A Juventus jelenleg azon fáradozik, hogy a következő idény előtt megerősítse középpályáját. Múlt héten felmerült, hogy esetleg Dejan Stanković érkezhet az Intertől, sőt már arról is szóltak a pletykák, hogy a Juventus és a játékos megyezett egymással.
Ekkor azonban a Bianconeri szurkolói kampányba kezdtek, hogy megakadályozzák a játékos lehetséges leigazolását. Pénteken pedig, amikor olyan hírek érkeztek, hogy a klub mégis megszerzi a játékost, egy petíciót nyújtottak át a Juventus vezetőinek.
"A legfőbb célunk, hogy megerősítsük a középpályát, de konkrét nevet jelenleg nem tudok mondani. Szerintem jövő héten meghozzuk a döntést, most még korai lenne nevekről beszélni. Stanković-csal kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy a klub vezetése még vizsgálja a helyzetet, de a szurkolók helyzetét is számításba vesszük."
A Juventus szurkolói leginkább az Interrel való kapcsolata miatt ellenzik Stanković leigazolását, beleértve azt is, amikor az Inter bajnoki címének ünneplésekor azt nyilatkozta, hogy "tiszta győzelem volt, nem lopással szereztük" - utalva ezzel a Juventus bundabotrányban elfoglalt helyzetére.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.