A múlt hónapban még közel sem volt bizonyos, hogy a csapat egyik alappillérje, Gianluigi Buffon a következő szezont is a Juventusban kezdi. Ám egy ideje a szurkolók már teljesen megnyugodhattak, hiszen a világbajnok hálóőr kinyilatkoztatta maradási szándékát.
Ez főleg a vezetőség ígéretének volt köszönhető, miszerint a következő évadnak egy megerősített kerettel vág majd neki az Öreg Hölgy.
Buffonon érződik az átmeneti elégedettség, de ahogyan sokan mások, ő is reméli, a két új játékos érkezése csak a kezdet.
"A csapat alapjai jók, s ha folytatjuk a tökéletesítést, akkor nagyon fontos dolgokért harcolhatunk. Cannavaro és Diego érkezése reményt ad nekünk." - mondta hivatalos honlapján a portás.
Buffon kevesebb, mint két hét múlva Dél-Afrikába utazik a válogatottal, hogy részt vegyen a Konföderációs Kupán. Hiszi, hogy a Squadra Azzurrának jó esélye van a torna megnyerésére.
"A világ legjobb csapataival játszunk majd. Ez a versenysorozat nem hasonlítható a Világbajnoksághoz, vagy az Európa Bajnoksághoz. Mi mégis jól szeretnénk szerepelni, győzni megyünk."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.