Ranieri: "A Juventusnál csak a győzelmet kell ünneplni"

Claudio Ranierinek nincsenek kétségei: bár kitűnőnek bizonyult az idény a Juventus számára, és sikerült egy nagyon vágyott célt elérni, azért nem szabad túlságosan ünnepelni a Bajnokok Ligája indulást:

"Nagyszerű szezont tudhatunk magunkénak, de kicsit túlzónak találom, hogy egy olyan csapatnál, mely már mindent megnyert, ünnepelni kell a Bajnokok Ligája indulást. Nem hiszem, hogy vasárnap ezt ünnepelni fogjuk, mert amit elértünk, az ugyan említésre méltó, és visszatértünk a győztes útra, de még messze nem vagyunk ott, ahova el akarok jutni."

Claudio Ranieri

Persze a biztos BL-kvailifikáció eléréséhez a Laziót azért még le kell győzni vasárnap.

"Nem lesz könnyű dolgunk. Tavaly ők is bejutottak a Bajnokok Ligájába, de az idény elején történt sérüléseik miatt nagy árat kellett fizetniük. Amikor viszont kiestek a BL-ből, a bajnokság egyik legjobb csapatává váltak."

Az idény első felében, a Lazio ellen idegenben elért győzelem nagyszerű volt, de Ranieri elég mérges is volt miatta, mert a Juventus túl sok lehetőséget adott az ellenfélnek.

"A statisztikák szerint kevés lehetőséget adunk ellenfeleinknek. A Lazio azonban tizenhétszer próbálkozhatott. Ez egy kicsit sok. Azonban legjobb játékosaink kiváló teljesítményének köszönhetően így is sikerült győznünk. Ettől a mérkőzéstől kezdve játszott Del Piero csúcsformában. Már előtte sem volt rossz, de azon az estén két különlegesen szép gólt is szerzett, két csodálatos.... már majdnem azt mondtam Suarez passzból."

A Lazio elleni római találkozó a Juventus szezonjának szempontjából volt fontos, ez a holnapi pedig a második hely megszerzésének szempontjából lehet az.

"Nem hiszem, hogy a Roma kienged a végén, mert még hajtanak a bajnoki címért, és meg akarják mutatni, hogy Totti nélkül is nagyon jók. Nem szabad őket figyelnünk, hanem meg kell próbálnunk még jobban játszani. Tudom, hogy ismétlem magamat, de azt akarom, hogy ez beépüljön a játékosaim elméjébe."

Az idény során rengeteget javult a csapat; ez a csapat összeszokásának, és egy játékos visszatérésének is köszönhető volt.

"Igen, egyre jobbak vagyunk, és kezdünk rájönni, mennyire erősek. És nem igazán akarok egy játékost külön kiemelni, mert a dícséretet egyenlően kell elosztani a játékosok között, de Camoranei nagyon hiányzott az idény első felében. Egy olyan játékos, mint ő, aki képes túljutni az emberén, és ebből lehetőséget tud kialakítani, nagyon fontos a csapatnak. El tudom-e képzelni center középpályás poszton? Nagyon is, és szerintem sokat tudna ott javulni a játéka. Hasonlít-e Diegóra? Nem, Diego sokkal támadóbb szellemű játékos, mindig megpróbál gólt szerezni, míg Mauro inkább kiszolgálni szereti a társait."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr14642043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása