"Kivégzés" elhalasztva
Sokakat meglephet, hogy a Juventus még mindig Ciro Ferrara vezetésével indul hadba a Serie A 17. fordulójában. A múlt heti Bari elleni összecsapás sokak szemében az utolsó esélye lett volna az olasz szakvezetőnek, hogy bizonyítson, de a Zebrák csúfosan elbuktak azon a mérkőzésen. Az edzőváltás nem történt meg, a torinói csapat vezetősége úgy határozott, hogy még egy lehetőséget biztosít Ferrarának az edzői székben.
Utolsó öt mérkőzéséből négyet elveszített a Juventus 12 gólt kapva, a csapat egyértelműen válságban van. A Bajnokok Ligájából kiestek és jelenleg 6 pontos hátrányban vannak legnagyobb vetélytársukhoz, a listavezető Interhez képest. Ferrara edzői képességeit és taktikai érzékét a sajtó és a szurkolók is megkérdőjelezték az utóbbi hetekben, mivel több kulcsjátékos mint Diego és Felipe Melo képtelen a kiegyensúlyozott, jó játékra.
A csapat számára kapóra jön, hogy a hétvégén a tabellán utolsó helyezett Catania lesz a vendégük, akik ellen a hazai pályán begyűjthető három pont még a jelenlegi forma ellenére is kötelező és jogos elvárás.
Új edző, régi eredmények
A Catania hat pontos mérkőzést játszott múlt héten a másik kiesőjelölt Livorno csapatával, melyen 1-0-s verséget szenvedett. Ez az eredmény és a Siena megtáltosodása azt eredményezte, hogy a tabella utolsó helyéről várhatják a 17. fordulót, eddig mindössze 9 pontot gyűjtve.
A Livorno elleni meccs az új edző Sinisa Mihajlovic első megmérettetése volt a kispadon, a szerb edző számára tehát nem kezdődtek jól a dolgok. Ennél rosszabb számukra, hogy Torinóba látogatnak a hétvégén, ahol Del Pieroék valószínűleg elszántan küzdenek majd a győzelemért, hogy kiköszörüljék a csorbát.
Idegenben csak három pontot szerzett a Catania, győznie még nem sikerült. A Juventus mindössze egyszer kapott ki hazai pályán ebben az idényben, tehát a jelek szerint óriási szerencsére lenne szüksége Mihajlovic csapatának ahhoz, hogy pontot vagy pontokat raboljanak az Torinóból.
A csapatok legutóbbi 5 mérkőzése:
Juventus
December 12. Bari ellen (i) - vereség 3-1 (Serie A)
December 8. v Bayern München ellen (o) - vereség 4-1 (Bajnokok Ligája)
December 5. v Inter ellen (o) - győzelem 2-1 (Serie A)
November 29. Cagliari ellen (i) – vereség 2-0 (Serie A)
November 25. Bordeaux ellen (i) – vereség 2-0 (Bajnokok Ligája)
Catania
December 13. Livorno ellen (o) - vereség 1-0 (Serie A)
December 6. Siena ellen (i) - vereség 3-2 (Serie A)
December 2. Empoli ellen (o) - győzelem 2-0 (Coppa Italia)
November 29. Milan ellen (o) - vereség 2-0 (Serie A)
November 22. Palermo ellen (i) - döntetlen 1-1 (Serie A)
Hírek a csapatok háza tájáról
Juventus
A Bianconeriből hiányzik Iaquinta, Chiellini, Sissoko, Camoranesi és Buffon, különböző sérülések miatt pedig kérdéses Grygera, Legrottaglie, Amauri és Cannavaro játéka. Diego fog irányítani, míg David Trezeguet és Alessandro Del Piero lesz a két ék.
Várható kezdőcsapat (4-3-1-2): Manninger, Caceres, Legrottaglie, Cannavaro, Grosso; Salihamidzic, Felipe Melo, Marchisio; Diego; Trezeguet, Del Piero
Catania
A szicíliaiaknál sérülés miatt el sem utazik Barrientos, Sciacca, Delvecchio, Marchese, Pesce és Potenza, állóképességbeli problémák miatt pedig Andujar, Carboni, Spolli, Martinez és Ledesma játéka bizonytalan. Mascara eltiltását tölti.
Várható kezdőcsapat (4-2-3-1): Andujar, Alvarez, Terlizzi, Silvestre, Capuano; Carboni, Biagianti; Martinez, Ricchiuti, Llama; Morimito
Akikre figyelni kell
Diego (Juventus)
A brazil játékmester játékát az utóbbi időben heves kritikák érték, többen őt hibáztatják a csapat gyenge támadójátéka miatt. Mindezek ellenére Diego óriási tehetség és a Catania ellen ő lehet az, aki győzelemre vezeti a csapatát ezen a Ciro Ferrara számára igen fontos mérkőzésen.
Jorge Martinez (Catania)
Jorge Martinez gyenge formája az egyik oka annak, hogy a Catania ott tart, ahol jelenleg. A Siena ellen kétszer volt eredményes és a Juventus védői tarthatnak tőle.
Jóslások
Egy győzelem nem jelenthetne gondot a Juventusnak a lista utolsó helyezettje ellen, de a jelenlegi formájukat tekintve a torinóiak nem lehetnek derűlátóak. Óvatos játékot hozhat az első negyed óra és sok múlhat az első gólon. Mégis nagy meglepetés lenne ha a vendégeknek lenne keresnivalójuk a mérkőzésen.
Juventus 2-0 Catania
(A cikk és a megjósolt végeredmény is a goal.com írója, Subhankar Mondal tollából született.)
A mérkőzés december 20-án, vasárnap 15.00-kor lesz, a Sport1 csatorna élőben közvetíti.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.