A Juventus edzője nehezen hiszi el csapata kiesését.
A torinói 3-1 után kevesen hittek volna benne, hogy a Bianconeri búcsúzhat az Európa Liga küzdelmeitől. Az elképzelhetetlen mégis megtörtént, hiszen a Fulham gárdája nagy csapást mért a Juventusra.
A vereséget követően Zaccheroni néhány jelenetre mutatott rá.
"Néhány, a pályán történt dolgot nem tudtam rendesen a kispadról elemezni, tehát mielőtt ezekről beszélnék, vissza kell néznem a találkozót. Még most is nehéz ezt elhinni, hiszen nem gondoltunk a kiesésre. Valami történt, hiszen egy Juventushoz hasonló csapat nem kaphat négy gólt a Fulham otthonában, legalábbis normális körülmények közt."
"Ami az első gólt illeti, azt hiszem, Cannavarót meglökték. A kiállítás sem tünt igazságosnak, hiszen valójában Grosso volt az utolsó ember, a tizenegyesnél pedig Diego túl közel volt. Sajnos a meccs előtt kiesett Marchisio és Iaquinta is, így őket nem küldhettem pályára. Del Piero? A vasárnapi meccsre való tekintettel pihentettem őt. Ez egy ideális meccs lehetett volna két kisegítő támadó részére, ahogy azt az első néhány perc is bizonyította."
"Megértem a szurkolók csalódottságát, de ma a csapatot nem lehet hibáztatni az elszántságuk, vagy az akaratuk okán. Már csak a bajnokság maradt számunkra, és nem követhetünk el több hibát, ha el szeretnénk érni céljainkat."
Zaccheroni a La Republica kérdésére válaszolva beszélt a védelemről is.
"Nem kétséges, hogy a védelmünket meg kell erősíteni. Szégyen, hiszen szerettünk volna továbbjutni a következő körbe. Vezetést szereztünk, jól játszottunk, de Cannavaro kiállítása megadta a Fulham számára hiányzó lökést. Nyomást gyakoroltak ránk, mi pedig szenvedtünk emiatt. Még 10 emberrel is jobban kellett volna teljesítenünk, tehát idegesítő így kiesni."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.