Távozó skandináv duó?

A Sky Sport Italia szerint Olof Mellberg és Christian Poulsen egy év után távozik a Juventustól. A pletykák szerint Mellberg a Panathinaikos, míg Poulsen a Fenerbahçe játékosa lehet.

Olof Mellberg

Mellberg tavaly nyáron ingyen érkezett az Aston Villa csapatától, de nem tudott kezdőpozíciót kiharcolni magának, és úgy néz ki, hogy a Juventus elfogadta a görögök 3 millió eurós ajánlatát a svéd játékosért.

A Sky Sport Italia úgy tudja, hogy az üzlet akár már néhány órán belül létrejöhet, és elképzelhető az is, hogy a Panathinaikos a pénzen kívül Gilberto Silva játékjogát is átadja a Juventusnak.

Christian Poulsen szintén tavaly nyáron érkezett a Bianconerihez; ő 10 millió euróért került a Sevillától a torinóiakhoz. A tranzakció akkor nagy visszhangot váltott ki a szurkolók körében, ugyanis ők Xabi Alonso érkezését várták, és gyakorlatilag helyette jött a dán.

A középpályás szintén nem tudott bizonyítani - persze Poulsent sérülések is hátráltatták -, így nagyon könnyen elképzelhető, hogy ő is távozik a Juventustól, és a Sky Sport Italia szerint már előrehaladott tárgyalások folynak a Fenerbahçe csapatával.

A hírek szerint a törökök elnöke, Aziz Yildrim Torinóba érkezett, és 6.5 millió eurós ajánlatot tett Poulsenért. Bár a Juve legalább 7.5 milliót szeretne kapni a dán középpályásért, a várakozások szerint a hét végére megszülethet a megállapodás.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr54649749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_108746 2009.06.16. 16:08:26

Maga volna a mámor, ha mindkettejüket el tudnánk passzolni, s még pénzt is kapnánk cserébe. Ezen kívül Marchionnit se felejtsük el eladni!!! Gilberto Silva mi a fenének?

Daccc 2009.06.16. 17:07:51

Szerintem Mellberg nyugodtan elferne a kovetkezo szezonban is a padon. Nemvolt olyan rossz o. Ezenkivul szerintem meg tobbet er mint 3 millio euro. Poulsenra pedig aldasom.

nilsnoa 2009.06.16. 17:10:40

Mellberget sajnálnám szimpatikus játékos, és azért szerintem nem is teljesített rosszul... Poulsen mehet Isten hírével....

harciretek 2009.06.16. 17:11:50

Zebinát kifelejtetted... Kb. 4-5 éve van itt, de nem nagyon emléxem olyan idényére, mikor 10 meccsnél többet játszott volna...

babo410 2009.06.16. 17:20:50

Én is úgy vok vele, hogy nem kéne elmennie Mellbergnek. Pláne, ha nem jön helyére senki. Vagy már elkezdik Ariaudut beépíteni a kezdőbe? Az jó lenne. És Diarra milyen poszton játszik, és hány éves? Állítólag őt akarjuk a Madridból.

Ismeretlen_114321 2009.06.16. 17:38:28

Mellberg nyugodtan maradhatna, bár nem gyors, voltak életmentő szerelései a szezon során -.-

Ismeretlen_124508 2009.06.16. 18:04:22

sztem is elférne de kitudja

trevis69 2009.06.16. 18:50:03

Tudom, hogy nem ide tartozik, de ismeri valaki Iago Falqué nevű fiatal játékost. Most láttam, hogy ő is csapat tagja lett, de eddig még nem halottam róla.

billy Spleen 2009.06.16. 19:31:09

Iago Falqué-t isteni tehetségnek tartják. A spanyol média egyenesen gyalázta a barcát amiért elengedték a juvéba. A középpálya bármeyl posztján játszhat,de nyilván támadó felfogású gyerek.

Ismeretlen_127067 2009.06.16. 19:36:13

Sziasztok! Istenkém,de örülnék,ha elmennének mind ketten( Mellber nem való az Olasz bajnokságba,de azért jobb,mint egy Zebina...),meg Tiagot is elköltöztetném...de minek ide az öreg GS?! Remélem nem mennek bele...

vizi8 2009.06.17. 14:50:34

Hát én sajnálom Mellberget, mert szerintem jobb teljesítményt nyújtott mint Legro. Például a Könf.kupa első meccsén nem a Legro-Chiellini pároson múlott, hogy nem kaptunk 3-4 gólt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása