Felipe Melo teljesen felépült sérüléséből

A Juventus brazil középpályása, Felipe Melo teljesen felépült a csütörtökön elszenvedett sérüléséből, amikor is a nemzeti válogatottjában ütközött össze Werder Bremen-ben játszó honfitársával. A gyors felépülésnek köszönhetően a mai napon Anglia ellen már játékra kész, így nyilván - ha nem szed össze újabb sérülést - a Bianconeri következő mérkőzésén is bevethető lesz.

A Naldo-val való ütközése után a klub és a nemzeti csapat is félt egy komolyabb bajtól, ugyanis akkor egy komolyabb izomsérülés sem volt kizárható a látottak alapján.

Mindezek ellenére - a Tuttosport hírei alapján  - a kombinatív középpályás már a pénteki mérkőzés felkészítő edzésén is részt vett. Melo nem mutatta jelét a korábban feltételezett (izom)sérülésnek és az edzés végén még egy mini mérkőzésen is részt tudott venni.

Carlos Dunga valószínűleg hamarosan meghozza döntését, hogy megkockáztatja-e az angolok elleni barátságos mérkőzésre a karakteres középpályás betételét.

Idő közben örömteli hír:

Felipe Melo végigjátszotta az Anglia elleni barátságos mérkőzést, melyen Brazília 1-0-ás győzelmet aratott. Sérülésnek nyoma sem volt, így aktív részese lehet a Bianconeri Udinese elleni felkészülésének.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr24650298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alessandro 2009.11.15. 08:40:12

Elég kemény srác ez a Melo, igaz szinte minden héten olvasni hogy van valami kisebb sérülése, de szerencsére eddig nem kellett sokat kihagynia, remélem ez így is marad a továbbiakban, az már nagy siker itt nálunk, ha valaki nem sérül meg komolyabban.

Ismeretlen_125854 2009.11.15. 10:04:43

Aktív részese lehet a Bianconeri Udinese elleni győzelemnek!!!

Marchisio 2009.11.15. 10:08:00

Végre valami jóhír:)

Ismeretlen_135677 2009.11.15. 15:27:57

jajaD:

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása