A nyár kérdése?

A dilemma, amin eddig Marotta sem talált fogást.

Nyílt titok, hogy a Juventus élénken érdeklődik Edin Džeko és Miloš Krasić iránt. Sőt, ez már rég nem is érdeklődés, hiszen a szerbért például ajánlatot is tett a klub, amit...

Amit ha akkor elfogad a CSKA Moszkva, akkor most nyilván nem lenne komoly fejtörés Torinóban, mert akkor még nem lépett életbe a szabálymódosítás. Tudjátok, ami szerint egy olasz klub egy idényben csak egy darab EU-n kívüli játékost igazolhat. És az a helyzet, hogy Džeko és Krasić is EU-n kívüli játékosnak számít.

Tehát csak egyikük jöhet, döntés pedig nincs. Pletykák érkeznek persze minden nap. A maiak szerint Marottát tegnap a bosnyák csatár képviselőivel látták, a Juve Diegót és még 20 millió eurót ajánl, Džeko is szerelmet vallott a Bianconerinek, stb. Ja, és az Atlético Madrid is harcba szállt Krasić aláírásáért.

Eddig úgy néz ki, hogy Džeko élvez elsőbbséget, és ha ő nem jön össze, akkor jöhet a szerb szélső. De valóban ez a helyes sorrend? Szóval:

Szerinted Džeko vagy Krasić érkezése lenne jobb?

A csatár kell, mert szükség van a gólokra? A szélső, mert Pavel Nedved? Nem tudsz dönteni? Vagy csak színház az egész?

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr994652721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_53881 2010.07.22. 18:53:38

Ha mindent figyelembe veszek, akkor talán Krasić. De tényleg fogós kérdés.

Mr.Ocean 2010.07.22. 18:56:59

Egyértelműen Krasic.

Arnijuve 2010.07.22. 19:00:42

sztem mindkettőre szükségünk lenne de ha választani kell akkor krasic és majd jövőre ha meglesz a bl indulás(ami a jelenlegi csatárokkal is elérhető ha nem lesznek állandóan sérültek) akkor majd szerezhetünk nagyobb neveket a csatársorba!

Dagneross 2010.07.22. 19:02:39

Krasić

Victor90 2010.07.22. 19:02:39

Dzeko érkezésének örülnék kicsit jobban,Diego kiszolgálná Dzeko-t,nem lenne probléma a bl helyezés..de így hogy Jakesz is állandóan sérült,számomra Amauri már óriási nagy zsákbamacska,Trez-be bízok de már ő sem 22 éves,szintúgy Capitano..!!Úgyhogy Dzeko-ra égetően nagy szükségünk lenne!!

juvefan 2010.07.22. 19:02:57

jó kérdés,én inkább krasicsot igazolnám és mellé mario gomezt és még mertezákkert és kész a komplett juve 20+15=35 és kész

neona 2010.07.22. 19:11:37

krasic. én amauriban bízok, trezzel ketten megoldhatnák az éktémát. mögötte diego/del piero. jövőre kéne cassanót behúzni del piero helyett. idén pedig szerezni egy fiatal és még olcsó éket, aki akár be is válhat.

d_i_e_g_o 2010.07.22. 19:12:50

Ha Dzeko Diego-ba kerül akkor Krasic, ha nem , akkor nem tudom, de szerintem igazolhatnánk mind2 posztra...ha már ifiket nem próbálunk.

Ismeretlen_164364 2010.07.22. 19:14:43

mivel Dzeko sokba kerül és még Diegot is be akarják vonni így Ő nem kell. Krasic miatt nem lőném el az egy EU-n kívüli játékos lehetőségét, inkább valamiféle előszerződést kellene kötni vele ha lehetséges ilyet csinálni. az EU-n kívüli játékos akit megvennék az Suarez lenne. olcsóbb jóval mint Dzeko, és hihetetlen jó gólátlaga van.

Ismeretlen_149085 2010.07.22. 19:28:50

Suarez szerintem nem kerül sokkal kevesebb pénzbe, mint Dzeko. Mindent összevetve én is Krasic mellett vagyok, Dzeko ennyi pénzért talán rizikós is, de ha a szerb vb-teljesítményét, akkor végül is ő is. Tényleg nehéz kérdés, és egyiknél sem érezném azt, hogy tuti beválna.

Balipapa 2010.07.22. 19:36:01

Krasic és Suarez vagy Forlan jó igazolás lenne szerintem és ha nem jön be Krasic hanem Dzeko akk Drenthe a szélre, talán jól lehozná

valaki 2010.07.22. 19:37:58

Egyértelmű hogy Dzeko... vele évekre meglenne oldva a csatárkérdés és a neve is nyugodtan egy lapon említhető Torres, Villa, Drogba stb. szintű csatárokkal ! Ő egy top csatár és ilyen kell a Juventusba míg szélre sokkal több alternatíva van... Krasic ot itt mindenki nagyon ismeri mert mindenki nézi az orosz focit és isteníti... nem mondom hogy nem lenne jó sőt (a bizonyos videó miatt ez a véleményem) de jelenleg Dzeko fontosabb és egy hátvéd ! Azt se lehet tudni h Krasic az orosz bajnokság után a Serie A ba hogy szerepelne (jó tudom ezt el lehet mondani Dzeko rol is Diego miatt de ha jobban belegondolunk Diegonak se azért nem ment mert németből jött olaszba hanem azért mert az egész csapatnak nem ment) a VB n voltak jó megoldásai de összességében nem játszott jól pedig biztos nagyon akart... a "Capello Index" en is csak 50.28 pontot ért el ami nagyon rossznak számít igaz ennek az Indexnek nem lehet teljes mértékben hinni de vannak benne jó dolgok

Ismeretlen_147985 2010.07.22. 19:42:35

Az én véleményem az, hogy ha van arra mód (Diego bevonása nélkül), hogy Dzeko még ezen a nyáron Juventus játékos legyen, akkor egyértelműen őt kell előrébb helyezni Krasic-csal szemben. Dzeko egy rendkívül komoly igazolás lenne, egy olyan, ami a jelenlegi Juventus számára csodának minősülne. Amíg él egy kis halovány remény a bosnyák megszerzésére, addig biztosan nem fogjuk Krasic-ot leigazolni. A probléma csak az, hogy a szerb sem fog a végtelenségig várni, s így a Juventus nagyon könnyen a "két szék közül a pad alá eshet". Ha Marotta mester racionálisan gondolkodik, akkor ő is láthatja, hogy Dzeko megszerzésére nincs reális esély, így Krasic leigazolását nem kellene elszúrni, s ezért most már mindenképpen felé kellene fordulni, s minden erőt mozgosítani a megszerzésére.

Cucu 2010.07.22. 19:42:45

Krasic, mert szerintem nagyobb szükség van rá, és mert Diego is jól jöhet még, és mert Diego + 20M Euro az k**va sok pénz. :)

Alexkirály 2010.07.22. 19:43:48

Krasic nem Juve szintű focista(habár ez a szint mostanra sajna már nem túl magas),Dzeko pedig túl drága.Más megoldások után kellene nézni.

valaki 2010.07.22. 19:48:51

Alexkirály az lenne szerintem egy jó megoldás hogy nem írnál hülyeségeket ide mert már olvastam a sok hülyeséged az előző postokba is... Krasic egy jó szélső ( bár még nem játszott a serieA ba ) és Dzeko egy kiváló csatár úgyhogy nem tudom mi nem ér rajta 35-40 millát ? vagy tudsz ilyen szintű csatárt olcsóbban ? nem ! úgyhogy szia

buub 2010.07.22. 19:49:53

Krasic semmiféleképp, akkor már inkább Camo maradjon, pedig őt is küldeném....

