A Chelsea lesz az ellenfél

Ma délben Nyonban megtörtént a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek sorsolása.

A legjobb tizenhat csapat közé négy angol, négy spanyol, három olasz, egy német, egy francia, és egy görög klub került.

Bajnokok Ligája

A sorsolást Bruno Conti, az AS Roma egykori játékosa végezte. Előzetesen már ismert volt, hogy a csoportelsők a csoportok második helyezetteivel játszanak majd, az egy selejtező csoportból érkező csapatokat nem sorsolhatják össze, és az azonos országból érkező csapatok sem találkozhatnak ebben a körben.

A találkozókat február 24-én, és 25-én rendezik, a visszavágókat pedig két héttel később, március 10-én, és 11-én.

Íme a nyolcaddöntők párosítása:

Chelsea - Juventus
Villareal - Panathinaikosz
Sporting Lisszabon - Bayern München
Atlético Madrid - Porto
Lyon - Barcelona
Real Madrid - Liverpool
Arsenal - Roma
Inter - Manchester United

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr964649060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_53881 2008.12.19. 13:22:04

Nem örülök. Hirtelen csak annyi pozitivum jut eszembe, hogy így legalább valószínűleg a TV közvetíti a meccseket. Mondhatnám azt is, hogy Ranieri ismer onnan néhány játékost, de ennek nincs sok haszna. Mondjuk egy Inter - MU-t, vagy egy Arsenal - Roma-t is szívesen megnéznék. Még az is megeshet, hogy az Internek szorítok majd...

juvem 2008.12.19. 13:30:29

Internek soha nem szorítanék bassza meg őket a manchester de nagyon!!!! ígyis-úgyis találkoztunk volna nagy csapattal ha egy sporting pl megverünk!! Bőven van esélyünk! 50% meccs itt kis különbség lesz Londonban húzzunk ki egy döntetlent itthon emg 2-0re nyerünk(Lesz Trez, Buffon, Camo) :) FORZA JUVE

Ismeretlen_108746 2008.12.19. 13:49:34

A lehető legnehezebb ellenfelet kaptuk, de idővel úgyis bekövetkezett volna. Ha meg akarjuk nyerni a BL-t, túl kell jutni az ilyen ellenfeleken is. A Manchestert sem szeretem, de kizárt, hogy képes legyek az Internek szurkolni. Eddig is utáltam őket, de Mourinho még tovább rontott rajtuk. Azért az dühítő, hogy közben meg Panathinaikosz-Villareal és Sporting-Bayern párharcok is vannak. Bármelyiküket oda-vissza vertük volna. Fel kell kötni a gatyát, rohadt nehéz lesz. Forza Juve!

Ismeretlen_22017 2008.12.19. 13:50:42

Ez most OFF lesz, de fontos: szóval, a Dühöngőbe jelenleg csak úgy lehet kommentelni, hogy nem jelennek meg a hozzászólásaitok, majd csak ellenőrzés után. Tehát, ha ez van, ne küldjétek el többször, meg máshova se írjátok be, majd nézem sűrűn, és teszem őket kifelé. Próbálom megoldani a dolgot. ON

asveed 2008.12.19. 14:01:24

Semmi baj!!!A chelsea sem egy világverő csapat!Pláne most,én amúgy sem őket tartom a legkeményebbeknek,azok még hátra vannak! Nahhh,a csicskák/Inter/ idén sem nyernek bl-t,de ezt már hónapok óta mondom elfajzott híveiknek!Nem kedvencem a Mu,de ezerszer szorítok inkább nekik mint ezeknek a favágóknak!Mellesleg simán oda-vissza ütik majd őket!Mi meg húzzuk ki ott egy x-re és itthon meg üssünk egyet!Bár ebben reménykedtem a Margit meccs előtt is aztán láss csodát..... Más!!!ez is Off de a "rántottakirály:)" mostanában nincs msn-en és már hiányzik a brekegés,legalábbis nekem!ON!

Ismeretlen_22017 2008.12.19. 14:16:26

OFF okés, ma biztos nem, meg talán hétvégén sem, de jövő héten biztosan :) ON Na de, hogy a bejegyzésemhez is hozzászóljak, én nagyon nem örülök a Chelsea-nek, eléggé tartok tőlük, őket szerettem volna a leginkább elkerülni. De remélem ismét megmutatjuk, hogy a legjobbak között a helyünk!

Shyr Kahn 2008.12.19. 14:46:23

Én a Barcelonatól és az MU-tól jobban féltem, persze a Chelsea a harmadik ebben a trióban... sebaj, egyszer túl kell esni a legnehezebbeken is. Nem lehet végig mákos párosításunk (bár a csoport se volt egyszerű). A zInter pedig kapjon csak ki. Régen az MU-Juve párbajok baromira jók voltak. Nem ártana, ha lenne egy újabb... mondjuk a döntőben.

Juvejani 2008.12.19. 14:53:32

Én sem szeretem az intert, de egy külföldi csapat ellen, azért nekik fogok szurkolni ( csak olasz csapat ). Képzeljétek el, ha a későbbiekben összekerülnénk velük, mennyivel jobb lenne őket, kiejteni, vagy megverni a döntőben, mint a MU.-t. Talán könnyebb is lenne. Égne a fejük rendesen. Persze ez fordítva is igaz.

Ismeretlen_109457 2008.12.19. 15:01:05

Szerintem is megszívtuk! Bár annyira nem jók ahgy mi szurkolók gondoljuk!!!!

Ismeretlen_22017 2008.12.19. 15:19:39

Shyr Kahn: se a Barcát, se a Manchestert nem kaphattuk volna ;)

buub 2008.12.19. 15:43:04

Azért örülök, hogy nem a Kismadridot kaptuk, attól félek a legjobban. Cselzi sztem pont jó lesz, a végső győzelemhez nehéz út vezet és mi ezen lépdelünk. :)

Adma 2008.12.19. 15:45:12

Én naon örülök ennek a chelsea-nak végre itt az idő hogy bizonyitsun az elmult 2 bl-ben amiben részt vettünk semmit nem tettünk le az asztallra. Ez talán a legjobb lehetőség. És szerintem azért is pozitív egy ilyen nagy ellenfelet kapni első körben hogy ne az legyen h kicsit kieresztünk, igy legalább teljesen föl tudunk pörögni. A csoport mecseken is csak a real ellen jáccotunk jól. Kell a nagy ellenfél h Alex, Pavel Camo 200%-kon tudjaneak teljesíteni... SZERINTEM JÓ LESZ EZ NEKÜNK

babo410 2008.12.19. 15:51:43

Nem örülök ennek. De ellenük még nem játszottunk. És ha a Roma meg tudta vern őket, akkor mi simán. És ők egy elég rossz korszakukban verték őket. Nekünk meg addigra mindenki épp lesz. Így kell ellenük felállni: Buffon Grygera Legrotaglie Chiellini De Ceglie Camoranesi Sissoko Nedved Giovinco Del Piero Trezeguet Ez lehetne a nyerő taktika. De Mindenféle képpen a legerősebb felállást, és vmi váratlant kell húzni. Bízok a csapatban!

Ismeretlen_108746 2008.12.19. 16:02:45

Az, hogy a csoportmeccseken kivel mit játszott a Chealsea az nem sokat számít. Itt 2 meccs van és senkinek sem szabad hibáznia, mert nagyon hamar ki lehet esni. A Chelsea a legerősebb, akit kaphattunk volna, mivel sem a MU-t, sem a Barca-t nem kaphattuk volna (tekintve, hogy ők szintén csoportgyőztesek voltak), s aki lesajnálja az angolokat, az nem tudom mikor látta őket utoljára. Én határozottan egy összeszedett, jó formában lévő csapatot látok a Chelsea meccseken. Nincs mese, le kell nyomni őket! Amúgy a Barcelonával jó lenne csak a döntőben találkozni, mert elképezstő formában vannak. Persze a tavasz még messze van, addig még sok változás lehet.

Ismeretlen_109457 2008.12.19. 18:32:00

ÉS AMAURI HOL VAN!! TREZ HELYETT KELL! SZERINTEB JOBB MINT TREZ MEG KEMÉNY!

