Bár hivatalosan még nem a Juventus játékosa - mivel bizonyos hivatalos lépésekre még szükség van -, de az orvosi vizsgálat után Leonardo Bonucci már nyilatkozott a sajtónak a klub székháza előtt.
A fiatal játékos remek idényt zárt a Bari színeiben, meghívót kapott az olasz válogatottba, most pedig Torinóba érkezett.
Bonucci készen áll, hogy újabb szintet lépjen, és ezt tisztán érezni szavain is:
"Még nem mondhatom azt, hogy hivatalos, de már most Juventinónak érzem magam, és készen állok erre a kihívásra. Az álmom beteljesülése, hogy itt lehetek, és egy új kaland kezdete. Sőt, szinte a karrierem kezdete. Nagy játékossá szeretnék válni a Juventusszal együtt."
A Juventus halad tovább azon az úton, hogy fiatal olasz tehetségeket karol fel. Pepe leigazolása után itt az újabb fiatal játékos. Bonucci Dél-Afrikából érkezett Torinóba, és készen áll a bizonyításra.
"Az elmúlt hetekben lehetőségem nyílt rá, hogy elkezdjem megismerni az új csapattársakat. Az igazat megvallva nem sokat beszéltünk a Juventusról, mert a Világbajnokságra koncentráltunk. Sajnos a túra nem sikerült valami jól, de azért örülök, hogy a csapat tagja lehetettem."
A Torinóban eltöltött néhány óra alatt Bonucci megismerkedett új környezetével, és betekintést nyert abba, ami a hamarosan kezdődő idényben vár majd rá.
"Itt mindenki egy új kezdet előtt áll, egyértelműen látszik a klub és az új elnök elszántsága, melyet a játékosokra is - főleg az újakra - igyekeznek átsugározni. A cél, hogy jól szerepeljen a klub. Az előző szezont minél előbb el kell felejteni. Jól kell kezdenünk az új időszámítást."
Bonucci most először került kapcsolatba a Juventusszal. A szünidő után bővel lesz ideje hozzászokni a Juventus világához, bár már alig várja, hogy kezdetét vegye a kaland:
"Amikor már nagyon szeretnél munkába állni, és elég alázatos vagy, hogy a csapat rendelekzésére állj, egy hét is bőven elég a pihenésre."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.