Az utolsó hazai mérkőzés lejátszása után, egy újabb "utolsóra" került ma sor, hiszen a mai után nem lesz több reggeli tréning. A csapat 11 órától edzett Vinovóban, és folytatták a szombati, Sampdoria elleni mérkőzésre való felkészülést.
Az edzésen nem vett részt Mohamed Sissoko, ugyanis a mali játékos Sevillában járt honfitársa, Frédéric Kanouté meghívására, hogy egy jótékonysági mérkőzésen vegyen részt. A találkozót a Sevilla és a "Kanouté Barátai az afrikai tehetségek megsegítéséért"csapat játszotta.
A héten még két délutáni tréning lesz, és a holnapi igazán különlegesnek ígérkezik. A csapat ugyanis az edzés egy részében közösen szerepel majd az ifi játékosokkal együtt. Erre először tavaly került sor, és akkor is nagy sikerrel zárult.
18 órakor Del Piero és társai együtt lépnek majd pályára a jövő sztárjaival, és kispályás mini-meccseken játszanak majd velük. Az esemény kitűnő módja lesz a szezonzárás ünneplésének, mely emlékezetes lesz mindenki számára. Az edzést 18.15-től egy órán át élőben közvetíti majd a 'Juventus Channel'.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.