Tiago szerint a Ciro Ferrara által alkalmazott gyémánt alakú középpályának köszönhetően a szurkolók idén végre megláthatják, mire is képes igazából.
A portugál játékos két évvel ezelőtt igazi nagy igazolásként érkezett a Juventushoz, de a Ranieri által alkalmazott 4-4-2 taktikában nem tudott meggyőző teljesítményt nyújtani, és emiatt a szurkolók, majd a sajtó egyik legfőbb céltáblájává vált.
"Sokkal jobban érzem magam a három játékosból álló középpályán. Keményebben kell dolgozni, de sokkal nagyobb a szabadság. Most majd segíthetem a támadásokat; mindig is ezt csináltam, ehhez értek a legjobban."
Tiago már tegnap lehetőséget kapott a bizonyításra, amikor a Juventus felkészülési mérkőzésen 4-1 arányban legyőzte a Cisco Roma csapatát.
"Mindenki nagyon lelkes. Jó csapatunk van, és Ferrara igazi játékot akar. Ez egy sokkal szórakoztatóbb Juventus lesz. Ferrara győzni akar, ő is egy közülünk. Sokat beszélgettünk, tudom, hogy bízik bennem, és ez nagyon sokat segített."
Ferrara néhány napja arról beszélt, hogy Tiagónak még nem megy valami jól az edzéseken, de a portugál szerint ez csak átmeneti.
"Soha életemben nem dolgoztam ilyen keményen. Nagyon fáradtnak érzem magam, van még egy kis probléma a kondíciómmal, de biztos vagyok benne, hogy végül nagyszerű idényünk lesz együtt."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.