUVENTUS - LECCE 4-0
Összegzés:
Gólok: Aquilani 13', Felipe Melo 34' (11-esből), Quaglirella 44', Del Piero 82'
Sárga lapok: Mesbah 17', Olivera 25', Fabiano 45', Ferrario 60', Grossmuller 92'
Juventus: Storari, Grygera, Bonucci, Chiellini, De Ceglie, Krasic, Aquilani (Pepe 76'), Felipe Melo (Sissoko 64'), Marchisio, Quagliarella (Del Piero 77'), Amauri
Fel nem használt cserék: Manninger, Motta, Legrottaglie, Martínez
Edző: Del Neri
Lecce: Rosati, Rispoli, Ferrario, Fabiano, Mesbah, Giacomazzi, Jeda (Vives 45'), Grossmuller, Piatti (Munari 55'), Olivera (Ofere 45'), Corvia
Fel nem használt cserék: Benassi, Gustavo, Di Michele, Brivio
Edző: De Canio
Bíró: Gava
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.