Paolo De Ceglie felépült az Inter ellen összeszedett izomsérüléséből, és már készen is áll a következő megmérettetésre.
"Köszönöm, jól vagyok, már ismét a csapattal edzek, és azt kell, hogy mondjam, teljesen felépültem. A következő meccsen az elmúlt két meccsen látott Juvét kell prezentálnunk, amely a megfelelő hozzáállással játszott" - mondta a védő a Juventus Channelen.
A csapat a Cagliari elleni meccs óta egyértelmű fejlődési jeleket adott.
"Megtaláltuk a személyiségünket, és azt hiszem, ez a legfontosabb. Véleményem szerint ez egy versenyképes Juve, mely minden fronton harcban fog állni."
A válogatott meccsek miatti szünetben nyilvánvaló, hogy előkerül Paolo gondolataiban is a válogatottság.
"Juventus-játékos vagyok, így egyértelmű, hogy ez az álmom. Ugyanakkor nagyon jól tudom, ahhoz, hogy ez az álmom valóra váljon, jó teljesítményt kell nyújtanom, de mindenek felett el kell érnünk a csapat elé kitűzött célokat."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.