Cristian Molinaro szerint a Juventus szinte hibátlanul játszott Essien góljáig, mely teljesen lerombolta a továbbjutási reményeket.
"A 41. percig majdnem tökéletesek voltunk, de Lampard lövése nagyon rosszkor jött, mindannyiunkban megállt a lélegzet. A gól teljesen visszavetett minket."
A Juventus 1-0-ra vezetett, amikor Frank Lampard lövése a kapufát találta el, Michal Essien pedig bekotorta a kipattanót.
"Még ezután is irányítottuk a mérkőzést, de aztán emberhátrányba kerültünk. A végsőkig hittünk a továbbjutásban, de egyáltalán nem könnyű 10 emberrel játszani a Chelsea ellen."
A Juventus már a mérkőzés előtt hátrányból indult, hiszen olyan sérültek hiányoztak, mint Sissoko, Zanetti, Camoranesi, De Ceglie és Legrottaglie, azonban igazán akkor lett aggasztó a helyzet, amikor a mérkőzés elején Pavel Nedved is megsérült.
"Minden játékosunk nélkülözhetetlen a keretben, de úgy gondolom, nem volt nagy különbség a két csapat között. Nedved kidőlése azonban nagyon rosszul érintett bennünket, mert ő igazi lendületet adhat nekünk. Az igazi csapás azonban a szünet előtti egyenlítésük volt, mert ha előnyben mehettünk volna az öltözőbe, az teljesen más felfogást eredményezett volna."
A Bianconeri 3-2-es összesítéssel esett ki, így a londoni vereség még fájóbb most.
"A Chelsea jól használta ki a helyzeteit, de egyáltalán nem voltunk alárendeltek nekik. Elégedett vagyok a teljesítményünkkel, de nagyon sajnálom, hogy kiestünk. A Serie B, és a hosszú távollét után jól akartunk szerepelni, de az a legfontosabb, hogy a pozitívumokra gondoljunk, főleg az olyan játékosok, mint én, akik először szerepeltek a Bajnokok Ligájában."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.