Victor90 2008.12.19. 18:55:47

fhúúú kaphattunk volna könnyebb ellenfelet is,de hát ez van!! 50% esélyünk megvan..addig még nagyon sok minden fog történni nem tudjuk mi várhat ránk Londonba!!X-nek nagyon tudnék örülni az első meccsnek,de én úgy érzem,hogy van esélyünk kiverni a Chelseát!!!Hinni kell magunkban,odatesszük magunkat,és lehet esélyünk bőven!!!

Shyr Kahn 2008.12.19. 20:15:10

Jogos.

Shyr Kahn 2008.12.19. 20:26:37

Ettől függetlenül majdnem ugyanazt tudom mondani. Az MU-t és a Barca-t erősebb csapatnak tartom, mint a Chelsea-t, ezért tőlük jobban tartanék adott esetben (ha velük játszhatnánk, de ez valóban nem volt lehetséges a nyolcaddöntőben, azaz mea culpa az átgondolatlan hsz-ért). Remélhetőleg egyikkel összekerülünk majd később.

Ismeretlen_111021 2008.12.19. 20:27:01

nah hát azt hiszem,h nem lesz egyszerű dolgunk...deh én örülök...megmutathatjuk,h nem véletlenül vagyunk itt...és azért legjobb 16ban azért mindenki erős...de mi is :P forza Juve

Ismeretlen_22017 2008.12.19. 20:34:08

Igen, én is pont arra gondoltam, hogy most megmutathatjuk mindenkinek :)

Juvetto 2008.12.19. 21:19:49

Nos, elsőre én is szidkozódtam egy picit, és emlegettem Conti nevét pár percig(hozzáteszem, csak egy római tud így belehúzni nekünk, meg még maximum egy zinteres), de csakis azért, mert nem épp a legkönnyebben kiejthető csapatot kaptuk, ezt belátom. :) Illetve addig majd hallgathatjuk több fórumon és médiumon keresztül is, hogy: "Ááááá, a Chelsea azért biztos simán kiveri a Juvét!", és én ettől már előre okádok!! Én sokakkal ellentétben, egyszerűen biztos vagyok a továbbjutásunkban, és ezt most teljesen komolyan mondom!!!!! Akkora bizadalmam van a Drága Csapatomban, hogy elmondani alig tudom!! Küzdeni tudásban és csapategységben/csapatszellemben nincs még egy ilyen a top klubok között, mint a miénk, ez 100!!!!!!! Vannak olyan jó zsugásaink, mint az angoloknak?? Hogy a viharba ne lennének, ne vicceljünk már!! Mi a f...tól vagyunk beszarva?! Sorry, ez nem offense senki felé sem, csak én mindíg is így gondolok a Csapatomra!! Szétzúzunk akárkiiiiiiit, jöjjeneeeeeeeeeeeeek, leszarooooooooooom!!!!!!!!!!!!!! :D FORZA JUVE!!! Ui: Így legalább a blog 43 szavazójának(11%, 2.hely)kívánsága teljesült. :D Uui: Ja, és hajrá MU ezerrel, ez nem kérdés! :))

juvem 2008.12.20. 09:32:16

higgyétek el a Chelsea drukkerek is kb ugyanezt beszélik:P ők is félnek és féljenek is!!! FORZA JUVE

Ismeretlen_74763 2008.12.20. 09:34:26

Jó cimborám akivel meccset szoktam nézni nagy MU fan ergo rühelli a Chelseat, én meg az Intert, a sors keze úgy hozta, hogy így a csapataink a másikunk esküdt ellenfeleivel meccselnek, értitek :) Hajrá Juve, hajrá MU :)

carlos44 2008.12.20. 10:02:40

alap, h hajrá MU pedig rühellem őket a puding fejű Fergus papát + a mindig orra akarok esni Ronaldoval együtt! De az ellenfél mindig felülírja a dolgokat... Így forza juve + hajrá mu

juvem 2008.12.21. 12:04:22

jessszus Murinho megdicsérte a Juvét XDXD asszonta h mi jutunk tovább a Chelsea ellen... de sztem itt nem minket akart kiemelni hanem a chelsea-t akarta letolni, szinte biztos:P

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása