Januárban ismét "megnyitja kapuit" az európai játékospiac, ennek kapcsán már most, november közepén egyre több átigazolási pletyka lát napvilágot. Több új név merült fel a Juventus kapcsán is. Mivel a védőkkel egy korábbi cikk foglalkozik, lássuk, hogy a középályás és támadó posztokon kiket hoztak hírbe Ciro Ferrara csapatával.
A 22 éves Antonio Candreva, aki jelenleg a Livorno játékosa, a hétvégén debütált az olasz válogatottban. Az Udinese és a Livorno közös tulajdonban lévő középpályása állítólag a Juventus és az Inter érdeklődését is felkeltette. A Livorno elnöke, Aldo Spinelli egyenesen bátorítja az olasz nagycsapatokat (az említett kettőn kívül még a Napolit is hírbe hozták vele), hogy tegyenek ajánlatot a fiatal tehetségre, de ehhez az Udinesét birtokló Pozzo családdal is értekezniük kell. Sergio Gasparini, az udinei csapat igazgatója szerint azonban Candreva része a klub jövőbeli terveinek, tehát nem lesz eladó a közeljövőben.
Goran Pandevet továbbra is szereti felhozni az olasz média, mint a játékospiacon folyó Juventus-Inter párharc másik alanyát. A 26 éves macedón támadó megszerzésére a fekete-kék milanói csapat az esélyesebb, és a januári Afrika Kupa miatt hiányzó Eto'o pótlása miatt tán nagyobb szükségük is lenne egy téli transzferre, mint a Zebráknak.
Habár a Juventus háza táján korábban a védősor megerősítésére való törekvést hangsúlyozták, az újabb riportok szerint a Bianconeri árgus szemekkel figyeli a Manchester Unitedben focizó Nani és a Real Madridos Rafael Van der Vaart helyzetét egy esetleges téli átigazolás okán. Nani, a 23 éves portugál középpályás állítólag nem jön ki jól Alex Fergusonnal, aminek hangot is adott, ezzel útjára indítva a spekulációkat. Az érte folytatott versengésbe állítólag beszállhat a Milan is. Van der Vaartot két éve már kis híján leigazolta a Juventus, de most, hogy perifériára került a Galaktikusoknál, a torinói csapat újra megkörnyékezheti.
Csatárposzton még egy új név került a képbe. A Santos brazil labdarúgója, Neymar több európai nagyágyú érdeklődését is felkeltette. Ha a Juventus komolyan le szeretné igazolni a még csak 17 éves támadót, olyan klubokkal kell vetélkedniük, mint a Barcelona vagy a Chelsea. A fiatal tehetség nagy valószínűséggel valamely európai topcsapat tagja lesz legkésőbb a jövő nyáron, de, hogy a Juventus tud -e majd versenyezni a legnagyobbak ajánlatával, kétséges.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.