A Juventus trénere szerint bátran vághat neki a Bianconeri a bajnoki hajrának.
Az Öreg Hölgy ma délután térdre kényszerítette a Cagliari együttesét, ezzel három, nagyon fontos pontot szerzett a torinói alakulat. Alberto Zaccheroni a siker okán véget vetett a sajtócsendnek, melyet egy hete tartott fenn a Juventus.
A Bianconeri 19 meccs után először úszott meg kapott gól nélkül egy találkozót, ez külön okot adhat az örömre.
"A három pont mellett a teljesítmény is nagy pozitívum." - mondta Zac a SkySport riporterének a lefújást követően.
"Irányításom alatt még nem sikerült kapott gól nélkül zárni egy mérkőzést, örömmel tölt el a játékosaim teljesítménye. Úgy hiszem, sok olyan helyzetet is kialakítottunk, melyeket nem sikerült kihasználni. Ez bátorítólag hat az idény hátralevő része előtt."
"Nincs az a csapat, mely nem megfelelő fizikai felkészültség esetén jól teljesítene. Most van időnk tréningezni, és ez meglátszik. Nem véletlen, hogy nem omlottunk össze a második félidőben."
Torinóban ebben az idényben rengeteg a sérült játékos. A mai ütközetet is Diego, Cáceres, és az eltiltott Sissoko nélkül kellett megvívni.
"Hosszú ideig olyan játékosokat kellett pályára küldeni, akik bizonytalan állapotban voltak. A sok sérülés nem volt döntő, de arra kényszerítettek, hogy mindig ugyanazok kapjanak szerepet, még ha nem is voltak a megfelelő kondiban."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.