Ismeretlen_143448 2010.07.22. 19:53:27

Krasić

Alexkirály 2010.07.22. 20:00:16

Valaki:Forlán=jobb+olcsóbb.Krasicban meg nem tudom mit látnak az emberek.

Ismeretlen_147985 2010.07.22. 20:03:00

valaki: azért azt egyelőre nem gondolnám, hogy Dzeko abba a kategóriába lenne sorolható, mint amiben az általad említett játékosok vannak. Torres és Villa Világ-és Európa-bajnok, előbbi BL győztes, Drogba pedig többszörös angol bajnok, ami náluk felér egy BL sikerrel. Dzeko azért még nem említhető ezen játékosok között, ő egyelőre csak egy egyszerű Bundesligában bizonyított, mondjuk nem is akárhogyan, hiszen bajnok lett. Ettől függetlenül sokmindent kell még letennie az asztalra, hogy a Világ legjobbjai között emlegessék. Amúgy a helyzet rendkívül egyszerű: amíg Dzeko nem igazol el máshova, s fennáll még 1% esély a Wolfsburg meggyőzésére, addig a bosnyákot fogjuk üldözni. Ha már az utolsó szalmaszálba sem tudunk kapaszkodni, na akkor jöhet újra a Krasic-sztori, s ekkor már konkrétan őt akarjuk majd leigazolni. A kérdés csak az, hogy vajon Krasic és a CSZKA tud-e várni augusztus 31. 23:59-ig, mert lehet hogy addig Dzeko-t akarjuk, de utána már biztosan Krasic felé fordulna a figyelmünk.

Ismeretlen_108746 2010.07.22. 20:09:44

Egészen pontosan úgy áll a helyzet, ahogyan azt mmartin91 szemléletesen leírta. Pillanatnyilag Marotta számára Dzeko megszerzése a prioritás, ha ez nem sikerül, jöhet Krasic. Kérdés persze, hogy ezzel nem bohóckodjuk-e el mindkettőjüket. Nehéz választani közülük, mindketten hatalmas erősítést jelentenének. Ár-minőség viszonylatban talán Krasic-ra szavaznék, főleg, hogy ha a jelenlegi csatáraink egészségesek, s a csapat magára talál, elegendő erőt képviselhetnek. A széleken sokkal gyengébbnek érzem a keretet. Megköszönhetjük az olasz szövetség kompetens szakembereinek.

Csülök 2010.07.22. 20:21:33

Őszintén! Mindkét játékosra szükség lenne! Dzeko érkezését abban az esetben favorizálnám,ha maradna Diego... Amúgy nem! Akkor ha marad Diego,jön Krasic vegyük meg Aqufresca vagy G.Rossi kettős egyikét....

Csülök 2010.07.22. 20:22:16

Őszintén! Mindkét játékosra szükség lenne! Dzeko érkezését abban az esetben favorizálnám,ha maradna Diego... Amúgy nem! Akkor ha marad Diego,jön Krasic vegyük meg Aqufresca vagy G.Rossi kettős egyikét....

Ismeretlen_149085 2010.07.22. 20:23:41

Amúgy elég jól állhatunk, ha lett volna esély mindkettő leigazolására, én azért azt nehezen hiszem el, hogy az új szabály miatt kell választani.

DIZZYREED 2010.07.22. 20:40:41

egyértelműen krasic

juveman 2010.07.22. 20:41:13

Krasic.Mégpedig azért mert ha van jó szélső és jol tud beadni és jol lát a pályán lapos passzokkal akkor a csatárok(amauri fejel,trez jaki lábbal) gólokat szereznek.És ráadásul Krasic 18-20 millio Dzeko meg a duplája aki ehhez az árhoz egy senki.

Ismeretlen_146817 2010.07.22. 20:54:24

Sziasztok ! Nekem csak egy kérdésem/észrevételem lenne, lehet én maradtam le valamiről. Ha csak egy Eu-n kívülit igazolhatunk az átigazolási szezon alatt, akkor a Martinez gyerek mi ?? Azért Uruguay kicsit messze van az Eu-tól... Köszi

Ismeretlen_108746 2010.07.22. 21:04:14

Predrag: Martinez-nek van spanyol útlevele. Ez a csel az ügyben.

babo410 2010.07.22. 21:27:41

Nálam inkább Krasic, mert Dzekoért nem fogunk 40-et kiadni, máskülönben meg Diegot is oda kell adnunk. Diégo nélkül meg egyenlőre nagyon úgy néz ki meghalt a támadójátékunk. A meglévő szélsőink nem olyan technikásak, habár még akár jók is lehetnek. De Diegora akkor is szükség van. Diego nélkül meg nem lesz Dzeko. Én más fiatal csatárt vennék, és hoznám Krasicot, vagy valakit aki van olyan gyors és technikás, mint azt róla állítják. Én egyikhez se ragaszkodom. Pláne ha ahhoz egy akkora ökörséget kell elkövetni, mint tavaly Diego Melo kettős leigazolásával. Mert nem velük volt a baj, hanem azzal, aki helyett Melo jött. Mert lehet D'Agostino nem akkora játékos, sztem meg jó lett volna nagyon is, de kellett volna vki D'Ago posztjára. Vagy legalább Marchisiot kellett volna ott játszatni, és nem mindenáron szélsőnek erőltetni. Tehát nálam egyértelműen kizárt Dzeko, mert nagyon az jön le nekem a pletykákból, hogy Diego nélkül nekünk Dzeko elérhetetlen. Diego nélkül, meg az eddigiek alapján nagyon úgy néz ki, hogy Dzeko csak fölösleges pénzkidobás. Megbukna nálunk. Az meg hülyeság lenne, ha egy lyukat úgy tömnénk be, hogy közben egy újat csinálunk. Vagy akkor marad Gio? Mondjuk ha mind a ketten maradnak az lenne a jó.

goku06 2010.07.22. 21:36:11

butaság azt mondani hogy a Trez-Amauri-Iaquinta trió meg tudná oldani a csatárkérdést a csapaton belül. csak mi akarunk annyira optimisták lenni, hogy megússzuk azt hogy csatárt kelljen venni, mivel a csatárok ára nagyon magas. viszont belegondolva nem is tudok más csatárt mondani aki fiatal és azt a szintet képviseli mint Dzeko. (esetleg talán Suarez..de ő is 30 felett lenne, és azért nem mind1 hogy német vagy holland bajnokság). Szóval szerintem mindenképpen Dzekot kellene megszereznünk. Viszont Diegonak maradni kell! A hülye vezetőség simán beáldozná, de bízzunk benn hogy Diego beleegyezése nélkül nem lehet rákényszeríteni. Dzekot kp-ben kell kifizetni. 20M+Diego, akkor Diegot itt kb 20nak számoljuk, akkor el kell adni Tiagot, Giot, Iaquinta/Amaurit és már meg is van ez a 20, és összerakhatnánk a Diego-Dzeko csatársort:) és ha annyira szélsőt akarunk még, akkor ott van Elia, ő is kb annyiba kerülne mint Krasic.

Ismeretlen_161778 2010.07.22. 21:52:11

Természetesen mindkettő, ugyanis eddig titkolták, de mindkettőjüknek van érvényes EU-s útlevele. Krasić feltörné a kis malacperselyét és az üzlethez hiányzó összeget saját zsebből finanszírozná, csak hogy végre Juve játékos lehessen. Kipipálva. Džeko-ért pedig a félisten Marotta ad ultimátumot, s napokon belül miénk is lesz a játékos, és még pénzt is mellékelnek mellé. Kipipálva. Komolyra fordítva a szót; Džeko egy darabig elérhetetlen számunkra (vagy túl sok áldozatot kellene érte hozni) így Krasić-ot kell megszerezni. Lényegében jöhet bármelyikük, ezzel a szakmai stábbal nem sok minden fog változni. Majd ha Del Nerit és Marottát leváltják akkor jöhetnek a komolyabb igazolások. De ha tényleg egyikük sem jön, akkor amellett hogy kiröhögtetjük magunkat a fél világgal még el is áshatjuk magunkat.

Tony 2010.07.22. 22:36:39

Dzeko leigazolására nincs esély úgyhogy igazából számomra ez nem is kérdés. Ha meg mégis idehozzák,de Diego bevonásával,akkor hülyébbek mint gondoltam.

Regulus93 2010.07.22. 22:38:23

Krasic-ra voksolok; tetszik a stílusa, emellett nem tetszik ez a Dzeko-Diego dolog.

Ismeretlen_113070 2010.07.22. 23:32:54

Krasić. Gólt tudunk szerezni, ha jó labdák jönnek szélről.

Ismeretlen_128149 2010.07.23. 00:32:09

Krasic. Egyértelmű, hiszen a középpálya siralmas. Nyilván való h Giovinco nem lesz Del Nerinél se kezdő. Jobbszélen pedig Pepe lesz. Martinez,Camo vagy Salihami emg vagy fos vagy öreg, szal Pepe helye megkérdőjelezhetetlen és ha balon nem Gio és nem is Krasic akkro Lanzafame az egyedüli értelmes ő meg azért 1 lutri 2 azért nem az a szint. Szal Krasic az aki kell a csapatnak. Előre meg jöhet bárki, a lényeg amit sokan írtak, ha kap labdát Amauri is betalál, annyira nem szar, h a 100%osat kihagyja.

Ruida 2010.07.23. 01:31:22

Ha Gio megy(amit a legeslegjobban bánnék) akkor Krasic...mert egy szélső még kell. Ha Giovinco marad akk Dzeko.

Ismeretlen_118238 2010.07.23. 06:33:03

Azt nem tudom, hogy van-e EU-s útlevelek, de ha nincsen, akkor még mindig van egy kiskapu. A Jvénak meg kell állapodnia egy olasz csapattal, akinek még van lehetősége igazolni, és onnan megvenni, vagy elcserélni, vagy kölcsönvenni és majd jövőre megszerezni a játékjogát, hogy ne legyen "gyanús". Ezt már eddig is alkalmazták az olaszok, mert már az be volt vezetve, hogy 2 EU-n kívüli játékost lehet igazolni, csak ezt most levitték 1-re. Egyébként én inkább Krasić-nak örülnék jobban.

Ismeretlen_149085 2010.07.23. 08:13:05

Krasić jobbszélső tudtommal, tehát Giovinco jövőjét nem befolyásolja, és legalább nem Pepe lenne a kezdő jobbszélső. Jobb oldalra lennének ők, bal oldalra meg Martinez és Lanzafame, Giovincóval meg kérdéses, mit akar majd kezdeni Del Neri.

Ismeretlen_150170 2010.07.23. 09:25:14

igazából teljesen mindegy mert bármelyikük erősítést jelentene a csapatnak, a lényeg hogy az egyiküket mindenképpen igazoljuk le! A korrekt az volna ha Krasic lenne az, de mondom tökmindegy csak jöjjön valamelyik!

MR-T 2010.07.23. 09:39:59

Csatárra van szükség. Ha van Diego és Giovinco is marad, ráadásul már van egy Pepénk is, viszont Amauri és Trezeguet harmatgyenge míg Iaquinta sérüléssel kezd

Ismeretlen_164364 2010.07.23. 09:51:51

MR-T: nem tudom mennyire követted figyelemmel az eddigi felkészülést, de Trez korántsem harmatgyenge. jelenleg úgy néz ki, hogy újra a régi tud lenni. van bennem egy kis félelem, hogy majd a bajnokságban leereszt mert nem lehet mindig kezdő és emiatt bevágja a durcást. Amauri viszont tényleg harmatgyenge mint mindig. Iaquinta még talán cserének elmenne, de félő hogy az a térd már nem fog tudni rendesen helyrejönni. ezalapján én a két olasz közül választanék ha mennie kell egy csatárnak

Ismeretlen_102246 2010.07.23. 10:27:30

Az az ember fontos, akiért nem ajánljuk fel Diego-t: Krasic. Bár igazából egyik sem fontos igazán.

Ismeretlen_102246 2010.07.23. 10:28:46

Helyettük belső védő és bal bunkó poszt sokkal fontosabb. Szélsőnek ott van Lanzafame, Martinez, Pepe, DC, egyelőre Gio is és akkor a fiatal Fausto Rossit se feledjük.

goku06 2010.07.23. 10:34:06

ezt a "Trez újra formába lendül" dolgot mi alapján mondjátok? azért mert a 2 falusi csapat elleni meccsen 5 gólt lőtt?? Hamburg elleni meccsen kijött az hogy nem tudunk gólt lőni. pedig a támadók már a felkészülés eleje óta itt vannak..

Norbi 2010.07.23. 11:21:33

DZEKOOOOO!!!!!!!!!!

Ruida 2010.07.23. 11:36:00

Azért vettem bele Giovinco-t mert Lanzafame és Pepe mind a 2 szélen bevetető...sőt szerintem Martinez is. Igy már lenne 4 szélsőnk...azaz nem kell 5.

juvem 2010.07.23. 12:15:45

Dzeko egyértelműen és az oka az h gólvágót nem nagyon fogunk igazolni csak rá van reálisabb esélyünk mert az iylen szintű csatárok mint indulnak BL-ben kb vagy kirángathatatlanok a klubjukból... Krasic féle szélsőt meg lehet találni európában is jó játékos mind2 de 15 millióért találhatunk olyan szélsőt mint Krasic! FORZA JUVE

goku06 2010.07.23. 12:37:32

most olvasom hogy a realból Benzemát el lehetne hozni kölcsönbe. ingyen megszereznénk, azzal nagy üzletet csinálnánk. és akkor maradna pénz a védelemre: Kolarovot megvennénk balbekknek (itt esetleg Giot bevonnánk az üzletbe), szélre meg 15ért Krasicot vagy Eliát.. és már csak egy tapasztalt belső védő kellene 10 alatt.

Ismeretlen_165062 2010.07.23. 12:57:19

Nem tudom hallottátok e hogy Marotta a Bordeaux-ból akrja elhozni Tremoulinast balbekknek. Állítólag 12 misit ajánlott érte

Ismeretlen_165062 2010.07.23. 13:01:59

Szerintem jó lenne és még fiatal is, ráadásul ugye nem EU-n kívüli úgyhogy szerintem tökéletes lenne.

MR-T 2010.07.23. 13:07:58

Doho: A felkészülési meccsek kis csapatok ellen zajlottak, ahol ha jól tudom 6-0-ás eredmény is született, persze h betalál Trezeguet is ( jó tudom h 3at lőtt) de ahol komolyabb a védelem, mint a Hamburgnál már 0-0 volt az eredmény. Tehát itt már nem vmi eredményes Trez...

alessandroitaly10 2010.07.23. 13:27:21

Szerintem inkább Krasic.

Ismeretlen_149085 2010.07.23. 16:06:42

Azért papíron még mindig 4 jó csatárunk van, lehet, hogy ez már nem teljesen igaz, de az biztos, hogy ott vagyunk a legjobbak, főleg, ha Diego is ott játszik majd. Eközben a védelemben még komoly hiányosságok vannak. Tehát ShyrKahn véleményét osztom, talán nem a Krasić vs Džeko kérdés a legfontosabb.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása