Zaccheroni elégedetlen az eredményeivel

A Juventus trénere a Milan elleni mérkőzés előtt nyilatkozott a sajtó képviselőinek.

Csalódottság. Az utolsó bajnoki meccs előestéjén megtartott sajtótájékoztatón ezt a szót használja leginkább Alberto Zaccheroni. A Milan elleni meccs előtt az edző azokról a hónapokról beszélt, míg ő irányította a Juventust.

"Érzékelhető a csalódottság, hiszen a bajnokság éppen most ér véget, amikor az időjárás és a pályák javíthatták volna a látványt, és persze azért is, mert már nincs több idő a helyzet javítására. Amikor csatlakoztam, azt reméltem, hogy javítunk a helyezésünkön, de ehelyett alacsonyabban végzünk majd. Sajnos sok problémánk volt. Tulajdonképpen egy edző akkor szerencsés, ha képes az ellenfelekhez és a rendelkezésre álló játékosokhoz mérten csapata összeállítására."

Zaccheroni leginkább a sok sérülést hibáztatta.

"Néhány meccsen volt 10-11 hiányzó is, míg a többiek akkor tértek vissza a sérülésükből, és így még nem voltak csúcsformában. A csapatból senkinek sem volt problémamentes idénye. Leginkább azt sajnálom, hogy a Siena, a Fulham, a Sampdoria és a Napoli elleni találkozón nem tudtuk a legjobbunkat nyújtani. A sérülések oka? Azt hiszem, hogy ez a szezon előtti felkészülés eredménye. Ez nem az edzők munkája miatt van, hanem a sorozatok miatt, amelyek olyan találkozókat is tartalmaznak, amelyekre a csapatok nem tudnak fizikálisan felkészülni. A pályák? Nem vagyok kertészeti szakértő, de én kizárom, hogy ez lenne a probléma."

A szezon utolsó találkozója Zaccheroni utolsó mérkőzése lehet a Juventus kispadján.

"Sajnos az idény olyan volt, amilyen, így tehát nehéz elképzelni, hogy a klub a jelenlegi trénerrel folytatná. Mostanáig még nem kaptam hivatalos értesítést a vezetőségtől, a szerződésem pedig június 30-án jár le."

Mielőtt a klub elkezdené a jövő csapatát építeni, még van egy akadály, a Milan elleni ütközet.

"Sajnálatos, hogy ezt a találkozót az utolsó fordulóban rendezik. Ez a meccs mindig is az egyik legjobban várt ütközet volt, és ez most is így lesz, noha a két csapat számára már minden eldőlt. Egy olyan Juventust várok, amely meccsben tud maradni. Az eredmény? Csak az számít, hogy nem értük el a Bajnokok Ligáját."

A sajtó már hosszú ideje keresi az új Juventus edzőt.

"Az elmúlt három és fél hónapban nem telt el úgy nap, hogy nem hoztak volna valakit összefüggésbe a Juventusszal. Mindenesetre a felröppenő nevek a legfelső kategóriába tartoznak."

Zaccheronit azzal is szembesítették, hogy a valószínűleg érkező Luigi Del Neri kevesebb trófeát mutathat fel, mint ő maga.

"Tapasztalatból tudom, hogy a labdarúgásban csak a legutolsó eredményed számít. Ideiglenes felvigyázóként érkeztem ide. Boldoggá tesz, hogy volt olyan pillanat, amikor a klub komolyan elgondolkodott a hosszabb távú együttműködésen, de tökéletesen megértem, hogy mégis egy másik edzővel képzelik el a folytatást."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr664652425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_128149 2010.05.15. 15:54:20

Hát igen...Del Neri és Zacc között semmi különbség. Hozzuk el a Milantól LeonardótxD az si jobb lenne...

g3ronymo 2010.05.15. 17:05:51

nem csak sZacch elégedetlen, hanem több millió juventino is

Diego89 2010.05.15. 17:11:19

csak mi a szívünkre vesszük, ö meg nem!!!

Ismeretlen_149053 2010.05.15. 17:22:29

Miért az időjárásról beszél?

cs4szi 2010.05.15. 17:53:25

"Néhány meccsen volt 10-11 hiányzó is, míg a többiek akkor tértek vissza a sérülésükből, és így még nem voltak csúcsformában." Lehet hogy lehülyéztek, de sztem Ferrara is ebbe bukott bele. Mármint a sok sérülés. Neki is azokat kellett mindig játszatnia, aki nem 100%-os, még nosmálisan felépülni sem lehetett, mert még sorra dőltek ki sokan. Lehet lehülyéztek, leoltotok, de ezzel nem az edzőt akarom védeni, csak ha a sok sérülés ellen nem találnak valamit, akkor jövőre is ugyanez lesz. Am meg az ilyen Zebina félékkel meg nem lehet meccset nyerni.

DIZZYREED 2010.05.15. 18:14:01

ja. sok sérülés. erre lehet fogni. de arra mi a kifogása hogy minden meccsen 7 védekező típusú játékos a kezdőben? meg ilyen alex-dc szintű cserék hátrányban. stbstb amauri folyamatos játszatása(bár az lehet ferrara volt)

Krilehor 2010.05.15. 19:46:02

én sajnálom ezt a palit.szegényből nagy bohócot csináltak

devil-z 2010.05.15. 19:46:13

cs4szi: nem lehet mindent a sérültekre fogni. Tény, hogy rengeteg sérültünk volt, van, és lesz. De ez ellen SENKI sem tesz semmit - vagy nem is akarnak?! Rengeteg olyan meccsünk volt, ahol csak töltelékemberek hiányoztak, tehát senki fontos. Mégis sorozatban buktuk el a mérkőzéseket, kiesőjelöltek ellen is. De bizonyára ez is a hiányzók hibája. Vagy hogy mindig ugyanazok a játékosok játszottak. Teszem azt, tényleg sok hiányzó volt a középpályán, csatársoron. De ilyen Gio, Immobile és egyéb fiatal tehetségek mégsem kaptak lehetőséget - inkább Kakamurit erőltették. De bizonyára ez is a hiányzók hibája. A folyamatos vereségek mellett az egyik legbosszantóbb dolog, hogy meg is érdemeltük őket többségében. Tehát borzalmasan játszottunk: ötlettelenség, beletörődömség, fáradtság. S ezt sem foghatjuk a hiányzókra. Egyszerűen amatőr, szar edzőket választottunk mostanság. Úgy tűnik, hogy ezt a sort nem is szakítjuk meg.

Tony 2010.05.16. 00:23:29

Szegényből nem most csináltak nagy bohócot,hanem világ életében 1 nagy bohóc volt,1 nímand akit 1 dilettáns barom hozott ide. Ennyi zacc story-a dióhéjban.

Victor90 2010.05.16. 00:27:35

Viszontlátásra MESTER!!!!!!

Tony 2010.05.16. 01:49:30

Inkább a viszont NEM látásra! :)

joo.robi 2010.05.16. 12:45:40

Sen Zac, sem Del neri nem kell!!! Valami normális edzsőt kellene szerezni aki már valamit valahol tett is le az asztalra!!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása