Eboué Olaszországba igazolhat

Az Arsenal elefántcsontparti középpályása, Emmanuel Eboué a Serie A-ba igazolhat, legalábbis ügynöke szerint, aki elmondta, hogy a Milan és a Juventus is érdeklődik iránta.

Emmanuel Eboué

A 26 éves játékos még kedden nyilatkozott a France Football magazinnak, és arról beszélt, hogy távozik Londonból, mivel kevés játéklehetőséget kap.

"Nehéz a döntés, de az még nehezebb lenne, ha ki kellene bírnom még egy ilyen szezont. Mindenesetre ha elhagyom az Arsenalt, valamelyik másik bajnokságba szeretnék igazolni."

Eboué nyilatkozata természetesen azonnal beindította a pletykákat, és a játékos ügynöke most megerősítette azt is, hogy a középpályás Olaszországba igazolhat.

"Az Arsenal egy újabb, négy évre szóló szerződést ajánlott, és ez jó dolog, de Emmanuel most akár szabadon távozhat. Minden megváltozhat a Milan és a Juventus érdeklődésével." - mondta Franjo Vranjkovic, Eboué ügynöke.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr354649752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo410 2009.06.17. 19:02:12

Akkor itt az alkalom, hozzuk el!

juvem 2009.06.17. 19:10:21

most akkor lefog járni a szerződése nyáron?? vagy csak majd lejár:D(mondjuk egyszer minden lejár)de jó lenne "középkorú"(mármint a fociban) és sztem nem rossz igazolás lenne!

Ismeretlen_124508 2009.06.17. 19:35:10

Ingyen jöhet

k_krisz92 2009.06.17. 19:40:11

Az igazolása most, június 30.-án jár le. Én már többször is említettem hogy érdemes lenne elhozni.Jó játékos aki az egész jobb szélt be bírja játszani! csak a Milan el ne vigye előlünk! hajrá Secco, hozd el nekünk Eboué-t:D

Ismeretlen_124508 2009.06.17. 19:40:30

momoval ellenének:D

ati 2009.06.17. 19:58:20

Eboué parádés védő... Jobb oldalra tökéletes megoldás lenne!! Nemzetközi tapasztalata is van, gyors, agresszív, jól szerel, beadni is tud! És még középpályán is elmozog, ha arról van szó! Szerintem még ha fizetünk érte valamennyit, akkor is megéri az árát (annyira drága nem lehet, ha jövőre jár le a szerződése) ! Ha meg ingyen van, akkor csúnyán le kell csapni rá! Forza Juve!

Ismeretlen_108746 2009.06.17. 20:07:16

Nagyon jó lenne, főleg ingyen. Azonnal le kellene csapni rá.

buub 2009.06.17. 21:09:46

Isten mentsen tőle, borzalmas, Arsenal drukkerek 90% fizetne csak vigyék, nagyon nincs rá szükség.

Ismeretlen_53881 2009.06.17. 21:09:52

Ingyen meg kell szerezni, aztán 25-ért elpasszolni a Real-nak :D Amúgy ingyen tényleg jó lenne, bár gyanítom, nálunk inkább hátvédként szerepelne.

Unimuck 2009.06.17. 21:53:22

Ingyen én is azt mondom, h itt a helye, csak nehogy az legyen, mint Flaminivel...

Ismeretlen_127033 2009.06.17. 22:51:00

"olcsó húsnak híg a leve",de eboue akár jó is lehet,amugy az értékét kb 7 milliora mondják

ati 2009.06.17. 23:13:14

Szedd már össze magad!!! Az Arsenal- szurkolók fizetnének, hogy elvigyék Ebouét???:):) Elég kacagságos. Azért közel nem ugyanaz, mint nálunk Knezevic esete! Nagyon jó játékos, és pont a legjobb korban van! Meg láttad amúgy már játszani? Nem tudom, emlékszel-e... de mikor a BL-ben az Arsenal kibúcsúztatott minket, Eboué leradírozta Zlatant... de mint a szart... momentuma nem volt! És ezt is azét vágom ennyire, mert öcsém szegény (Sz)Arsenal drukker, aztán azóta is azzal van eltelve... Most nem azt mondom, hogy emiatt már jó játékosnak is kell lennie, de azért picit árulkodó a játéktudásáról... És ugye még akkor fiatalabb is volt!

buub 2009.06.18. 07:29:36

attól még nem kell, sokszor jobb játékosakat kellene igazolnunk, padra jó lenne, de semmi több.

Ismeretlen_114321 2009.06.18. 10:38:50

attól függetlenül a védelem jobb oldalára nem lenne rossz. Zebina gyakran sérült, Grygera pedig nem olyan jó játékos, illetve nem is bír végig játszani egy egész szezont, ezt már láthattuk.

mmartin91 2009.06.18. 10:51:12

Eboue nagyszerű játékos, akinek a stílusa nagyon sokat segíthetne nekünk. Egy gyors, lendületes, beadni képes szélsőről van szó, aki valóban az egész jobb oldalt bejátsza. Tény, h voltak hullámvölgyei az Arsenalban, dehát kinek nincsenek. Nekünk nagyon nagy szükségünk van az ilyen típusú játékosokra, mint ő, mivel nem sok igazán lendületes játékos van a keretünkben. Ráadásul Eboue ugyebár jobbekket és jobb szélsőt is tud játszani, szóval ha épp nem 4-3-1-2-ben futunk ki, hanem szélsőkkel játszunk, akkor lazán megoldhatja Camoranesi távollétében (sérülés miatt) a jobb szélső posztot. Persze, elsősorban nyilván a védelemben számítanánk rá. Nagyon remélem hogy Secco lecsap rá, mert a vezetők többször kijelentették h mennyire szeretik az ingyen igazolható játékosokat, ráadásul Eboue amellett h jó játékos, jó korban is van. Szóval minden adott, ide kell hozni!

süci 2009.06.18. 11:16:46

Örülnék neki, úgy érzem hasznos tagja lehetne a csapatnak

imip 2009.06.18. 11:30:18

Sissokó sem játszott túl sokat a liverpoolban,nálunk mégis milyen jól teljesít! Lehet,hogy Ebouéval is jól járnánk.

Ismeretlen_127050 2009.06.18. 13:23:28

Ebouét elkéne hozni a milan orra elől.A Milan jövőre naon szar lesz elment Kaká, Sheva,Ancelotti. Ez nekünk jó

blake11 2009.06.18. 13:29:58

én már régóta osztom a véleményt hogy szívesen látnám énis am nem egy olyan csapatot mint a milan nem kéne leírni...

billy Spleen 2009.06.18. 15:11:37

Én nem szeretem Eboué-t nem tudom miért. :S Nenm szimpi. Viszont nagyon jol védekezik ésh aguy gondolja előre tör, de úgy, hogy ember nem állitja meg :D:D ezt sokszor mutatta a Szarzenálnál is. Szal jó megoldás lenne. majd csak megszeretem.

babo410 2009.06.18. 16:27:48

Én támogatom az ötletet, csak azt nem, hogy Rossi jöjjön, mert sajna az azt jelentené, hgy bár Trez maradna, de elcserélik Rossira. Pedig Trez jövőre újra a régi lesz, és ontani fogja a gólokat!

blake11 2009.06.18. 18:15:14

babo van rá biztosítékod arra,hogy trez ismét a régi lesz-nem hiszem-ellenben rossi fiatalabb és több van benne

babo410 2009.06.18. 18:56:16

Oké, nincs rá garancia, de sztem azért nem volt idén jó formában, mert sokáig sérülés hátráltatta, utána meg nem kapott lehetőséget! Így nem is lehet vki jó!

Ismeretlen_53881 2009.06.18. 19:05:02

blake, neked van biztosítékod arra, hogy Rossi-ban "több van"? Senkinek sincs semmire biztosítéka.

blake11 2009.06.18. 23:44:42

jogos passerby,de odáig ne jukadjunk ki hogy csak a halál biztos jó XD am egyrészt fiatalabb és a juvét ismerve egy ilyen játékos mint rossi hát ne ragozzam... és kell a vérfrissítés előre(de ne mondjátok azt,hogy elfeledem trez érdemeit szó sincs róla,csak el kell ismerni nem szimpátiára kell építeni hanem a jövőre)

zlt 2009.06.19. 02:29:49

Rossi jó lenne, de sajnos a milan a szíve csücske.

blake11 2009.06.19. 10:31:36

rossinak a milan a kedvence éppen az ahol a legjobbakat kapja-ezzel nem kell foglalkozni ki a kedvence...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása