Az 1996/97-es szezonban a Juventus a C-csoportba került a Bajnokok Ligájában. A Manchester Uniteddel, a Fenerbahçéval és a Rapid Wiennel kellett megmérkőzni a továbbjutás eléréséhez.
Az első fordulóban a Juventus - Manchester United mérkőzést rendezték Torinóban, Bokšić révén 1-0-ás hazai siker született, majd a Fenerbahçe idegenbeli legyőzése következett, szintén 1-0-ra, szintén Bokšić góljával.
Azután Bécsben 1-1-es döntetlen, a gólszerző Vieri volt, majd a visszavágón Bokšić 2, Del Piero 2, és Montero talaltával 5-0-ás Juventus siker született.
Ezután következett az 5. forduló, mikor is az Old Traffodra látogatott a zebramezes csapat.
A mérkőzésen mind a két együttes a legjobb összeállításában léphetett pályára, Giggs felépült sérüléséből, míg a másik oldalon Lippi nem tartalékolt a következő heti Világ Kupa mérkőzésre.

1996. november 20., Manchester, Old Trafford, 53 529 néző.
Manchester United – Juventus 0-1 (0-1)
Manchester: Schmeichel – G. Neville, May, Johnsen, P. Neville (McClair 12') – Beckham, Keane, Butt, Gigs – Cantona, Solksjær (Jordi 82').
Edző: Alex Ferguson
Juventus: Peruzzi – Torricelli (Iuliano 83') , Montero, Ferrara, Porrini – Di Livio (Tacchinardi 80'), Deschamps, Zidane, Jugović – Del Piero, Bokšić.
Edző: Marcello Lippi
Gólszerző: Del Piero (35' büntető)
Vezette: Garcia Aranda (spanyol)
A találkozó első helyzetét a hazaiak dolgozták ki a 10. percben, Beckham jobb oldali szöglete után May fejelt a kapu fölé.
A MU játszott mezőnyfölényben, mégis a Juventus szerezte meg a vezetést. Del Piero kicselezte Johnsent, betört a tizenhatoson belülre, majd a szerelni érkező Butt brutálisan lerúgta. A megítélt büntetőt a sértett értékesítette. (0-1)
A vezetés után feltámadt a Juve, Bokšić révén többször is veszélyeztetett, de a gólkülönbséget Schmeichelnek köszönhetően nem sikerült tovább növelni.
A félidő vége előtt Eric Cantona fejjel találta el Peruzzi kapujának jobb kapufáját.
A második félidő is Manchesteri helyzettel kezdődött, Cantona középen kiugrott, majd az olasz kapusba lőtte a labdát.
A másik oldalon Ferrara hosszú indításával Del Piero tartott a MU kapuja felé, de elhamarkodottan a tizenhatoson kívülről a kapu fölé lőtt.
Nem sokkal később Giggs fejesét védte Peruzzi, az ellentámadásból pedig Zidane lőtt a kapu fölé milliméterekkel.
A Manchester fölényben futballozott, nyomás alatt tartották a Juventus kapuját, a 64. percben Solksjær fejese kerülte el a kaput, majd Beckham találta el a kapufát.
Ezután Peruzzi pillanati jöttek, előbb Beckham szabadrúgását, majd Cantona kapáslövését hárította, a 83. percben a francia csatár ismét helyzetbe került, de ezúttal a lövése a felső kapufáról pattant ki.
Újabb gól nem született, így 5 forduló után eldőlt, hogy a Juventus csoportelsőként jutott tovább a nyolcaddöntőbe, továbbá a Zebrák elérték 154. győzelmüket az európai kupasorozatokban, így utolérték az örökranglista első helyen álló Real Madridot.
A Juve gépe másnap reggel nem Torinóba indult, hanem Tokióba, mert a következő fellépés a River Plate elleni Világ Kupa mérkőzés volt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.