Chiellini: "Inter? Most csak a Manchesterre gondolunk"

A Cagliari elleni győzelem másnapján, két nappal a Manchesterbe való indulás előtt a csapat igen fontos része Milánóba utazott.

Giorgio Chiellini, Milos Krasic, Claudio Marchisio, Marco Motta és Marco Storari színészkedtek egy kicsit, néhány promót vettek fel a szereplésükkel, amiket a következő napokban lehet majd látni.

Ez egyben egy jó alkalom is volt, hogy beszéljenek a Juventusnál fennálló helyzetről. Giorgio Chiellini élőben nyilatkozott a Sky Sports 24-nek. A nyilatkozata nem nélkülözte az iróniát sem.

Nagyobb nyugalom

"A tegnapi győzelem után mindannyian nyugodtabbak vagyunk. A Cagliari ellen igen jó meccset játszottunk, és megérdemelten nyertünk. Ha összehasonlítjuk a Palermo elleni meccsel, láthatjuk, hogy teljesen máshogy álltunk ehhez a meccshez. Megvolt a kellő erő és koncentráció, ami hiányzott a csütörtöki meccsen."

Megtalálni az egyensúlyt

"A nyáron nagyon jól kezdtünk, kevés gólt kaptunk. Aztán a bajnokság kezdetével néhány probléma ütötte fel a fejét, legfőképpen a kiegyensúlyozottság hiánya látszott, főleg ha megnézzük, milyen gólokat szerzünk és milyeneket kapunk. De biztos vagyok benne, hogy csak idő kérdése az egész. Remélem hamarosan nyerünk egy meccset 1-0-ra, nekünk, védőknek ez jelentené a legtöbbet."

Egy megnyert bajnokság Livornónak

"Remélhetőleg egy livornói származású ember megnyeri ezt a bajnokságot. Természetesen én szeretnék lenni az az ember, de ha nem én leszek, akkor remélem Allegri lesz. Évek óta ismerem, nagyon jó edző, és megérdemli a legjobbakat."

Mindenkivel együtt, a szurkolókkal is

"Jelenleg igen kevés idő jut edzésre, így ez nem a legjobb az automatizmusoknak. De a csapat jó kedvében van, és jól akar teljesíteni. A szurkolóink megértették ezt. Csütörtökön is tanúbizonyságát tették, amikor megtapsoltak minket, noha vereséget szenvedtünk."

Agnelli jelenléte

"Ebben az évben mindent teljesen más hangulat vesz körül. Azt hiszem, erről Andrea Agnelli tehet. Érezhető a jelenléte, és felidézi az Avvocato (Ügyvéd) mítoszát. Valamint a szurkolókban is megváltozott valami."

Jövőbeli kapitány?

"Még nagyon korai arról beszélni, hogy én lehetnék a jövőben a csapat kapitánya, mivel remélem, hogy Alex és Gigi még sokáig itt lesznek. Az biztos, hogy sokkal tartozom a csapatnak és a Klubnak. Torinóban váltam igazi játékossá és igazi emberré."

Ez is egy szokatlan, világbajnoksági utáni szezon?

"A világbajnokságot követő szezonok mindig különösek. Nem könnyű azoknak jól kezdeni, akik szerepeltek a tornán. De biztos vagyok abban, hogy kis lépésenként minden visszajön. A célunk? Egyértelműen vissza kell kerülnünk a Bajnokok Ligájába, ez nagyon fontos, presztízs- és gazdasági szempontokból egyaránt. Ha az Inter és a Milan nem hibázik, nehéz lesz tartani a lépést, de képesek leszünk válaszolni, ha ők hibáznak."

Az Inter még várhat

"Még egyáltalán nem gondolunk a vasárnapi meccsre. Csütörtökön a Manchester Cityvel találkozunk, ami egy nagyon érdekes mérkőzés lesz, egyben nagyon fontos teszt is. Ugyanis nem vesszük félvállról az Európa Ligát."

Középen jobb

"Én szélsővédőként? Jobban érzem magam középen, de sohasem mondtam, hogy nem akarok a baloldalon játszani. Tudok alkalmazkodni a csapat szükségleteihez."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr404652994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_150170 2010.09.28. 14:15:33

Továbbra is nagy kedvencem annak ellenére hogy mostanában nem teljesít jól, nagy harcos ezért visszafogja szerezni jó formáját, ezért neki pluszban drukkolok, kevés olyan játékos van akit emberileg is el lehet ismerni, de Giorgio közéjük tartozik! És egyszer ha eljön az ideje átveheti a kapitányi karszalagot ami a legjobb helyen lesz nála!

Ismeretlen_149053 2010.09.28. 17:44:53

Egye értek! Fontos lenne, hogy javuljon a formája. Forza Juventus!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9918) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4143) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4173) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása