Ferrara: "Ezek az eredmények nem méltóak a Juventushoz"

A Bianconeri ismét vereséget szenvedett, a fiatal tréner mégis a helyén szeretne maradni.

Délután a Juventus hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a Catania gárdájától, így a legutóbbi hat tétmérkőzéséből öt után vesztesen hagyta el a pályát Ciro Ferrara együttese. A torinói csapat edzője letörten nyilatkozott a mai találkozó után.

"Ugyanazt a csalódottságot érzem ebben a nehéz helyzetben, mint amit a szurkolók." - nyilatkozta Ferrara a SkySport számára.

"Ezek az eredmények nem méltóak a Juventus kaliberéhez."

"Az eredmények ismeretében könnyű utólagosan bölcsnek lenni, és megmondani, hogy mit kellett volna másképp tenni."

"Ugyanakkor hátrányban is megfelelően küzdöttünk, de ismét nagyon szerencsétlenek voltunk, és így vereséget szenvedtünk. Szeretem ezt a hajót, és bizonyosan nem ugrok le róla."

Ferrarát ezután arról kérdezték, miért szavaz egyfolytában bizalmat a rosszul teljesítő Felipe Melonak.

"Úgy érzem, hogy Felipe és még néhány más játékos is szenvedett ma. A lecserélése technikai okok miatt történt meg, és nem szabad messzemenő következtetést levonni ebből."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr654651697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_53881 2009.12.20. 19:33:19

Biztos vagyok benne, hogy a jövő héten új edzőnk lesz.

Ismeretlen_143603 2009.12.20. 19:36:36

De "kedves ferrara"nem szerencsénk nem volt a szerencsének ehhez semmi köze....Hogy játszottunk az első félidőben??Hmmm?És miket igérgettél...Hogy teljes bedobással fogunk hajtani,ki akarjuk javitani a hibáinkat,és + int mi volt?Mintha a Catania játékosokra lett volna ez igaz nemdebár??Hát de!Mert mi kb a 78-perctől kezdtünk el focizni...Addig nem is tudom mit csináltunk...És kedves ferrara Tiago-t mi a fasznak kelett beállítani és Giovinco-t miért + int az utolsó pillanatban kelett behoznod?Hmm.....? Tisztelet feléd,de mint eddző sajna sehol nem vagy!Nem tudod összerakni ezt a csapatot,nem tudod ki hol játszon nem tudsz senkire hatni....Áhh de ez a vezetőség hibája is!Mert szerencsét próbált...De ez nem jött be...Most + annyira tisztelik ferrara-t hogy csak nem mondják neki hogy menjen el..!:-(( Ez itt a probléma...

norbi86 2009.12.20. 19:37:23

bizony nem méltóak,jó hogy észre veszed,remélem,lecserélik a vezetőséget,

Ismeretlen_108746 2009.12.20. 19:39:10

passerby: A próféta szóljon belőled... Én már írtam a Jézuskának, s kértem egy edzőt tőle :-)

Delpiero98 2009.12.20. 19:39:41

Basza meg Cirio Ferarra nm igaz hogy ilyen hülye kurva életbe egy olyan csapatot se érdemelne meg mint a fradi remélem leváltsák

Ismeretlen_143603 2009.12.20. 19:42:19

De tudjátok mivel van nekem a legnagyobb bajom és miért fáj a szivem?Nem azért hogy kikapunk,nem azért hogy egymás utáni vereség,hanem a mutatott játék,a szerencsétlenkedés....Mert ha megnézitek mi szokott lenni...Nem az hogy a meccs elejétől már motiváltan ügyesen határozottan lépünk pályára hanem vagy 70 percig csak szenvedünk,mennek az ívelgetések össze vissza majdcsak lesz belőle valami..stb.. és ennyi....Pedig tudjuk mert már láttuk(lásd Samp,Atalanta) hogy tudunk mi olyan játékra is!És amikor volt a Samp elleni meccs!ISTENEM MONDOM VÉGREEE VÉGREE EZT VÁRTAM ANNYIRA ÖRÜLTEM NEKI!ÉS NEM AZÉRT MERT MEGNYERTÜK VAGY NAGY ARÁNYBAN HANEM AZ A JÁTÉK GYEREKEK AZ A JÁTÉK!MICSODA JÁTÉK VOLT!És ezért kéne egy tapasztalt eddző hogy minden meccsen a maximumot nyújtsuk!Istenem de szép is lenne:-)

Ismeretlen_108746 2009.12.20. 19:49:28

Ferrara az, aki nem méltó a Juventus kaliberéhez. "Az eredmények ismeretében könnyű utólagosan bölcsnek lenni, és megmondani, hogy mit kellett volna másképp tenni." Szánalmas nyilatkozat, szerintem változatlanul lövése nincsen, hogy hol a hiba, s fingja nincsen, hogy mit kellett volna másként csinálni. Ferrara milyen meccset nézett vajon? Meddig akar a szerencsételnségre hivatkozni? Persze az tényleg nagy szerencsétlenség, ha egy csapatnak nincsen épkézláb edzője.

Ismeretlen_135928 2009.12.20. 19:50:15

Imádom Ferrarát :) Hogy amikor a legutolsó csapattól kikapun akkor is olyat tud nyilatkozni, mint ha csak egy botlás lenne. Basszus ez igen biztos az állásában, de remélem h laváltsák minél előbb és nem várnak aköv. vereségig.

Forza_JuVe 2009.12.20. 19:51:33

mint játékos kiváló és példaértékü,mint edző egy szánalom,egy visszataszító,hozzánemértő,Juventushoz nem méltó ember.az edzői tudása egyenlő a nullával.1000 megkérdezett juventus érdekeltségű emberből szerintem 999 nem ezt a kezdő11et rakta volna mint ez. sorozatos vereség(catania meg hasonló kiscsapatoktól),minősíthetetlen játék és taktika,hozzánemértés,tojásdobálás,kifütyülés. ha ezekután se küldik el,akkor itt soha a büdös életbe nem lesz edzőváltás.

Ultra 2009.12.20. 19:51:34

Ferrara: "Ezek az eredmények nem méltóak a Juventushoz" TE SE...!

Ismeretlen_140492 2009.12.20. 19:52:16

teljesen igazad van Ciro, éppen ezért kell téged kivágni. FORZA JUVE

Ismeretlen_137958 2009.12.20. 20:07:33

A legnagyobb negatívum ebben a hírben, hogy még mindig ő az edző. Neki szerencséje volt bezzeg: van állása és a Drughi sem ütötte szét a fejét.Én nemrég azt mondtam, hogy nem az edző játszik, nem ő tehet róla ha szarul játszik a csapat. Az útobbi időben nyújtott teljesítmény nem ezt támasztotta alá. 2 kérdés merül fel:1.: Mi alapján választja ki a kezdő 11.-et? 2.: Mi alapján cserél játékost? Kezd az egész olyan lenni, mintha meg lenne rendezve ez az egész. Szerintem a vezetőségben valaki nagyon jól profitál ebből a helyzetből. De most komolyan: lehet egy csapat ilyen kerettel, múlttal ennyire szar? Ezen érdemes elgondolkodni, mert nem ez lenne az első bundabotrány mint tudjuk!!! Mihajlovics viszont tetszett, ahogy megrángatta a játékosát és hohy jobban izgult, mint Ferrara!!!

steven-h 2009.12.20. 20:15:51

Ez már lassan nem "hajó" hanem tengeralattjáró ha így folytatjuk....Nincs más mondanivalóm.....

Ismeretlen_128149 2009.12.20. 20:19:06

Hihetetlen hogy nem vágják ki!

Maydone 2009.12.20. 20:25:25

Hiddink remélem januárban már torinóban tolod a nyokedlit.Ez az egyetlen elfogadható döntés,vagy ő vagy senki!!!

Cseko 2009.12.20. 20:28:36

Valahol aztolvastam,hogy a szurkolok dobálták a csapat buszát meccs elött, gondolom így frankó lehetett játszani és koncentrálni....ilyet miért kell csinálni?! mert szarul játszik a csapat és nemjönnek az eredmények? Jah akkor az IQ rohadt magasan van... Valoszinu megint megbüntetik a csapatot,mert megint voltak rasszista rigmusok... Emlékszem mindenki Istenítette Ferrara-t mikor leült a padra,gondoljátok az uj edzővel minden egycsapásra megváltozik? Itt a játékosok fejében kell rendet rakni de sürgősen,mindenkinek nyilvánvaló hogy pár játékos ennél sokkal de sokkal többre képes! Itt pár játékos elhatározta hogy megbuktatja az edzőt ennyi... Ha Ferrara marad az edző ha nem,akkor is Forza Juve!!

babo410 2009.12.20. 20:33:23

És az lesz a ciki, ha Ranieri a Romaval előttünk lesz! Ha jövő héten is kikapunk, akkor ez lesz! Jövőre még az Európa-Ligába se jutunk a mostani helyzet alapján, mert az EL helyek elvesztése már csak 4 pont, azaz két olyan vereség, amit a mögöttünk lévők kihasználnak! Ha nem megy Ferrara akkor jövőre semmilyen kupában sem indulunk, és akkor hatalmas pénzek vesznek kárba! Tavaly mindenki Ranierit akarta meneszteni, pedig tutira BL helyen lettünk volna még akkor is ha végig bírja, Ferraraval meg még az EL helyek se biztosak, azt még a bajnokság fele sem ment el! Én azt nem értem, hogy Gio helyett miért tartja többre azt a Tiagot, aki minden meccsen összehoz egy gólt így vagy úgy! És nem veszi észre, hogy Tiago alkalmatlan a játékra? Azt azt igérte, hogy mindig a legjobb formájú játékosok fognak játszani. De ha Tiago volt a legjobb formában, akkor szégyen!!!

Ismeretlen_128149 2009.12.20. 20:33:31

Úgy néz ki, hogy ő marad! :(((

babo410 2009.12.20. 20:43:48

"Emlékszem mindenki Istenítette Ferrara-t mikor leült a padra,gondoljátok az uj edzővel minden egycsapásra megváltozik?" Cseko! Az új edző egy másodperc lehetőséget nem adna Tiagonak! Mert ha Tiago kezd, az mindig rosszat sejtet! És nem hiszem el, hogy 50 millát költünk nyáron, azt még rosszabbak vagyunk, mint tavaly? Más edzővel már elsők lennénk, vagy legalább is szorosan az inter nyakán volnánk! Nem még a Roma meg a Parma van 2 pontra tőlünk! Szégyen. És már csak amiatt is el kéne Ferrarat küldeni, mert ha semmilyen nemzetközi sorozatban nem indulunk jövőre, akkor nyáron nem sok pénzünk lesz, de nem a pénz lesz a legnagyobb gond, mert az akár még jöhetne is vmi befektetésből, hanem ki akar egy középszintű csapatba jönni, amelyik csak a bajnokságban érdekelt? Olyan játékosok, akik kellenének tuti nem!

babo410 2009.12.20. 20:54:28

" Hogy mi a probléma? Ha tudnám, már megoldottam volna." A Zebraportal szerint még ezt is mondta! Így már egyértelmű, hogy minél előbb takarodnia kell! Könyörgöm, ha nem tudja mi a szart kell csinálnia, akkor mit vár? Nem neki kéne tudnia? Vagy úgy gondolja, hogy majd a játékosok maguktól kitalálják a taktikát? Őrület! Nem tudja mit kell tenni! Én tisztelem, mert egy remek ember, és kiváló játékos volt de, hogy F**gja sincs a dolgokról! Így nem nyerünk egy meccset se, mert akkor minden meccsen uazt fogja nyomatni! És sajna Év végén nagyon pofára fogunk esni! Jövőre még ennyi pénz se lesz, azt a csapat még lejjebb fog süllyedni! Sajna a dicső Juve végnapjai egy jól kitervelt Calciopolival befellegzettek. Sajna nem a megfelelő emberek ülnek a megfelelő helyen! És csak az az egy tud vigasztalni, hogy a feltett pénzem megmaradt, mert a Betclic visszafizeti az elvesztett pénz egy részét. Legalább emiatt nem fáj a fejem!

Ismeretlen_108746 2009.12.20. 20:56:09

Cseko: Lehet sokan istenítették Ferrara-t amikor kinevezték a Juventus élére, de én pl. nem tettem, s én egyáltalán nem úgy emlékszem, hogy teljes lett volna az összhang a fórumon. Ne általánosítsunk, ha lehet. Teljesen egyetértek, a dobálózás nem old meg semmit, sőt... Az edzőnek kellene rendet tennie, neki kellene kihoznia a maximumot a játékosokból. Ferrara erre alkalmatlan, s mennie kellene. Blanc mindenesetre ismét kiállt Ferrara mellett. Nem tudom minek kellene még történnie, hogy lépjenek végre...

Németh Marcell 2009.12.20. 21:00:08

Én személyesen nem szeretem a Juventus-t de én is felháborítónak tartom amit a vezetőség hagy. Ez igy nem mehet tovább! Ha el akrnak vmit érni cselekedni kell és ehhez az első lépés az edző váltás kell h legyen!

Tony 2009.12.20. 21:01:13

Van 1 ötletem! Fogjunk össze! Mindenki mondjon le a karácsonyi ajándékáról és kérjen 1 új edzőt a csapatnak! :)

sanyi<3 2009.12.20. 21:08:03

Cseko nem istenítettük,csak szeretünk nyerni.. Erről ennyit..

Cseko 2009.12.20. 21:09:03

Ok,bocs.. akkor a többség.. Ok elkötöttünk 50 millát? hány játékosra is ment el az 50? 2-re? Tisztán látszik Melo nem azt nyujtja amit tőle elvár mindenki. Tiago-t,Poulsen-t Ferrara hozatta ide? Nemhiszem hogy Grosso-ért és Cannavaro-ért annyira harcolt volna Ferrara...Grosso-t is azért vette meg a Vezetőség,mert mindenképp kellett védő de mivel 50 milla elment nemakartak többet költeni. Cannavaro 36,Grosso 32, Legro aki soha nemvolt világklasszis 33 éves... biztos ismeritek azt a mondást hogy szarból nemlehet várat építeni...

tiger 2009.12.20. 21:09:11

mi a szar kell ahhoz, hogy lemondjon/kirúgják vagy akármi...mondjuk a 10. hely vagy mi...bár lehet azt is meg tudják magyarázni...nem értem...

Zsolti 2009.12.20. 21:15:22

Az a baj, hogy a rossz játékosokból lesznek a jó edzők és a jó játékosokból a rossz edzők. :) Ciro nem hiszem, hogy edzőnek való, túl szelíd és túlságosan nyugodt szerintem... Nem ordít nem büntet olyannak kéne lennie mint Mihajlovicsnak aki a kapucnijával fogva rúgta vissza a cserét amikor örült a gólnál. És úgy veszem észre a nyilatkozataiból, hogy a szaktudása sem 100%-os, nem lehet mindent a fiatalságra fogni, Gurdiola is fiatal..

cd 2009.12.20. 22:07:46

Az a baj, h ez egy ördögi kör, ha nem jutunk be a kupákba akkor nem lesznek pénzek, nem lesznek jó játékosok, így eredmények sem, szurkolók sem (eladott jegyek, ajándék tárgyak stb.), szponzorok sem. És arra döbbenünk rá 3,4,5 év múlva h talán tudunk hozni egy középmezőnyt, közepes szintű játékosokkal a serie A-ban. Nagyon sürgősen észbe kéne kapni, még van lehetőség ezeken változtatni!

Doki 2009.12.20. 22:10:25

Én azt néztem hogy az edzőváltás mindenképp jól jönne.Itt van a Roma.Spallettiben volt annyi gerinc hogy nem ment s lemondott.Azóta feljött 4. helyre a csapat, pedig sztem ramatyabb a keretük mint a miénk, s Rani papa az edző. Még az a jó hogy idén nem lesz több meccs(asszem), igy nem tudunk lejjebb csuszni.De az a baj hogy 2010-től ugyan ez fog folytatódni....Nem láttam a meccset csak az uccso 10 percet de lattam ahogy a vezetőség csóválta a fejét....Ezért a töretlen bizalom...ne már...lépjunk...nem baj ha nem megy...be kell azt is látni...de azzal hogy csak kozmetikázunk az eredmény nem változik....A csapatnak kedve sincs játszani.Vannak tehetségeink, de csak a padon ulnek.Mire várunk...elmennek s majd nézhetünk.Ha Marchisio kezd akkor Gio mi a fenét ül a padon...Ott nem fog tapasztalatot szerezni.

Ismeretlen_108746 2009.12.20. 22:12:06

Cseko: Na hát igen, bőven volna hol erősíteni. Csak az a nagyon szomorú, hogy a tökutolsó Catania-t, hazai pályán még ezzel a kerettel, B-csapattal, félgőzzel, bárhogyan verni illene.

süci 2009.12.20. 22:12:18

Zsolti, az mekkora jelenet volt már! Engem nem is Melo játéklehetősége érdekel, hanem PINÁGÓÉ! Miért, miért, MIÉÉÉÉÉRT?! Együtt alszik Ferraraval, hogy ennyi bizalmat kap? A másik kérdés, miért kap egyáltalán bizalmat? van olyan ember a Földön, aki nem látja hogy ezt az emberi képződményt agyon kéne lőni? Amúgy volt egy felirat, amit a szurkolók mutattak Secco-val és Blanc-kal kapcsolatban. Valaki értette, mi volt az?

momo 2009.12.20. 22:13:10

sajnos ha ez így megy tovább akkor tényleg gáz lesz...most is kiestünk BL ből egyből 18Millától elestünk amiból már derék játékost lehetne kiváltani...A legnagyobb szar az egészben h lehet nyer majd egy meccset a juve aztán talán talán még egyet de tuti szerencsével és csak az idő fog menni és aztán megin jön egy ien széria bla bla a fasz kivan idegbeteg leszek a f*ssz*pó vezetőségtől!Mindenki ül a f*szán hiszen bezsebelik a pénzüket többet lesz*rják szerintem...talán Agnelli család tehetne vmit de nem is tudom...sosem hittem volna h visszasírom Ranieri-t:'D remélem jön tényleg Battega meg Hiddink mert elég para lesz a jövője a csapatnak...lehet tönkreteszik örökre:S

steven-h 2009.12.20. 22:25:25

Süci: "Blanc és Secco: így repül el az Agnellik pénze" A hírek szerint a Juventus szurkolóinak egy fontosabb csoportja elérte, hogy még a vasárnapi nap folyamán leüljön velük a vezetőség megvitatni a jelenlegi helyzetet. A mérkőzés előtt, alatt és után is folytak a tüntetések a csapat és a vezetőség ellen. A meccs előtt tojásokkal dobálták meg az ultrák a csapat buszát, a mérkőzés alatt pedig a Curva Sudban lévő Drughi szurkolók a pályának háttal állva szenvedték végig a meccset. A másik kanyarban Andrea Agnellit kiáltották ki elnöknek Blanc helyett, valamint Ranieri, Nedved és Moggi neveit zengték. A mérkőzés után tovább folytatódott a demonstráció a stadionon kívül, ahol 2-300 szurkoló állta el a csapat buszának kijáratát. (zebraportál)

Gio20 2009.12.20. 22:28:18

Mindenképp Forza Juve!!! De ez már nevetséges!! Ez a stratégia ez már szánalom ivelgetünk össze vissza és nem veszik észre hogy nem jön be!! Én személyszerint a meccs elejétől játszatnám Giovincot mert ő legalláb akar is játszani, ja igen persze ha Alex is a pályán lennee! Ők legalább szint vinnének a játékba Diegoval egyyütt(mivel egyedül nem megy neki). Itt egy nagy gond van és az Ferrara,(meg persze egy kicsit a vezetőség is) de könyörgőm nem veszi észre már magát hogy egy ilyen stratéiával mint ez nem jutnak SEMMIRE!! Meg hát Giovinco meg Alex is csak csere, és ilyen Tiagok játszanak helyetük:S! Itt sürgősen változtattni kell különben ennek a csapatnak a Milán ellen esélye se lesz sajnos!!! FORZA JUVE!!!!

Ismeretlen_114321 2009.12.20. 22:42:50

miért Felipe Melórol kérdezik? miért nem Tiagóról?

Phing-Fei 2009.12.20. 23:46:21

youtube.com/watch?v=IGiPjcNCNk4

Ricsman 2009.12.20. 23:46:47

Ferrara: "Szeretem ezt a hajót, és bizonyosan nem ugrok le róla."" Ricsman: "Szerencsére löknek majd!"

süci 2009.12.20. 23:50:45

steven-h: Kösz a hasznos hozzászólásod. Teljesen érthető a szurkolók felháborodása, itt a blogon is eléggé betelt a pohár mindenkinél. De az, hogy a csapat buszát dobálják meg az rendkívül primitív és visszataszító számomra. Van pár játékos, aki esetleg megérdemelné (egyikük mindenképpen!) Ha már a saját szurkolóink is elfordulnak a csapattól, akkor annak katasztrófa is lehet a vége. Nagyon remélem, hogy mihamarabb megoldást találunk/találnak a problémára, mindenképpen krízishelyzetben vagyunk

Tony 2009.12.21. 00:15:08

Miről beszélsz süci?! Ez csak 1 kisebb hullámvölgy!

süci 2009.12.21. 00:23:00

Én nem mondanám kisebb hullámvölgynek, hogy: - csúfosan kiestünk a bl-ből - a bajnokságban is szégyenletesek az eredményeink - minden meccsen újabb sérült (Trezen sem lennék meglepődve, ha utólag valami sérülést vennének észre rajta - ne legyen igazam) - a szurkolók a vezetőség fejét akarja (joggal) - egyelőre semmi remény, ami miatt bizakodhatnánk a jövőre nézve. Én személy szerint az utolsó pont miatt vagyok elkeseredve. De ha iróniának szántad,,,

Tony 2009.12.21. 01:40:24

Természetesen a 2. én sem vok hülye,csak a Juve háza tájáról még mindig ezt lehet hallani...és ez úgy adta magát.Boccs. Amúgy teljesen egyet értek veled,amit leírtál ahhoz sokat hozzáfűzni nem kell. :)

Ismeretlen_53881 2009.12.21. 07:27:50

Én komolyan irigylem azokat, akik szerint csak Ferrara a bűnös, és a leváltásával minden jóra fordul majd. Ennél sajnos sokkal rosszabb a helyzet.

hartigan 2009.12.21. 07:47:36

Kiesünk a bl-ből, 6 szar meccsel, kikapunk egy újonctól, ezután megver minket a tök utolsó Catania. Nem rúgják ki. Most ha tizedikek leszünk akkor sem fogják ki****ni??! Ahhoz vajon mi kéne? De amúgy ha lenne benne gerinc lemondott volna már. Az igaz, hogy egy új edzővel nem oldódna meg minden, de legalább nem kéne ezt az undorító, fantáziátlan, hányinger focit nézni minden héten.

Ismeretlen_102194 2009.12.21. 08:07:09

"Tony: Van 1 ötletem! Fogjunk össze! Mindenki mondjon le a karácsonyi ajándékáról és kérjen 1 új edzőt a csapatnak! :)" -Sajna az nem megy, mert a Metallica jegyemet még egy új edzőért sem adnám oda!;) De komolyra fordítva a szót, tegnap csak olvasgattam és azért nem írtam hsz.-t mert annyira felbosszantottam magam hogy csak káromkodtam magamban!Őszintén szólva arról vizionáltam hogy majd reggel ha olvasom a blogot már egy új edzőről vagy legalább egy leváltásról. menesztésről értesülhetek! Erre megint az a hetek óta tartó szánalmas meszlag ami nem méltó sem a Juventushoz sem a szurkolóihoz! Takarodjon az összes dilettáns a csapattól legyen az edző, vezető,igazgató és játékos is!!!!! Elegem van de kurvára ebből a szar, semmire sem alapuló ötlettelen, fogalmatlan játékból!!!! süci :-A 30-as meleg mivoltát meg kár lenne vitatni, tuti hogy valamit tud , de azt nagyon!;) Láttam róla valami felvonuláson készült képet beöltözve ringyónak, talán jobb lenne ha ott riszálna tovább a kis "I Will survive"!;)))

Ismeretlen_102194 2009.12.21. 08:10:02

Jajj és még a takarodó listához természetesen csatlakozzanak az orvoi stáb tagjai is!!!!!

Ismeretlen_102194 2009.12.21. 08:10:42

*orvosi

DIZZYREED 2009.12.21. 09:03:56

a 30as miért nem játszik még a primaverában? vagy miért nem volt giovinco kezdő ehelyett a dilettáns falábú helyett? és miért nem del piero kezdett ehelyett a brazil "zseni" helyett aki kb 5 gólt lőtt ebben a naptári évebn?

Tubi 2009.12.21. 12:55:06

Az ilyen teljesítmény után Kolumbiában már az utcára se mernének kimenni a vezetők,játékosok.Nem tudom meddig lehet még süllyedni de pl. ezek után ki és mennyit fog fizetni azért hogy az új stadion névadó szponzora lehessen?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása