Moggi segítene a Juventusnak

Az egykori átigazolási gurut bántja a csapat szereplése.

A Juventust máris rengeteg kritika érte a döcögős kezdés miatt, de Luciano Moggi úgy véli, hogy az újjáépítés még több időt vesz igénybe.

A 2006-os bundabotrány főszereplője segítő kezet nyújtana a Bianconerinek, mert szerinte a klubnak minél hamarabb meg kell oldania a problémás kérdéseket.

"Talán nem sok ember hiszi el, de fájt, hogy a Juventus három gólt kapott hazai pályán a Lech Poznan-tól." - írta Moggi a Tuttomercatoweb.com oldalon rendszeresen megjelenő jegyzetében.

"Ez sérti a büszkeséget, a Bajnokok Ligája meccsek és a bajnoki címek emlékét."

"Három gól tegnap este, három gól vasárnap. Úgy érzem magam, mint egy bezárt oroszlán. Ha tudnék, segítenék a csapatnak, hiszen ez a gárda jelentette szinte az egész karrierem."

"Néhány napja valaki megkérdezte, hogy készen állok-e a visszatérésre. Természetesen, hangzott a válaszom, de Andrea Agnellitől eltekintve is van ott néhány ember, aki nagytakarítást, és új arcokat akart."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr154652952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_102246 2010.09.17. 13:55:28

Biztosan sokan utálják, mert a nyakába kenik a calciopolit, de én azt mondom, amit Ő is. Az új bizonyítékok alapján vagy mindenki bűnös, vagy senki sem... Nem szabad Őt vádolni és nem szabad ezért elítélni. A lényeg, hogy szakemberként Ő a numero uno és Én személy szerint nagyon szeretném, ha visszatérne. Nem Ő a messiás, de az is elég, hogy az átigazolásokban még mindig nagy agy... a legnagyobb az itteni munkájának minőségét nézve.

Juvehooligan 2010.09.17. 14:02:16

Kérlek térj vissza h ismét nagy csapat lehessünk !!!!!

Doki 2010.09.17. 14:06:49

Hát....én nagyon nem bánnám ha visszajönne!!!!

juveen 2010.09.17. 14:07:14

Csatlakozom ShyrKahn hozzászólásához. Én sem gondolom hogy bűnös lenne,azt meg pláne,hogy miatta tartunk itt..A B-ből rögtön visszajöttünk,ráadásul egyből Bl-helyre,ott is csak a Chelsea állított meg minket..épphogy..Onnan jött a lejtő! De ez már a múlt,nem ezzel kell foglalkozni.

tataboy 2010.09.17. 14:09:18

Az a legnagyobb gond hogy ő már a Juventushoz tuti nem fog visszatérni,pedig anno azt mondta hogyha Andrea lenne az elnök azonnal visszatérne,de úgy látszik ő nem vele képzeli el a jövőt! Óó bár csak lehetnék Andrea!!!

Juvefan 2010.09.17. 14:13:18

Moggi még el van tiltva, ezért nem tud visszatérni, pedig nem bánnám ha vissza jönne.

Tony 2010.09.17. 14:17:36

Én igazán soha nem haragudtam Moggi-ra,mert amit tett az ugyan túl ment 1 bizonyos határon,de ne felejtsük el,hogy nem magáért,hanem ezért a klubért tette. Meggyőződésem,ha feljutás után vele folytatjuk(ami nem volt lehetséges) nem itt tartanánk. Elég lenne annyi is hogy ő feleljen a klub átigazolásaiért a jövőben és már előrébb járunk.

tataboy 2010.09.17. 14:19:04

Az utolsó mondatot nem értem,mit akart azzal mondani?!

Ismeretlen_53881 2010.09.17. 14:21:01

Moggi előtt is volt élet, nyilván utána is lesz.

Ismeretlen_168970 2010.09.17. 14:23:33

jajj, Istenem kérlek hozdd őt vissza!!!!!!!!!!!!! aki meg jön majd a csaló dumájával, térjen már észre, hogy a mai élsportban nincs eredmény egy kis ravaszság, dörzsöltség nélkül!!! pl Forma1 Mclaren tervmásolása, Ferrari csapatutasítás, Briattore direkt baleset parancs, stb! az Inter, a Milan, a Napoli mind-mind ugyanúgy csinálják a kis okosságaikat, aki azt hiszi, hogy nem, az naív és vak!! szóval, akár tetszik, akár nem, minden SIKERES csapatban kell (és van is) egy "Moggi"! amíg nálunk ilyen fatökü Seccok meg Marották lesznek, addig a Juve egy KÖZÉPCSAPAT marad és lerombol minden szépet amit a múltban elért!!!

tataboy 2010.09.17. 14:24:06

Van élet,csak nem mindegy hogy milyen szinten zajlik!

Ismeretlen_168970 2010.09.17. 14:26:37

jujj Passerby, ez fájt... Hiroshima előtt volt élet, és utána is... ez kb ilyen egy nagy túlzással...

Ismeretlen_150170 2010.09.17. 14:28:43

Köszönjük, már eddig is sokat segítettél! Ezért tartunk itt! Nem csak Moggi-ból áll a juventus történelme! Moggi előtt is nyert egy-két dolgot a klub és a jövőben nélküle is lesz még sikeres a juventus! Azért mert Moratti és mások is ugyan azokat követték el mint Moggi attól ő még nem lesz kevésbé bűnös! Így is nehéz lemosnia magáról a klubnak ezt a sárdobálást ezt a hadjáratot amit a juve elelen indítottak 2006-ban úgy hogy Moggi visszatérése marhára nem hiányzik nekünk! Az igazságot sose tudjuk meg de ha fele igaz csak a vádaknak az is sok. Moggi-t istenítjük mint nagy átigazolási gurut, csak éppen ezt ő nem az tárgyalóasztal mellett érte el, amennyiben a vádaknak hiszünk.

Papy88 2010.09.17. 14:30:43

Hát én is örülnék neki ha visszatérne...Mert ő jól látja a dolgokat és tudja rá a módszert hogy legyünk ismét nagy csapat nagy nevekkel stb....! 1 valamiért viszont mégis azt kell írnom hogy nem örülnék neki ha visszajönne...Az pedig az hogy tuti ha visszatérne egyből mi lenne....Jajj a Juve-hoz + int visszajött a csaló,biztos megveszik a meccseket,jajj nyertek?!biztos azért mert moggi elintézte stb....:-S

tataboy 2010.09.17. 14:32:00

Kit érdekelne hogy mit mondanak ha mi lennénk ujra a bajnokok?!!

wiltore 2010.09.17. 14:36:47

Papy88 --- Hidd el engem nem érdekelne, hogy ezt mondána vki, mert vissza jött Moggi.. Ha ilyen ügyes hát intézze... bár akkor a Bl is megvettük?? .. vissza kérdezem mindig.. és az inter nem tudta?.. nem hát mert ki sem jutottak addig.. Itt az interes buzerátorok a legnyagyobb csalók.. De ezt már mindenki sejti..

Papy88 2010.09.17. 14:37:15

De egy valamit tudok.... Már elegem van ebből....Egyszerűen a szívem szakad kettéé.....És sztem nem egyedül érzek így....Az igazi Juve Drukkerek akiknek ez a klub az életük mint nekem már kiskorom óta az ugyanezt érzi.... Totálisan ki vagyok már....Nem bírom már nézni hová süllyedünk:-S Annyira de annyira bíztam ebben a szezonban,és persze még bízok is 2 meccs alapján nem akarok én se itélkezni de akkor is.....2 meccsen 6 gól-t kapni....Ez valami elképesztő...És mindkét meccset tudtuk volna hozni...!És akkor egyből nem igy nézne ki a dolog....:-S Áhh istenem esküszöm a csillagokat lehoznám az égről,csak hogy a csapat végre úgy szerepeljen,mint régen...! +++FORZA JUVE PER SEMPRE+++

Papy88 2010.09.17. 14:41:05

Wiltore: Hát persze hogy ők a csalók....Utálom őket mint a szart...Főleg azt a tetves Moratti-t.....Istenem adná az isten hogy egyszer szemtől szembe legyek azzal a mocsokkal.....Szét rugdosnám azt a tetves mocsok csaló geci fejét.....Annyira utálom az egész mocsok társaságot..A retkes köcsög játékosokat a szint mindent...!Miattuk vagyunk itt....Telefontársaság moratti-é...Elintézte szépen...Rohadt lófej.....! De nem baj én mindig azt mondom és mondani is fogom...!Az igazság előbb vagy utóbb ki fog derülni..De remélem akkor ezeket a retkeket a világból kibasszák...! Bocsánat a csúnya szavakért de el sem hiszitek milyen gyűlölet van bennem ilyenkor amikor azokról a ..... beszélünk...!

juveen 2010.09.17. 14:55:49

Óriásit nevetnék,ha egyszer kiderülne az Interről is valami turpisság.Mert van valami,az biztos. Remélem Benitez ugyanúgy elbassza az Intert,mint a Poolt. Egész egyszerűen arról van szó,hogy Moratti megelégelte,hogy mi voltunk a legjobbak évtizedeken keresztül,és nem az ő szaros csapata,ezért az első lehetőségre lecsapott,mert tudta hogy máshogy nem tudja lenyomni a Juventust. Most mi szenvedünk,ők nyernek..de egyszer fordul majd a kocka.

Ismeretlen_53881 2010.09.17. 15:04:00

OK, hogy heves érzelmeket vált ki néhány dolog, de azért próbáljatok már emberi módon megnyilvánulni. A káromkodásokat kérem próbáljuk mellőzni.

álnév 2010.09.17. 15:16:19

Egyetértek(pont)

Ismeretlen_126209 2010.09.17. 15:19:22

Hát igen... Az inter miatt vagyunk ott, ahol!!

Ismeretlen_135933 2010.09.17. 15:21:27

Moggi hatalmas név a szakmában, és lehet h. nem mindig a megfelelő módszerek által de elérte amit akart. Én azt mondom Marotta sem kisebb koponya, nézzünk már rá a Sampdoria-ra, honnan hova jutottak "vele". Ne legyünk türelmetlenek, nem 1 hónap és lehet nem is 1 év alatt érik be, teljesedik be munkássága. (egyetlen egy valamit nem értek[marotta-nál] h. miért nem számolt Giovinco-val, óriási hülyeség volt)

álnév 2010.09.17. 15:43:28

Semmi befolyásunk a dolgok menetébe, sőt, elég csekély a rálátásunk is, mi zajlik valójában a háttérben, csak a nyilatkozatok sorai közt próbálhatunk olvasni, vagy leszűrni a lehetséges valóságot a "média-zagy" -ból. De nézzük a tényeket! Moggi nagyon jó szakember, de bűnös. A Juventus már nem az a csapat, mint a Calciopoli előtt. Ismét lezárult egy fényes korszak, és ezt ( még ha nehéz is) el kell tudni fogadni. Ahogy azt is, hogy évek... hosszú évek kellenek ahhoz, h egy hasonló kaliberű csapatot láthassunk "alkotni" (mert a foci művészet). Jelenleg az alapokat fektetjük, és nagyon nehér ilyen korai stádiumban megmondani, hogy vajon jó úton járunk-e. De egy biztos: Forza Juve per sempre!

Ismeretlen_149053 2010.09.17. 16:36:16

Pedronegroval értek egyet. Mogginak meg szép nyugodt, nyuddijas éveket kívánok! Forza Juventus!

Ismeretlen_149085 2010.09.17. 17:44:25

Én sem értem ezt a nagy ragaszkodást, illetve nyilván azért van ez, mert nála sikeresek voltunk, azóta meg nem. De nem csak ő létezik a világon, ha majd egyszer idős lesz, visszavonul stb., akkor a Juvét szüntessük is meg, mert csak vele lehetünk sikeresek? Ahogy már kifejtették előttem, inkább tovább kellene lépni, nem azon töprengeni, hogy mennyire volt bűnös, mások is csaltak-e. Új helyzet van, oldjuk meg!

joceeb 2010.09.17. 18:12:08

Gyere Moggi segíts nekünk!!!!!!!!!!!!!!!

Emberarcuhal 2010.09.18. 09:31:08

Gyere vissza!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Juventuno-Gyor 2010.09.18. 11:01:18

Gyere vissza te értesz a dolgodhoz.... Aki meg fikázza hogy jajj ne jöjjön vissza mert megjártuk 2ik vonalat... Elmondanám mindenki ezt csinálta mint moggi más csapatoknál csak összeesküdtek ellenük rohadt sinter vezetésével és galád igazságtalan vádakkal illettek minket... Ha vissza jönne pirosbetüs nap lenne nekem...

Ismeretlen_128149 2010.09.18. 20:13:37

Gyere tesóóó! Építsd újjá a csapatot, hogy méltő legyen régi nevéhez!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása