A mérkőzés után Claudio Ranieri beszélt a csapat Napoli elleni taktikájáról, arról, hogyan sikerült felülkerekedni a Chelsea elleni vereségen, és szó esett a Bajnokok Ligája visszavágójáról is.
"A Bajnokok Ligája után fontos volt, hogy győzzünk, de ilyenkor nem könnyű újra elszántnak lenni, és koncentrálni. A srácok nagyszerűen játszottak az első félidőben, de aztán a Napoli magához tért, és minden fegyverét bevetette ellenünk. Ettől függetlenül Giginek alig kellett védenie. Nem volt könnyű dolgunk, a Napoli letámadott minket, és a végén szerencsénk volt, hogy érvénytelenítették azt a gólt."
A győzelem Claudio Marchisiónak köszönhető, akinek távoli lövése megpattant Manuele Blasin, így a vendégek kapusa, Navarro tehetetlen volt. A pihenőt kapott Pavel Nedved helyén ezúttal Sebastian Giovinco kapott lehetőséget, ám a második félidő derekán Ranieri a sérülésből nemrég visszatért Salihamidžić-et küldte helyette pályára, amiért a szurkolóktól gúnyolódást, füttyöt kapott.
"Giovinco idén főleg ezen a poszton kapott lehetőséget; ha szükségem volt egy csatárra, akkor jobban betoltam középre, és ott határozottan jobban teljesített. Most, hogy Pavelnek pihenőre volt szüksége, úgy gondoltam, Sebastian megérdemli az újabb lehetőséget. Úgy gondoltam, hogy Marchionni tapasztalata jól jön majd a csatárok segítésénél, és amikor behoztam Amaurit, azzal az volt a célom, hogy több labdát tudjunk megtartani."
Marchisio ezúttal is remek teljesítményt nyújtott, és Poulsennel együtt remek kettőst alkottak a belső középpályán.
"Idén mindenki meg tudta mutatni, hogy hasznára lehetnek a csapatnak. Az, hogy most itt tartunk, az mindenkinek köszönhető. A rengeteg sérülés miatt bizonyos posztokon néhány fiatalnak, és az újaknak is jól kellett teljesíteniük, de ők sem vallottak szégyent. Marchisio és Poulsen rengeteget dolgozott, és nagyon jól semlegesítették középen a Napoli próbálkozásait. Sok terhet le tudtak venni a védők válláról."
Sajnos újabb rossz hír, hogy Nicola Legrottaglie sérülést szenvedett.
"Igen, megrándult a térde. Holnap vizsgálatokon esik majd át, reméljük, semmi komoly, de most ő kérte, hogy cseréljem le."
A Juventus jelenleg hat ponttal áll az Inter mögött, akik holnap játszanak a Roma ellen.
"Az idény izgalmassága érdekében a Romának szurkolok majd!"
A hétvégén a Chelsea sem remekelt, csak a hosszabbításban sikerült legyőzniük a Wigant.
"A Chelsea nagyszerű csapat, tavaly csak büntetőkkel kaptak ki a Bl döntőjében. Idén is esélyesek a végső győzelemre. Alázatosak vagyunk, tudjuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, de az 1-0-ás vereség számunkra nem volt nagy csalódás, ezt is belekalkuláltuk előtte. A visszavágón mindent bele kell majd adnunk, hogy végül emelt fővel hagyhassuk el a pályát."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.