A bíróság elfogadta Moggiék bizonyítékait

A Calciopoli nápolyi meghallgatásának ötödik napján igen fontos események történtek. Ezek közül a legfontosabb, hogy Teresa Casoria bírónő elfogadta a Luciano Moggi ügyvédei által bemutatott bizonyítékokat, és a tárgyalást április 20-ig meghosszabbította.

Luciano Moggi a tárgyaláson

A tegnap reggeli meghallgatás során Moggi ügyvédei, Paolo Trofino, Maurilio Prioreschi és Paolo Rodella bemutatta a 75 lehallgatott telefonbeszélgetés másolatát.

A szalagokon Paolo Bergamo és Pierluigi Pairetto, a játékvezetőket küldő testület egykori vezetői, valamint klubvezetők beszélgetései hallhatóak.

Az ominózus felvételeken a Bologna, a Cagliari, a Fiorentina, az Inter, a Juventus, a Lazio, a Milan, a Palermo, a Reggina, a Roma és az Udinese vezetői beszélgetnek Bergamoékkal a mérkőzésekre kijelölt - vagy kijelölendő - játékvezetőkről.

A 2006-os Calciopoli során azonban csak a Juventus, a Lazio, a Milan és a Reggina kapott büntetést.

Moggi ügyvédei ezen kívül arra kérték a bíróságot, hogy bemutathassák a további 3000 lehallgatott telefonbeszélgetést is.

A meghallgatás egyik legfontosabb része Giacinto Facchetti, az Inter akkori elnöke, és Paolo Bergamo közötti beszélgetés lejátszása volt. Moggi képviselői felhívták a bíróság figyelmét arra is, hogy 2006-ban Moggit pont emiatt tiltották el a futball világától...

Nem sokkal később Attilio Auricchio, a nyomozás akkori vezetőjének meghallgatása következett. Moggi csapata arra volt kíváncsi, hogy 2006-ban miért nem vették figyelembe a most nyilvánosságra hozott, Interre nézve terhelő bizonyítékokat is.

A Calciopoli nápolyi meghallgatásának ötödik napján igen fontos események történtek. Ezek közül a legfontosabb, hogy Teresa Casoria bírónő elfogadta a Luciano Moggi ügyvédei által bemutatott bizonyítékokat, és a tárgyalást április 20-ig meghosszabbította.

Luciano Moggi a tárgyaláson

A tegnap reggeli meghallgatás során Moggi ügyvédei, Paolo Trofino, Maurilio Prioreschi és Paolo Rodella bemutatta a 75 lehallgatott telefonbeszélgetés másolatát.

A szalagokon Paolo Bergamo és Pierluigi Pairetto, a játékvezetőket küldő testület egykori vezetői, valamint klubvezetők beszélgetései hallhatóak.

Az ominózus felvételeken a Bologna, a Cagliari, a Fiorentina, az Inter, a Juventus, a Lazio, a Milan, a Palermo, a Reggina, a Roma és az Udinese vezetői beszélgetnek Bergamoékkal a mérkőzésekre kijelölt - vagy kijelölendő - játékvezetőkről.

A 2006-os Calciopoli során azonban csak a Juventus, a Lazio, a Milan és a Reggina kapott büntetést.

Moggi ügyvédei ezen kívül arra kérték a bíróságot, hogy bemutathassák a további 3000 lehallgatott telefonbeszélgetést is.

A meghallgatás egyik legfontosabb része Giacinto Facchetti, az Inter akkori elnöke, és Paolo Bergamo közötti beszélgetés lejátszása volt. Moggi képviselői felhívták a bíróság figyelmét arra is, hogy 2006-ban Moggit pont emiatt tiltották el a futball világától...

Nem sokkal később Attilio Auricchio, a nyomozás akkori vezetőjének meghallgatása következett. Moggi csapata arra volt kíváncsi, hogy 2006-ban miért nem vették figyelembe a most nyilvánosságra hozott, Interre nézve terhelő bizonyítékokat is.

Auricchio nem tudott válaszolni.

Paolo Trofino ezután arról kérdezte, tudott-e arról, hogy Giacinto Facchetti többször is járt Paolo Bergamonál. Auricchio így válaszolt:

"Ha Fachettiről kérdeznek, abban egészen biztos vagyok, hogy többször is járt Bergamo házában, viszont azt nem tudom, hogy Moratti is így tett-e. Lehallgattuk azt a beszélgetést is, amikor Fachetti Collinát kéri játékvezetőnek, de nem gondoltuk, hogy ez fontos lenne."

A tárgyalóteremben felhangzó gúnyos nevetéstől kísérve Trofino így válaszolt:

"Ááá, ezt nem tartották fontosnak, azt a beszélgetést viszont igen, amiben a feleségek az esti menüt tárgyalják meg."

Az ügyvédek további kérdéseire válaszolva Auricchio megerősítette azt is, hogy az akkori állításokkal szemben Moggi egyáltalán nem volt Collina, Paparesta, Trefoloni és De Santis barátja, cáfolva ezzel a bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekmények vádját.

Trofino ezután még kitért De Santis esetére is, akiről külön állították - és emiatt el is tiltották a játékvezetéstől -, hogy Moggi embere volt.

"Ön tudott arról, hogy De Santis abban az évben három mérkőzést is vezetett a Juventusnak, melyeken kikapott a csapat. Hogyan állíthatja ezután, hogy De Santis együttműködött Luciano Moggival? Mutassa meg, mely beszélgetések bizonyítják, hogy Moggi embere volt?"

Auricchio erre csak a következőket tudta mondani:

"Nem három, hanem csak két mérkőzés volt. A De Santist illető telefonbeszélgetések pedig... hát... most inkább fejezzük be a meghallgatást."

A védelem egyik tanácsadója, Nicola Penta elmondta azt is, hogy a 2006-os állításokkal ellentétben nem Moggi tudott arról először, ki lesz az adott mérkőzés játékvezetője. A bemutatott felvételekből kiderül, hogy az Inter vezetői már két-három nappal előtte is ismerték a játékvezetőt.

Casoria bírónő ezután lezárta a meghallgatásokat, és megerősítette, hogy a bemutatott felvételek értékelhetőek, és kulcsfontosságúak az ügy szempontjából. A tárgyalást ezután április 20-ig elnapolta, amikor Fabio Capellót hallgatják majd meg.

Moggi távozásakor a kint várakozó Juve-szurkolók nagy tapssal és üdvrivalgással fogadták az egykori igazgatót, aki a Radio Radio kérdésére a következőket mondta.

"Nagyon örülök, hogy vannak még olyan emberek, akik mögöttem állnak."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1004652256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_137164 2010.04.14. 20:13:11

huuuu ez nagyon kemény lesz! remélem majd jól jövünk ki belőle!! forzaaa

tataboy 2010.04.14. 20:16:19

Rohadékok csak a Juvéra mentek rá meg Moggira!!!

Ismeretlen_114321 2010.04.14. 20:32:35

a Fiorentina nem volt büntetve?

Ismeretlen_146600 2010.04.14. 20:37:32

Nem tudom miért de van egy olyan érzésem hogy az inter meg moratti most meg lesz cumiztatva :D Remélem úgy lesz

Puding 2010.04.14. 20:55:13

Akkor most meg adják vissza a címeket :D...Mint az óvodában,mikor egy rakás pisis azon vitatkozik a homokozóban,hogy kié legyen a kislapát :D Kabaré ez az olasz foci...Már rosszul vagyok az egésztől! Többet ért volna,ha mindenki a focival foglalkozik 2006-ban is,meg most is,nem pedig egymás bemocskolásával.

Juveboy24 2010.04.14. 21:33:42

A vége az lesz, hogy a 20. Lecce-nek adják majd a 2005-06-os trófeát. Hogy fognak neki örülni. :D Egyébként egyre szánalmasabb ez az egész. Nagyon elkapkodott döntés született anno és ezzel több száz millióval vágtak meg minket. Ahelyett, hogy normálisan kivizsgálták volna, engedtek a nyomorult hivatalos testületnek, amely időben meghatározta, hogy mikorra kér eredményt. Tehetnek egy szívességet.

Victor90 2010.04.14. 22:10:37

Juveboy24!Kártérítést kell kérni,ennyi az egész!Csodálkozik az a hülye Rossi is,hogy meg lett fenyegetve?!Nem csodálom!Moggi-t azonnal vissza a vezetőségbe,ha letelik az eltiltása!

Lord Viktor 2010.04.14. 22:32:16

Victor90 előtte! Ugyanis ennek a végén kiderülhet, hogy jogtalanul tiltották el.

babo410 2010.04.14. 22:37:21

Moggi eltiltása nem letelik, hanem megszünik. Ugyanis a per után illene megszüntetni Moggi eltiltását, mivel beigazolódott, hogy ez az egész arra ment ki, hogy megakadályozzák a Juvét abban, hogy a világ legerősebb csapata lehessen! Mert ez az akkoriban tervezett változásokkal összejöhetett volna! A zinternek nem tetszett a másodhegedűs szerep a Juve és a Milan mögött. Ők mindig is csak a 2. számú milánói gárda voltak. Ezt megunták. És most már az is tisztán bizonyítva van, hogy egyedül az akkori játékosoknak volt köszönhető, hogy megnyertük a bajnokságot! Erősebb keretünk volt, mint a mostani internek!

Unimuck 2010.04.14. 22:50:12

Fio is kapott büntetést.

Cucu 2010.04.14. 23:08:27

ADP10, a próféta szóljon belőled!

Tony 2010.04.14. 23:40:10

Forza Juve, Forza Moggi!!!

juventino 2010.04.15. 07:40:51

Semmi extrára ne számítson senki! Gondolom az Intertől elveszik az utólag kapott bajnoki címeket, mi meg max. visszakapjuk az elvett két squdettót. Ennyi.

Ismeretlen_53881 2010.04.15. 09:20:38

Remélem a mostani tárgyalásokkal végleg lezárják már ezt a cirkuszt.

Ismeretlen_152362 2010.04.15. 10:09:43

a címeket visszadják, de az elmúlt 4 évet nem tudják sehogysem kárpótolni, a megaláztatást, hogy a serie b-ben kell tengődni és hogy szinte csak szar játékosokat tudtunk igazolni:(

Alexdon 2010.04.15. 10:17:40

Tehát: 2005-2006-ban a következő dolgok körvolazódtak az olasz labdarúgásban: - attól függetlenül, hogy a Juventus "nagy védelme" Gianni Agnelli már 2 éve meghalt, egy olyan csapat (játékosok, eddző, vezetőség) volt kialakulóban Torínóban, ami 5-10 évre meghatározó lehetett volna olaszországban, európában - mivel azonban már nem állt a csapat mögött olaszország egyik meghatározó karizmáju embere (pénz, hatalom, kapcsolatok) könnyedén derékba lehetett törni ezt a kialakuló lehetőséget - még amikor Agnelli élt, akkor is lehetett hallani hangokat, hogy ha ő nem lesz már akkor bizony a Juventust támadni fogják, és hát ez be is bizonyosodott - van egy pár ember(?) olaszországban akinek nem érdeke, egy erős Juventus. Az ország legtöbbek álltal szeretett csapata, aki a legsikeresebb, nem lehet erős egy nagy támogató nélkül (Gianni Agnelli) erre ment ki a 2006-os boszorkányüldözés!

John Paul Jones 2010.04.15. 10:48:02

Van Isten!

devil-z 2010.04.15. 10:56:17

'Semmi extrára ne számítson senki! Gondolom az Intertől elveszik az utólag kapott bajnoki címeket, mi meg max. visszakapjuk az elvett két squdettót. Ennyi.' :D Ez tényleg teljesen mindennapi dolog, semmi meglepő nincs benne, hogy csak így röpködnek a scudetto-k. Én már ennek is örülnék - bár tény, hogy egyáltalán nem kárpótol minket az elvesztett játékosokért, a kiesett pénzösszegért, a megkopott hírnevünkért.

Arnijuve 2010.04.15. 11:07:11

A két elvett scudetto a minimum amit vissza kell kapnunk.sőt az lenne igazságos ha kártérítést fizetnének az olasz csapatok illetve a szövetség is a juventusnak amely szerintem ha figyelembe veszünk mindent( játékosok, hírnév,megnemnyert kupák) akkor 100milliós nagyságrendekben beszélhetünk euróban.de iylen nemfog megtörténni :D erről ennyit

Ismeretlen_108746 2010.04.15. 11:40:47

Ha jól értelmezem, pillanatnyilag az az új fejlemény, hogy az Inter pontosan ugyanannyira mélyen benne volt a botrányban, mint a Juventus, illetve a többi megbüntetett csapat. Amennyiben ez tényleg bebizonyosodik, szerintem nem feltétlenül az tűnik a logikusan várható döntésnek, hogy a Juventus visszakapja az elvett bajnoki címeket.

Arnijuve 2010.04.15. 11:48:42

Hát akkor mi lenne logikus? kizárják az összes fent említett csapatot minden marad úgy ahogy volt csak jövőre a samp lesz a bajnok a bari genova parma trió előtt....egyébként nagy valószínűséggel a szövetség nemfogja mégegyszer azt a hibát elkövetni hogy kizárjanak egy topcsapatot...látják mit tettek a juvéval.....és ez nekik sem jó szerintem akármennyire is hangoztatják egyesek hogy így akarta mindenki hogy ne legyen egy erős juventus.

Ismeretlen_108746 2010.04.15. 11:53:32

Ha bebizonyosodik, hogy az Inter is bűnös a botrányban, akkor jogilag az tűnik a logikus lépésnek, hogy az Inter-t is meg kell büntetni, esetleg ki kell zárni, s el kell venni tőlük a jogtalanul nekik ítélt bajnoki címeket. Pillanatnyilag nem arról van szó, hogy a Juventus tisztázta magát, vagyis ettől még a Juventus nem hiszem, hogy visszakapja a címeket. Bármilyen komikusan hangzik, de igen, jogilag nyilván egy olyan csapatnak kellene ilyenkor ítélni a bajnoki címet, amely "tiszta" vagy legalábbis nincs ellene bizonyíték. Nem vagyok jogász, de ez nem érzelmi kérdés, nyilván én is azt szeretném, hogy a Juventus kapja vissza a bajnoki címeket.

Streetballer 2010.04.15. 12:32:14

Én személy szerint örülnék ha visszakapnánk a 2 scudettot és kártérítést+Moggit.De semmiféle képen nem akarom, hogy kicsinálják az Sintert. Ugyanis, ha ez megtörténne jó 10 évre kinyírnák az olasz focit, így is kétséges már, hogy 2 év múlva 4.hely a BL-be az olaszoké lesz-e.Egyszóval nem akarom, hogy kinyírják az olasz focit, mert akkor senki sem akar majd ide igazolni. FORZA JUVENTUS!!!!

momo 2010.04.15. 13:58:49

szerintem most van esély h megint visszatérjen az igazi juventus...szerintem azt kéne elérni moggiéknak h visszadják azt a 2 scudetto-t +egy adott kártérítés szerintem is járna a szövetségtől!Moggi-t vissza a juventushoz!!!

fmsteve 2010.04.15. 14:05:17

Szerintem Moggi is arra apellál, hogy a ha a többiek is ugyanazt csinálták mint ő és ők nem lettek megbüntetve, akkor ő se bűnös (azaz tisztára karja magát mosni) és ilyenkor elvileg visszajárna a Scudi és még talán kártérítésért is lehetne perelni. HA viszont az a koncepció h bukjanak a többiek is, akkor nekünk se jár semmi. Kíváncsi leszek a végére :)

Ismeretlen_99954 2010.04.15. 15:46:15

ezek utan minimum Moggi kellene legyen az elnok az ugy lezarasa utan, az utanna kovetkezo elnokok tutyi-mutyik voltak, es beletorodtek, Moggi tokos volt, elment, es most kihuzhatja a szarbol a csapatot, ez ha nem ajanlolevel, akkor nem tudom, mi kellene legyen...

fmsteve 2010.04.15. 15:51:47

HA a zintert is megbüntetnék azzal nem húzná ki a szarból a csapatot csak mást is belerángatna. :) Persze ha jól sül el a dolog az érdekes helyzetet teremtene.

Ismeretlen_118238 2010.04.15. 17:11:08

Ha vissza is adják a bajnoki címeket, akkor is elérték amit akartak, tönkretették a Juvét. Sajnos az akkori csapatunkat már nem fogják visszaadni. Egyébként a Fradival is pont ez történt, tönkretették, majd a bíróság kimondta, hogy jogtalanul zárták ki őket a bajnokságból. És mi lett? Semmi. Az is érdekes, hogy Moratti pont most akarja eladni az Intert. Mikor közel 20 éven keresztül nem sikerült elérniük semmit, akkor nem volt fontos számára megszabadulni a klubtól.

alessandroitaly10 2010.04.15. 18:40:39

Hűha!Van egy olyan érzésem,hogy nagyon feszűlt lesz emiatt a meccs!! Izgalmas lesz!! Forza Juve!!

Pazza Inter 2010.04.16. 17:15:36

szerintem itt max pénz birság várhato az inter sem a 2006 os felálásával van se a többi

Tommec 2010.04.17. 10:36:34

Én úgy vagyok ezzel, hogy ne adjanak vissza semmit, de akkor torolják meg a többi csapat vétkeit is, mert ha nem teszik, akkor a fél világ lenézi majd az olasz focit! Ha már belekezdtek, tegyenek rendet teljesen, mint például a lengyelek! Ők kitakarítottak 2-3 éve rendesen! Szerintem a címeket sem kapjuk vissza, és mást sem fognak már belehúzni ebbe! Maximum Moggit fogják felmenteni! Ha így lesz, akkor ennek sosem lesz vége, és az olasz foci olyan mélyre kerül, ahol még sosem jártak...de ne így legyen!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása