Egyelőre marad Ranieri

A Juventus Igazgatótanácsa 10 órás tanácskozás után az idény végéig megerősítette pozíciójában Claudio Ranierit. A tréner végleges sorsáról a nyáron döntenek.

Claudio Ranieri

A Bianconeri vezetői tegnapra hívtak össze találkozót, hogy a klub jövőjéről, az új stadionról, és Claudio Ranieri helyzetéről tanácskozzanak.

"Az ilyen jellegű találkozók mindig ilyen sokáig tartanak." - mondta Gian Paolo Montali, a Tanács egyik tagja.

"Fontos dolgokról kellett tárgyalnunk, hittel és elszántsággal dolgozunk a klub érdekeiben. Ranieri a teljes bizalmunkat élvezi. Az idény végéig ő marad az edzőnk, utána majd meglátjuk. A hátralévő mérkőzéseken úgy kell játszanunk, mint a Milan ellen."

Az Igazgatótanács nem könnyű szívvel szavazott bizalmat a jelenlegi vezetésnek, mivel irányításuk alatt a csapat minden megmérettetésben alul maradt, ráadásul az utóbbi hetekben a mutatott játék sem volt megfelelő.

A Juventust jelenleg még az a veszély is fenyegeti, hogy lecsúszik a tabella 3. fokáról, ami azt jelentené, hogy a Bajnokok Ligájában is selejtezőt kellene játszaniuk.

A találkozó előtt szurkolók egy csoportja gyűlt össze a klub főhadiszállása előtt, "Mutassátok a pénzt!" feliarattal (Virítsátok a lóvét!).

A pletykák szerint a vezetők között szóba került Diego ügye is. Amikor a brazil középpályásról kérdezték, Montali azt válaszolta, hogy "erről nem beszélhetek".

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr644649602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juveludi 2009.05.13. 17:19:51

"Ranieri a teljes bizalmunkat élvezi." ígyis ugyis,de ezt élvezet olvasni -_-"

babo410 2009.05.13. 17:22:03

A cím alapján megijedtem, de mikor elolvasta rájöttem, hogy ezt eddig is tudtuk. Nyáron mindenképp mennie kell Ranierinek! Főleg, mert sokszor úgy tud nyilatkozni egy kiscsapat elleni vereségről, mintha a MU-t vertük volna 4-0-ra. És nem tud a meccsekbe belenyúlni, taktikailag egyhangú, stb. Csupa olyan negatívuma van, ami alkalmatlanná teszi egy élcsapat irányítására.

Ismeretlen_108746 2009.05.13. 17:23:11

"Az Igazgatótanács nem könnyű szívvel szavazott bizalmat a jelenlegi vezetésnek" Ez egészen konkrétan mi a fenét jelent? Nem pontosan ismerem a találkozó részleteit, de nem világos miről volt szó. Felmerült egészen konkrétan, hogy az egész vezetőséget lapátra teszik? És a jelenlegi, "nem könnyű szívvel szavazott" bizalom meddig szól vajon? Ranieri szerintem nyáron bizonyosan repül, s teljesen felesleges lett volna bedobni valakit az utolsó néhány meccsre. De vajon hullanak majd fejek a vezetőségben is? "Ranieri a teljes bizalmunkat élvezi. Az idény végéig ő marad az edzőnk, utána majd meglátjuk." Ez a kijelentés azért igazán komikus... Ez volna a teljes bizalom? Vicc az egész.

Ismeretlen_22017 2009.05.13. 17:31:12

Apuleius: szerintem ez nem komikus, hanem egyértelmű célzásokat tartalmaz. Ez egy profitorientált, tőzsdén jegyzett klub, év közben nem meneszthetnek senkit, ráadásul ilyen közel az idény végéhez, mert jelentősen esne a részvények árfolyama. Számomra viszont egyértelmű, hogy Ranieri nyáron távozik, meg szinte az is biztos, hogy a vezetőség marad.

Ismeretlen_108746 2009.05.13. 17:43:34

Maga a megfogalmazás a komikus, nem a mögöttes tartalom. Ha valaki "teljes bizalomról" beszél, de ugyanazon mondatban sejteti, hogy Ranieri a szezon végén távozik (mivel nyilván elveszítette a bizalmat), az legalábbis fonák... A Juventus nem az egyetlen profitorinetált, tőzsdén jegyzett klub, s néha egy-egy ilyen klub egészen pontosan ezen üzleti megfontolásokból kifolyólag meneszt valakit év közben. Az viszont tény, hogy semmi teteje nem volna most kirakni Ranierit.

DP88 2009.05.13. 17:46:34

tuttomercatoweb.com/fiorentina/?action=read&idnotizia=43724 Srácok, nem tudok sajnos olaszul, olvastam egy két magyar nyelvű cikket erről, de ez a legfrissebb. Ha esetleg valaki leforditaná, és kitenné megköszönném.

szijem · http://www.juventus.com 2009.05.13. 18:02:45

Lassus (es nemcsak) figyelmebe szeretnem ajanlani, ha esetleg meg nem vette eszre :P, h a goal.com on egy nagyon jo kis elemzes van a juve es Ranieri jatekarol + Diego esetleges beilleszkedeserol... Erdemes elolvasni

zlt 2009.05.13. 18:05:08

Szijem azt én is olvastam. Tényleg jó kis írás.

Ismeretlen_111112 2009.05.13. 18:13:11

DP88:Azt jelenti tömören h Juhász Rolandért állítólag a Juve és a Fiorentina is érdeklődik.Sztem.Mondjuk én a Juve és Milán verziót olvastam máshol.

DP88 2009.05.13. 18:24:13

Köszi a helpet, én is ugy olvastam, csak mivel láttam h ez a verzió újabb gondoltam hátha van valami fejlemény. Hát nem lenne semmi, ha megtörténne, bár esély rá kb 1%.

Unimuck 2009.05.13. 19:13:43

Nem úgy van, h csak az első két olasz csapat kvalifikálja magát egyből a főtáblára, és a 3., 4. csapatnak selejtezőt kell játszania?! Tavaly így volt, gondolom az ide fasza olasz szereplés nem javított ezen...

Ismeretlen_22017 2009.05.13. 19:40:53

szijem: köszi, majd megnézem, lehet, hogy lesz is róla itt bejegyzés, bár ez nem biztos. Viszont ma már semmi időm, megyek koncertre, majd csak holnap.

suci 2009.05.13. 22:44:40

Egyszerűen nem értem a vezetőséget,,, 'Úgy kell játszani mint a Milán ellen' :S Vagy 'még mindig a teljes bizalmunkat élvezi' :S Ugye tényleg már csak erre a pár meccsre marad?

Type-R 2009.05.14. 16:30:09

Unimuck: nem, az első 3 selejtező nélkül megy a BL-be, a 4. vesz részt kvalifikáción. Lassus: az a baj, hogy a vezetőség marad. nem vagyok az a nagy véresszájú Secco-ellenség, de az teljesen biztos, hogy a triumvirátusból valaki(k)nek távozni kellene.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása