Ranieri: "Egységesek vagyunk"

A válogatott mérkőzések miatti szünet után a Juventus ma este újra pályára lép, ezúttal a Napoli vendégeként. A tegnapi sajtótájékoztatón Ranieri a csapat hozzáállásáról beszélt:

"Mindent elölről kezdünk, de egységesek vagyunk - a játékosok is, és a klub is. Megfelelően akarunk reagálni erre a negatív időszakra. Az ilyesmi előfordul a bajnokság alatt. Tudjuk, hogy eddig nem úgy teljesítettünk, ahogy azt várták tőlünk, de mi sosem adjuk fel."

Claudio Ranieri

Ranieri nem sokat gondolkodik, amikor az idényre kitűzött célokról kérdezik:

"Most is ugyanazok a céljaink, amiket az idény elején kitűztünk magunk elé. Mindent összevetve csak egy meccset vesztettünk el, és volt néhány döntetlenünk. Egyértelmű, hogy nem vagyunk jó formában, de még mindenhol versenyben vagyunk."

Egy újságíró rámutatott: úgy tűnik, hogy a csapatot nem zavarják a külvilágból érkező pletykák. Ranieri erre így reagált:

"Ha így látják, akkor így is van. A futballisták nem színészek, nem nagyon tudják palástolni az érzelmeiket. Én is megerősíthetem: még soha nem láttam ilyen egységes csapatot. Nagyon akarnak bizonyítani, és elérni az idény elején kitűzött céljainkat."

Nagy a nyomás?

"Nem, egyáltalán nem. Saját magamra gyakorlom a legnagyobb nyomást, mert mindig győzni akarok."

És végül néhány szó a Napoliról.

"Tudjuk, hogy nagyszerű csapat ellen kell játszanunk, akik kitűnő formában vannak. A hazai pálya nagy előnyt jelent nekik, biztosan nagyon magabiztosak lesznek."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr74648868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása