Candreva: "Egyedülálló érzés"

A mai meccset eldöntő Antonio Candreva boldogan nyilatkozott a lefújás után.

candrevaA Bologna elleni találkozó bizonyára örökké emlékezetes lesz Antonio Candreva számára. Nem elég, hogy megszerezte első gólját a Juventus mezében, a találat három pontot ért a Bologna ellen.

A fiatal középpályás Diego cseréjeként lépett pályára, majd nem sokkal később Del Piero passzát értékesítette. Érthető módon elégedetten nyilatkozott a mérkőzést követően.

"Nagyon boldog vagyok. Ez egy egyedülálló érzés. Lassan hozzászokom a csapathoz, a társak nagyszerűek, és sokat segítenek. Az edző azt mondta, hogy döntsem el a meccset, ezt próbáltam végrehajtani, és sikerült is gólt rúgnom."

"Alex igazán nagyszerű játékos, az ő átadása révén szerezhettem gólt. Daniele Boaglio mondta két hete, hogy ha gólt rúgok, fussak hozzá, szóval így is tettem ma."

Candreva előtt adódott egy másik gólszerzési lehetőség is néhány perccel később.

"Nem vagyok túl jó a gólszerzésben, de remélem, hogy ez csak egy volt a sok közül, és még sokat rúgok a jövőben. Magamnak, a barátnőmnek és a szüleimnek ajánlom a mai találatomat, hiszen ők mindig támogattak engem."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr104651982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_150645 2010.02.21. 20:02:32

Utobbi 5 meccs mérlege,...2 döntetlen 3 gyözelem..és kezd visszatérni az önbizalom.. Sokan elfelejtik itt edzőt eredmények csatárt pedig a golok minősitik(!!!) Egyszerű játék a foci:-))

laverda 2010.02.21. 20:15:11

Így tovább Antonio!!

Ismeretlen_145917 2010.02.21. 20:37:09

már akkor is szimpi volt amikor kölcsönvettük, de ezzel a góllal még inkább megkedveltem. Remélem végleg megszerezzük!

DelPiero86 2010.02.21. 20:43:40

Zac azért jobban átlátja, hogy kinek milyen poszt fekszik, és annak azért örülök, hogy ma nem azt az "Amaurira felivelem"játékot erőltettük.. Most nagy lökést kapott a csapat, Alexet nemtudom mikor láttam ennyit FUTNI egy meccsen, irányit ha kell, visszalép védekezni..labdát szerez! Innen látszik,hogy ha neki megjön az önbizalma, akkor a csapatnak is:)Csak így tovább :)

Ismeretlen_128149 2010.02.21. 20:45:16

Szerintem Zacc nagyon összetette ezt a csapatot. Amaurit megtalálják a labdák és egyből eredményes, Minden játéksot jól használ végülis, de egy nagy baj van, Giovinco koptatja a padot, és róla csak annyit, h sztem ha rendszeresen játszana, akkor Aranylabda lehetne pár éven belül a vége...

Ismeretlen_135915 2010.02.21. 20:50:37

Lehet csak én vagyok vak, de Del Piero nem fogyott egy kicsit? :) Komolyan kérdezem tényleg...látszatra is, meg a mozgásán látszik, hogy könnyedebb, gyorsabban fordul! Nagyszerű volt ma :) És neked is sok sikert a továbbiakban Candreva :)

Arnijuve 2010.02.21. 20:51:17

Mindenképpen nagyon szimpatikus játékos antonio!! az egyik kedvencemmé kezd kinőni! Giovinco szerintem is többet ér annál hogy padot koptasson.és szerintem nem a bal szélen kellene bevetni hanem mondjuk a csatársorban vagy a középpálya közepén akár diego mellett.a bal szélen úgylátom de ceglie jól játszik mostanában reméljük így is marad!a jobb szélre camo nagyon kell meg caseres a védelembe!

Ismeretlen_146445 2010.02.21. 20:52:47

Zac egy remekedzső és jobban összereakja a cspatot mint Ciro!! Alex a régi!! Amauri ujra ontja a gollokat!! Diego egyre jobban megy!! Candrava remek igazolás volt!! Márt csak azt nem értem h Giovincot miért nem Járszarják!!! Ezt magyarázná meg vki!!!

DelPiero86 2010.02.21. 20:53:10

Lehet h Alex fogyott picit, vagy csak a fehér balettcipőtől lett olyan gyors mostanába?:) De tényleg látszatra nem olyan öreguras mostanába :)

Carlos 2010.02.21. 21:00:03

Off: Diego28: Elképzelhető, bár szerintem csupán annyi történt, hogy visszajött a Kapitány önbizalma, és emiatt mintha 10 évet fiatalodott volna! :D Hál' istennek az a rettenetes körszakálla nem nőtt vissza, ami akkoriban volt neki... XD Bocsi az offért :D Candreva, neked csak így tovább, remélem, hogy ez a gól csak a sorozat kezdete!

laverda 2010.02.21. 21:19:45

Gio sérült, nem?

Ismeretlen_22017 2010.02.21. 21:24:47

laverda: így van, még nem épült fel teljesen...

babo410 2010.02.21. 21:35:31

Nem tom hogy vagytok vele, de sztem Candreva teljesítménye még nem túl biztató. Meg úgy látom elfelejtettétek, hogy a Genoa ellen semmit nem tett a meccshez. Én még azt mondom, hogy lehet jó játékos lesz, de most eddig hullámzik, egyik meccsen pocsék, másikon meg remekel.

Alessandro 2010.02.21. 21:46:12

Candreva eddigi teljesítménye nem volt túl meggyőző, kíváncsi leszek, ha mindenki felépül, mennyi lehetőséget fog kapni, mert ha Diego cseréje lesz hosszútávon, akkor Giot elfelejthetjük sajnos, jogos lesz ha elhagyja a nyáron a csapatot, pedig már gondolkodni kéne azon hogy mi lesz ha Del Piero és Camo visszavonul hamarosan, akkor kreatív játékosként Diego maradna egyedül, ha csak nem veszünk drágán egy klasszist. Candreva mai gólja még nem jelent túl sokat, korai lenne arról beszélni, hogy érdemes lenne őt megvenni véglegesen.

Ismeretlen_135915 2010.02.21. 21:51:49

Carlos: bárcsak ténylegesen fiatalodna :)

Doki 2010.02.21. 21:56:42

Sztem sem volt rossz meccs bar nekem a 2-1-es állásnál ugy tunt mintha lenne egy kis gond.Az okés hogy nem akar annyira a csapat támadni , de egy kicsit nagyobb önbizalom kell a passzoknál.Amaurinak tetszett a harcossága, és Del Piero is megvillantotta hogy miért is szeretik őt. Viszont nem akarok elszállni ezektől az eredményektől,de boldog vagyok és hajrá fiuk!!A csapaton is látszik hogy nekik is jobban megy, megkönnyebűltek...Rájuk is fért!! Gio ha felépül remélem játszik majd :)

Victor90 2010.02.21. 22:15:54

Üdv!Bravo Candreva csak így tovább,egyébként igaza van itt az előttem szólóknak,hogy azért még óvatosan Candreva-val kapcsolatban,eddig szerintem is közepesen teljesít,de szurkolok neki nagyon,hogy jól menjen a foci neki,és akkor ellehessen gondolkodni a nyáron,hogy végleg megvesszük e vagy sem!Nagyon kellenek ezek a fontos 3 pontok,akár jól játszunk,akár nem!Sajnos Ferrara szépen leépítette a csapatot,de Zacc kihúzza a csapatot a sz....ból!A sorsolásunk se könnyű,ha csak megnézzük:megyünk a Samphoz,Nápolyba,Milánóba,Firenzébe,ezek 6 pontos meccsek lesznek,és még ott van az Európa Liga is!Úgyhogy nagyon nehéz tavasz elé nézünk,sérültek remélem nagyon már nem lesznek,minden egyes játékosra szükség van!

Tony 2010.02.22. 00:29:06

Candreva valószínüleg soha nem lesz maghatározó játékosa a Juve-nak. Az meg 1 vicc,h miután 1 egyeneset bele tudott rúgni a labdába már meg kéne venni! Őszintén nem tudom mi lesz belőle,de hogy azért amit itt eddig focizott kifizetni 2x8 milliót? Kicsit nagyvonalú lenne mindenesetre.

Halex 2010.02.22. 01:06:46

Del Piero olyan mint egy kapus, akkor teljesít jól ha kezdő ha biztos a helye a csapatban, ha csere akkor csak örlödik magában a kispadon és amikor a 65.percben beáll kedvetlen, pontatlan. tökéletes példa erre a Milan elleni meccs.

carlos44 2010.02.22. 10:33:55

Gioval az lesz a baj, h nem tud védekezni! Ebben a felállásban sokat jönnek hátra a szélsők a 3 belső védő mellé védekezni. Az más kérdés, h De Ceglie nem tud és fogalmam sincs, h egyáltalán 1 ilyen mit keres a Juve közelében. És a gólt is róla kaptuk...

Ismeretlen_137099 2010.02.22. 13:49:06

Candreva nem Diego alternatívája. A becserélése után sem a brazil helyét vette át hanem taktikát váltottunk. Candreva egy középső középpályás, aki rengeteget passzol a megszerzett labdákból, és segíti a támadások kialakítását. Nem nagyon játszott még a fiúkkal, így nem nagyon érzi még a helyét a csapatban, inkább egyenlőre ösztönből játszik, és nem mindig jól. Ha hozzá szokik a csapathoz, nagy hasznunkra lehet, de könyörgöm három meccs után ne írjuk már azt h szar, majd ha 10 meccs után se javul a játéka majd lehet kételkedni, addig meg legyünk türelemmel.

Ismeretlen_137099 2010.02.22. 13:51:00

Gio meg sérült, de amúgy se játszana. Az új rendszerünkben gyakorlatilag egy csatáros játékot játszunk, és Diego-DelPiero hátralép vagy ki a szélekre játékot szervezni, tehát ebben a rendszerben mindkét ember alternatívája lehetne, scak hát állandóan sérült, és iszonyat meccshiánya van.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása