Trezeguet-t meg kell műteni

David Trezeguet a mai napon specialisták által végzett vizsgálatokon esett át, mivel a Zenit elleni Bajnokok Ligája mérkőzés alatt jobb térdének ínszalagja fájni kezdett, begyulladt, és állapota azóta sem javult.

David Trezeguet

A vizsgálatok sajnos azt mutatták ki, hogy a játékost meg kell műteni. Az operáció pontos időpontját, és a további információkat a jövő hét elején közli a klub hivatalosan, de várhatóan két-három hónapig nem számíthatnak majd a francia támadóra.

A rossz hír sajnos nem jár egyedül: Trezeguet-n kívül Alessandro Del Piero is nagy valószínűséggel kihagyja majd a Cagliari elleni hétvégi találkozót, mert jobb térdének ínszalagja könnyebben megsérült. A csapatkapitánynak pár napot pihennie kell, így szinte biztos, hogy a hétvégi mérkőzésen nem játszik.

Rajtuk kívül Giorgio Chiellini játéka kétséges még, mivel a védő is fájdalmat érzett abban a térdében, mely még nyáron, a Berlusconi Kupán sérült meg, és ami miatt hosszabb időt ki kellett hagynia.

A Cagliari ellen Ranieri így valószínűleg Iaquintát és Amaurit alkalmazza majd a támadósorban, míg a védelemben Legrottaglie és Mellberg kap majd helyet.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr214642624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo410 2008.09.19. 20:25:53

Nagyon jó! Nem marad játékos, ha ilyen ütemben jönnek a sérülések! A legfontosabb játékosaink sérülnek meg: Del Piero, Trezeguet, Camoranesi, Chiellini. Mi lesz így a BL-ben? Remélem Real ellen felépülnek. De nem értem Trezeguet hogy sérülhetett meg, mikor szinte nem is csinált semmit. Na mindegy. Csak legyenek rendben a Real elleni meccsre! Pláne, hogy egymás után lesz a két Real elleni meccs. Ha ott lesz sok kieső akkor nekünk annyi. De egyenlőre úgy tűnik addigra rendben lesz a csapat. Chiellininek meg pihennie kéne, nehogy mégnagyobb baj legyen!

Ricsman 2008.09.19. 20:36:39

babo, nem kell parázni.. ezeknek fogadok a többsége csak biztonsági pihentetés... és így legalább a többiek (padosok) is kapnak lehetőséget, és szokják ... Nem hiszem, hogy gond lenne a Cagliari ellen. Csak valaki tegye ki molinarot (direkt kicsivel..) a kezdőből PLZZZZ.... :) Forza!

babo410 2008.09.19. 20:49:42

Nem is a Cagliaritól félek! Remélem azért neked van igazad! molinaro úgy is előbb utóbb elveszíti kezdő pozícióját. De Cegliet fokozatosan fogják beépíteni, mert nem jó az se, ha bedobják a mélyvizbe, mert úgy járna mint Criscito, azt meg nem akarhatja senki!

babo410 2008.09.19. 21:18:31

Állítólag De Ceglie fog kezdeni a Cagliari ellen!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása