Ranieri: "Győzelem!"

Claudio Ranieri állandóan számolgat. A tréner a Catania elleni Olasz Kupa mérkőzésen is a lehető legerősebb keretet küldi majd pályára, "anélkül, hogy bárki sérülését ismegkockáztatná". A legfőbb cél, hogy a csapat a Kupábanis fejlődjön.

Claudio Ranieri

"Ez olyan mérkőzés lesz, melyet meg kell nyernünk, mert tovább szeretnénk jutni a következő körbe. A Juventus eddig 9 Olasz Kupát nyert, így mi lennénk, akik begyűjtenénk a 10. győzelmet. Minden fronton jól szeretnénk teljesíteni, és most is csak a győzelem elfogadható."

Ezek voltak Claudio Ranieri első mondatai a mérkőzés előtt szokásos sajtótájékoztatón. A Catania elleni Olasz Kupa mérkőzés szerdán, 20.45-kor kezdődik. A találkozó minden bizonnyal izgalmas lesz, mivel Zenga vezetésével a Catania az Olasz Kupában szeretne maradandót alkotni.

"Arra számítok, hogy a Catania naqgyon harcos lesz majd, mert a bajnokságban is ilyen a stílusuk. Olaszországban manapság nincs már olyan csapat, akik csak ülnének és várnának. Elég megnézni a Cataniát, a Leccét, a Sienát, vagy a Cagliarit. Mi a Catania legfőbb jellemzője? Jó játék, melyben kevés helyet adnak az ellenfélnek, és mindig veszélyes ellentámadásokat vezetnek."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr24649141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsoooo86 2009.01.13. 22:20:43

A RAI UNO adja eloben a Juce-Cataniat! Forza Juve

Trezegol 2009.01.13. 22:29:20

Sűrűn van Rai Unom :(

Ismeretlen_22017 2009.01.13. 22:55:31

A szokásokhoz híven a Catania elleni keret poszthoz jöjjenek az ilyen jellegű hozzászólások, rendben?

jst 2009.01.14. 13:29:11

a sportklub is adja. 21 órára van írva

SpaNgyor 2009.01.14. 14:44:58

juventushungaryn szokott kinnlenni link...remélem lessz mert csak netről tudok tvzni:S

asveed 2009.01.14. 15:53:14

Nagyon nyögvenyelős,egygólos győzelemre számítok!A Catania masszív,brusztos kiscsapat,aki ellen mindenki megizzad!

maradi 2009.01.14. 20:53:20

az egy dolog, hogy világi péter nem tudja kimondani Legrottaglie és Ariaudo nevét, de az, hogy még a gólszerzőt is fél perc késéssel mondja, már vérlázító...

SpaNgyor 2009.01.14. 22:43:47

Kár , hogy nem 13 - 0 lett.De azért is az dícséret jár.( amauri önző volt )

juvem 2009.01.14. 22:45:21

inkább azt mondanám h felidegesítette magát azon h képtelen ma gólt lőni és mindenáron beakart gyűrni egyet! szegény ma nem volt vmi gólérzékeny

SpaNgyor 2009.01.15. 13:05:28

de ez elvileg csapatjáték nem?

Ismeretlen_102898 2009.01.15. 13:30:08

Világi Péter Giovinco nevét sem tusta rendesen kimondani, nem csak Lagro-ét és Auradio-ét!

RICh 2009.01.15. 13:57:19

azért a De Cseglie se volt rossz :D Amúgy ha a bajnoki meccsükön ennyi helyzetet kihagynának nekem szívrohamom lenne az tuti :D

Ismeretlen_108746 2009.01.15. 14:03:56

Del Piero és Giovinco zseniális volt!

SpaNgyor 2009.01.15. 14:25:02

de ceigle mondjuk nemjátszott túl jól.2xer adta el a labdát ugy, hogy ha nem a z enemy jobbhátvédjéhez adja akkor elég komoly attack lett volna.Leszámitva jo kis meccs volt.Csak Amauri baszott fel mikor nem passzolt.Giovinco meg igen pedig ellőhette volna 10 méterről.Na mind1:D SZÉP VOLT!

RICh 2009.01.15. 21:05:48

SpaNgyor,: én azzal hogy "azért a De Cseglie se volt rossz" juventusfc080 kommentjére válaszoltam :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása