Különleges Húsvét vár Alberto Zaccheronira. Jelenlegi csapatával ugyanis karrierje egyik fontos időszakának együtteséhez, az Udineséhez látogat szombaton.
Zaccheroni karrierje az udinei klub élén lendült fel, és a mérkőzés előtti sajtótájékoztatója során nem is szándékozott elrejteni egykori csapata, és a város iránti szeretetét.
"3 csodás évet töltöttem Udinében. Kölcsönösen szeretjük egymást az itteni emberekkel, és félig én is udineinek érzem magam. A ma esti találkozó számomra nem csak egy újabb mérkőzés a sok közül."
Az emlékektől eltekinve a Juventus egyébként is egy nagyon fontos mérkőzésen lép pályára a Friuliban. Az Udinese elleni összecsapás ugyanis az első a hátralévő 7 meccs közül, melyeken a torinóiaknak meg kell próbálni kiharcolni a Bajnokok Ligája indulást jelentő negyedik helyet.
A nagy riválisok közül mindenki idegenben lép pályára, és akárcsak nekik, a Juventusnak sem lesz könnyű dolga.
"Az Udinese tabellán elfoglalt helye nem tükrözi a csapat igazi erejét. Keretüket top klubok által figyelt játékosok alkotják. Ráadásul ott van nekik Di Natale is, aki vezeti a bajnokság góllövőlistáját. Ettől függetlenül győznünk kell, hogy fentebb kapaszkodjunk a tabellán."
Az Udinese elleni mérkőzés nemcsak a végső versenyfutás kezdetét jelenti, hanem az áprilisét is, és Zaccheroni ebben a hónapban gyakran ért el fontos eredményeket.
"A csapataim nagyon jók a bajnokság hajrájában, de ehhez elengedhetetlen a megfelelő kondíció. A héten nyugodtan tudtunk dolgozni, további javulásra számítok, és ugyanazt a csapategységet szeretném látni, mint az Atalanta legyőzése során. Sajnos azonban eddig nem tudtunk kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. Sikerül gólokat szereznünk, de ugyanakkor kapunk is. Ebből a szempontból javulnunk kell."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.