A Juventus játékosai bosszúsan nyilatkoztak a tegnapi meccs után.
Ismét egy találkozó, amelyen nem sikerült megszerezni a három pontot. A Bianconeri szenvedése tehát tovább tart.
Érthető módon a játékosok is bosszúsan nyilatkoztak a mérkőzést követően, ám úgy tűnik, egyvalamiben mindenki egyetért: muszáj keményen dolgozni, és előre kell tekinteni.
"Ha nem jönnek az eredmények, akkor a hangulat sem túl jó, de már fejlődünk." - mondta Fabio Cannavaro az összecsapás után.
"A két döntetlen nem annyira rossz, de egy győzelemre lenne szükségünk, hogy feltüzeljen minket. A körülmények már Ferrara alatt is cserbenhagytak minket. Keményen dolgozunk a győzelem érdekében. Néha olyannyira hajtunk, hogy hibákat követünk el, de muszáj előre tekinteni"
"Nem keresek kibúvót, de szükség van néhány játékos felépülésére. A Livorno ellen például Candreva a középpálya közepére volt kényszerítve, neki nem ez az ideális helye. Mindig hiányzik néhány játékos, és az edzők sosem tudják az ideális csapatot pályára küldeni."
"Pozitív dolog volt, hogy ma végre hátrányból sikerült egyenlíteni. Ezekből kell építkezni, és előre kell tekinteni."
Diego szerint mindannyian hibásak a mostani rossz szereplés miatt.

A brazil játékmester azonban amondó, hogy mindezek ellenére a Juventus képes felállni, és jó eredménnyel befejezni az idényt.
"Úgy tűnik, képtelenek vagyunk gólt szerezni, és a helyzeteket értékesíteni, pedig ez lenne a dolgunk" - szól Diego nyilatkozata, melyet a Mediaset Premium számára adott.
"Igaz, hogy szenvedtünk az első félidőben, de a szünet után látható volt a fejlődés. De persze szükségünk van egy győzelemre. Siker nélkül nehézzé válnak a dolgok, semmi sem változik, és ez probléma."
"Nem gondolom azt, hogy nehezen illeszkedem be itt, Olaszoszágban, a mi problémánk ennél általánosabb. Jól érzem magam, de ha nem nyerünk, bonyolulttá válnak a dolgok. Keményen kell dolgoznunk tovább."
"Mindannyian sokkal jobb játékra vagyunk képesek, beleértve engem is. A hangulatunk még mindig sértetlen. Tisztában vagyunk a képességeinkkel, tudjuk, mit kell tennünk a kiút érdekében."
Megszólalt Nicola Legrottaglie is, aki a Livorno ellen a Juventus egyetlen gólját szerezte.
A játékos is részese volt a Zaccheroni által megálmodott három védős felállásnak, és mint mondja, neki nincs ellenére ez a taktika.
"Egy gól mindig örömet okoz, de sajnos nem nyertük meg a meccset. Pedig ez egy megfelelő nap lett volna a győzelemhez. Teljesíthettünk volna jobban, de azért volt néhány pozitív dolog. Ha egy ideig nem nyersz, akkor valamin változtatni kell, és mi éppen ezen dolgozunk."
"A három védős felállás? Én ezzel a formációval kezdtem a pályafutásom. Nagyon kedvelem, mert szabadabbnak érzem magam benne. Úgy játszunk, ahogyan azt az edző kéri tőlünk."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.