A német újságok állítják, hogy Diegót 16 millió euróért leigazolja a Wolfsburg, de a brazil csak a Juventusra koncentrál.
A játékmester jó teljesítményt nyújtott a péntek esti Trofeo TIM-en, és egy gólt is szerzett a Milan elleni félidőben.
"Sokat kell bizonyítanom ebben a szezonban. Ez még csak a kezdet" - írta Diego a hivatalos honlapján.
"Nagyon elégedett voltam, mivel nem mindennap szerez az ember egy ilyen gólt."
Az eredmény 1-1 volt, aztán a Bianconeri büntetőkkel vereséget szenvedett, míg korábban az Inter ellen 1-0-ra kapott ki.
"A legerősebb olasz csapatok ellen játszani egy felkészülési tornán nagyon jó lehetőség arra, hogy javuljon az előszezoni kondíciónk."
Mindeközben a német lapok továbbra is állítják, hogy Diego előrehaladott tárgyalásokat folytat a Wolfsburg gárdájával.
Állításuk szerint a két klub megegyezett a 16 millió eurós vételárban, és a játékos apja, és egyben ügynöke, már Wolfsburgba repült, hogy tárgyaljanak a személyi feltételekről.
A híresztelések szerint a brazil játékos 8 millió eurós fizetést szeretne kapni évente, míg a Farkasok 24 milliót adnának neki 4 évre elosztva.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.