Lövésből lesz a gól, szokták mondani. És miből lesz  a lövés, kérdezem én. Magyarul: vajon miért akadozik a Juventus támadójátéka?

Nagyon nem kell messzire menni, elég a tavalyi szezonra visszagondolni. Persze-persze, régebben sem a gólfesztiválokról volt feltétlenül ismert a torinói stadion, de a Ranieri-éra néhány - vagy sok - meccsétől még most is kirázza a hideg a fanatikusokat. Nagybetűs impotencia, kínszenvedés az ellenfél kapuja előtt. Gondolom sokan emlékeztek még a számlálhatatlan felívelésre, melyek úgy jöttek vissza az ellenfél védővonaláról, mint Forrest Gump ping-pong labdái a felfordított asztallapról.

Persze ekkor is akadtak azért jó meccsek, tetszetős támadások, de igazán nem voltunk elkényeztetve, valljuk be. Szerencsére azért láttuk a fényt az alagút végén. Tudtuk, hogy Diego esetleges érkezésével lesz, aki kiszolgálja a csatárokat, illetve Ranieri távozásával elhagyhatjuk a túl passzív 4-4-2-es rendszert is.

Most pedig, tessék, itt van Diego, van 4-3-1-2, a gólok pedig... khm, szóval nem jönnek a várt mennyiségben. 7 bajnoki után 11 rúgott gól, ha hozzávesszük a két BL fellépést, akkor is csak 12 gól kilenc meccsen. Ne szépítsük, nem sok, pedig az ellenfelek között volt egy Chievo, Livorno, Bologna hármas is. Vérmesebb remények szerint csak ennek a 3 csapatnak illett volna rúgni egy tucatot összesen, nem pedig az összes ellenfélnek. Kísért a múlt, kell idő az összecsiszolódásra, vagy esetleg tényleg csak ennyit tudunk?

Kezdjük a legkézenfekvőbb megoldással: Diego. Kétségtelen, hogy remekül kezdte az idényt - 2 gól a Roma ellen - azóta viszont egyre inkább elszürkült. Ebbe természetesen nyilván közrejátszik a sérülése is, mégis, szerintem okkal várhatnánk tőle (sokkal) többet. Akar, hajt, de a gólpasszok nem jönnek össze, nem tudja sajnos helyzetbe hozni a csatárokat. Talán elhibázott lépés lett volna egy ember köré építeni a támadásokat, mert így őt kikapcsolva a csapat méregfogát is kihúznák? Vagy egyszerűen csak fel kell vennie a ritmust? Őszintén mondom, fogalmam sincs, de nagyon össze kell kapnia magát.

Diego persze önmagában nem hibáztatható, hiszen a gólokat elsősorban a csatároknak kellene rúgniuk. Hányszor és hány helyen olvastam, hogy a Juventus támadó alakzata az egyik legerősebb Európában, és a névsorra tekintve ebben a gyanútlan nézelődő is bizonyos lehet. Világbajnokok mondjuk, vagy éppen Amauri, tőlük elvárható az ellenfél amortizálása. Tavaly még mondhattuk, hogy egyszerű, nincs aki kiszolgálja őket. Idén ez már nem lehet kifogás. Amauri például, akit sokan az olasz válogatottba is várnak, több mint 7 hónapja nem talált a hálóba tétmeccsen. Nyilván nem felejtett el gólt lőni, de mégsem jön össze. Próbálja persze ezt kompenzálni mezőnymunkájával, de neki ugye a gólszerzés lenne az első számú feladata. Egyértelmű, hogy jegelni kellene, helyette pedig Trezeguet számára több lehetőséget biztosítani. A franciát hajlamosak sokan leírni, pedig már 3 gólnál jár, mérvadónak számító gól/perc átlaga is messze a legjobb a csatárok között. Iaqunta-ra sok panasz nem lehet, Del Piero pedig még mindig lábadozik. Én nem vagyok benne biztos, hogy a csatársor frissítése minden problémát megoldana. Érdekes persze, hogy akik agilis, gyors támadót követelnek a keretbe, miért nem ágálnak Giovinco csapatba kerülése mellett...

Lövésből lesz a gól, szokták mondani. És miből lesz a lövés, kérdezem én. Magyarul: vajon miért akadozik a Juventus támadójátéka?

Nagyon nem kell messzire menni, elég a tavalyi szezonra visszagondolni. Persze-persze, régebben sem a gólfesztiválokról volt feltétlenül ismert a torinói stadion, de a Ranieri-éra néhány - vagy sok - meccsétől még most is kirázza a hideg a fanatikusokat. Nagybetűs impotencia, kínszenvedés az ellenfél kapuja előtt. Gondolom sokan emlékeztek még a számlálhatatlan felívelésre, melyek úgy jöttek vissza az ellenfél védővonaláról, mint Forrest Gump ping-pong labdái a felfordított asztallapról.

Persze ekkor is akadtak azért jó meccsek, tetszetős támadások, de igazán nem voltunk elkényeztetve, valljuk be. Szerencsére azért láttuk a fényt az alagút végén. Tudtuk, hogy Diego esetleges érkezésével lesz, aki kiszolgálja a csatárokat, illetve Ranieri távozásával elhagyhatjuk a túl passzív 4-4-2-es rendszert is.

Most pedig, tessék, itt van Diego, van 4-3-1-2, a gólok pedig... khm, szóval nem jönnek a várt mennyiségben. 7 bajnoki után 11 rúgott gól, ha hozzávesszük a két BL fellépést, akkor is csak 12 gól kilenc meccsen. Ne szépítsük, nem sok, pedig az ellenfelek között volt egy Chievo, Livorno, Bologna hármas is. Vérmesebb remények szerint csak ennek a 3 csapatnak illett volna rúgni egy tucatot összesen, nem pedig az összes ellenfélnek. Kísért a múlt, kell idő az összecsiszolódásra, vagy esetleg tényleg csak ennyit tudunk?

Kezdjük a legkézenfekvőbb megoldással: Diego. Kétségtelen, hogy remekül kezdte az idényt - 2 gól a Roma ellen - azóta viszont egyre inkább elszürkült. Ebbe természetesen nyilván közrejátszik a sérülése is, mégis, szerintem okkal várhatnánk tőle (sokkal) többet. Akar, hajt, de a gólpasszok nem jönnek össze, nem tudja sajnos helyzetbe hozni a csatárokat. Talán elhibázott lépés lett volna egy ember köré építeni a támadásokat, mert így őt kikapcsolva a csapat méregfogát is kihúznák? Vagy egyszerűen csak fel kell vennie a ritmust? Őszintén mondom, fogalmam sincs, de nagyon össze kell kapnia magát.

Diego persze önmagában nem hibáztatható, hiszen a gólokat elsősorban a csatároknak kellene rúgniuk. Hányszor és hány helyen olvastam, hogy a Juventus támadó alakzata az egyik legerősebb Európában, és a névsorra tekintve ebben a gyanútlan nézelődő is bizonyos lehet. Világbajnokok mondjuk, vagy éppen Amauri, tőlük elvárható az ellenfél amortizálása. Tavaly még mondhattuk, hogy egyszerű, nincs aki kiszolgálja őket. Idén ez már nem lehet kifogás. Amauri például, akit sokan az olasz válogatottba is várnak, több mint 7 hónapja nem talált a hálóba tétmeccsen. Nyilván nem felejtett el gólt lőni, de mégsem jön össze. Próbálja persze ezt kompenzálni mezőnymunkájával, de neki ugye a gólszerzés lenne az első számú feladata. Egyértelmű, hogy jegelni kellene, helyette pedig Trezeguet számára több lehetőséget biztosítani. A franciát hajlamosak sokan leírni, pedig már 3 gólnál jár, mérvadónak számító gól/perc átlaga is messze a legjobb a csatárok között. Iaqunta-ra sok panasz nem lehet, Del Piero pedig még mindig lábadozik. Én nem vagyok benne biztos, hogy a csatársor frissítése minden problémát megoldana. Érdekes persze, hogy akik agilis, gyors támadót követelnek a keretbe, miért nem ágálnak Giovinco csapatba kerülése mellett...

Persze a legkisebb Juventino esetében először el kellene dönteni, hogy milyen posztról beszélünk egyáltalán esetében.  Már csak azért is lenne érdemes támadóként kipróbálni, mert a középpálya tele van. Tulajdonképpen rájuk lehet a legkevesebb panasz a gólok elmaradása miatt - persze ha Diego-t nem számítjuk most. Marchisio és Felipe Melo is feliratkozott már a góllövők listájára, sőt, a fiatal olasz meglepően jól tudja segíteni a támadásokat. Eddig Camoranesi is a jobbik arcát mutatja szerencsére, egészen jól szervez, sőt, még nem is állították ki ;) . Egyetlen, ám annál fontosabb tényező miatt mégis ostorozhatjuk a középpályát, ez pedig az erőnlét. Sajnos a legutóbbi meccseken már nagyon látszottak a fáradtság jelei. Lassúak , fásultak voltak a játékosok, igazán gyors játékra nem sok esély volt így.

Ebben persze a 4-3-1-2-ben a szélső védőknek kellene tehermentesíteni kicsit a középpályát, de ez sem megy zökkenőmentesen. Ugyan Grosso részéről már érkeztek ígéretes beadások, de jobb oldalon Ferrara nem igazán tud dönteni Grygera, Zebina és Cáceres között. Tegyük hozzá persze gyorsan, hogy ez tényleg nem könnyű választás. Mindenesetre az már most könnyen kijelenthető, hogy ennek a szisztémának a szélső védők komoly kerékkötői a Juventus esetében, és ezen részeknek jelentősen fel kell javulniuk, ha nyerni akarunk valamit idén. Ha csak átmeneti év, akkor is.

Már ecseteltem, hogy egyetlen ember köré építkezni nagy melléfogás lehet, Sissoko visszatérte mégis sokat lendíthet a csapat szekerén. A 4-3-1-2 szinte minden hibája kijött eddig nálunk, amire még rátesz a csatárok gyenge teljesítménye is. Ha viszont középen, a védelem előtt összeáll egy nagyon masszív Sissoko-Felipe Melo tengely, akkor már logikus lenne kipróbálni a 4-2-3-1-es felállást. Védelem előtt Sissoko-Melo, előttük Giovinco-Diego-Camoranesi hármas, míg legelől Trezeguet egy szem befejező csatárként. Tudom, ezzel sokak most vitatkoznának, de az adatok szerint Trez a legjobb formában levő csatárunk. Ebben az esetben Diego kapna két játszótársat elől. Egyrészt így a támadójátékunk sokkal kreatívabb lenne, másrészt nem kellene kizárólag Diego aktuális formájára hagyatkozni. Tudom, nagy lyukra futás is lehet belőle, de ezzel az alapanyaggal vétek lenne nem kipróbálni. Meg ugye ismerjük az aranyszabályt, mely szerint legjobb védekezés a támadás.

Ferrara kezében van természetesen a döntés. Persze egyébként is neki kell megoldania a helyzetet, így vagy úgy. Elsősorban ez pszichológia feladat, össze kell rázni a csapatot, hitet önteni mindenkibe, jó bőven, míg túl nem csordul. Amúgy meg mennyire ironikus: Ciro, aki vérbeli védő, most a támadójáték összerakása miatt izzadhat. Nem kis feladat ez, sőt. Ha nem sikerül neki, akár be is dobhatja a törülközőt. Viszont ha összejön, bebizonyíthatja edzői rátermettségét, és nagy célokért küzdhet.

Igazi erőpróba ez, kérem szépen. Reméljük, hogy átmegy a vizsgán.