Amauri: "A Bajnokok Ligájáért megéri harcolni"

Nemcsak azok a játékosok álmodtak a Bajnokok Ligájáról, akik két éve is a Juventus játékosai voltak, hanem azok is, akik a legrangosabb európai Kupakiírást csak távolról szemlélték. Mint pl. Amauri.

A brazil játékos azonban a legjobb módját választotta a várakozás befejezésének: az Artmedia ellen szerzett góljával végleg bebiztosította a csapat kvalifikációját a Bajnokok Ligájába.

Amauri

A mérkőzés végén őszinte örömmel nyilatkozott:

"A Bajnokok Ligája megnyerése egy igazi álom, és most már ennek megvalósításáért harcolhatunk. Ha a Juventus játékosa vagy, természetes a lelkesedésed. Nagyon örülök a gólomnak, óriási lökést ad ez nekem. Fizikálisan és szellemileg is rendben vagyunk, és megvan a megfelelő hozzáállásunk. Mi, csatárok, mindannyian a maximumot akarjuk nyújtani, minden tőlünk telhetőt megteszünk. Teljesen függetlenül attól, hogy kezdőként lépünk pályára, vagy csak a mérkőzés közben vetnek be minket."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr694642532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juvetto 2008.08.27. 23:13:04

Ez a beszéd! Azt hiszem kezd "Juvésodni" a srác... :D FORZA JUVE!!!

juvem 2008.08.28. 02:48:00

ééén már az elején megmondtam h olyan kellemeset fogunk csalódni mind jakiban:) irgalmatlanul erős a csatársorunk(Y) a serie a legjobb csatársora!

blake11 2008.08.28. 13:08:10

kezd juvésodni a srác-ez jó :D hát én eleinte is azok közt voltam,akik bíztak benne,és én sosem kételkedtem abban,hogy nem fog bizonyítani,de a bizonyítás,hogy télleg ne kételkedjenek benne,majd csak most jő el

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása