A Juventus legendája szerint végre elkezdődött valami Torinóban.
A Juventus Alberto Zaccheroni érkezése óta jól szerepel, hiszen legutóbbi három mérkőzésén háromszor nyert a Bianconeri.
Alessandro Del Piero véleménye szerint ez is azt jelenti, hogy a csapat végre rátalált a helyes útra, és valami jó dolog vette kezdetét Torinóban.
"Ennek a helyzetnek a legfontosabb aspektusát nem csak a három, egymást követő győzelem mutatja, még ha ilyesmi nem is történt mostanában. Azt is fontos megjegyezni, hogy most már tudjuk: elkezdtünk építeni valamit." - idézi Del Pierót a sportal.tv.
"Lépésről lépésre, vagy ha úgy tetszik, tégláról téglára építünk fel egy erődítményt. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy egyetlen rossz tégla miatt akár újra is kezdhetjük az egészet."
A Juventus múlt héten 2-1-re győzte le idegenben az Ajax együttesét, de Del Piero szerint a visszavágót sem szabad félvállról venniük.
"Nyilvánvalóan lendületbe jöttünk, megváltozott a környezet, de még nem eléggé. Tudjuk, hogy az Ajax vesztenivaló nélkül jön Torinóba."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.