Nyolc nap alatt három meccs - a Milan, a Parma és az Atalanta ellen -, melyek akár eldönthetnek mindent:
"Meglátjuk, hogyan teljesítünk a célegyenesben. Ha sikerül legyőznünk a Milant, nagyon előkelő helyzetbe kerülünk."
Az idénynek ebben a szakaszában, amikor minden mérkőzés sorsfordító lehet, a Juventus készen áll, hogy jól teljesítsen. Ma este az AC Milan érkezik Torinóba, hogy a két csapat lejátssza minden idők egyik legizgalmasabb rangadóját. Most nincs idő a múlton és a két csapat dicsőségein merengeni. Csak a jelen, és az európai kvalifikáció számít.
A Rossoneri elleni mérkőzés önmagában is nagyon fontos, de a találkozóra kulcsfontosságú pillanatban kerül sor. Ranieri csapata nyolc nap alatt a Milanon kívül játszik a Parma és az Atalanta ellen is
"Mondhatjuk, hogy ezután a három mérkőzés után már a célegyenesben vagyunk. Meglátjuk, hol állunk majd a hét végén. A legjobbat akarjuk magunkból kihozni a három meccs alatt. A lényeg, hogy megfelelően kell koncentrálnunk minden egyes találkozóra."
Annak is eljön majd az ideje, hogy a Parmára és az Atalantára koncentráljunk. Most azonban a Milan elleni mérkőzésre kell összpontosítani, ahol igazából nincs szükség külön motivációra. Most nem a bajnoki címről dönt majd a két csapat - ahogyan tette azt a korábbi években többször is -, de a Bajnokok Ligája kvalifikáció is fontos cél. A Bianconeri előnye 6 pont, egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Ez tekintélyes előny, de nem elég.
"Most nem pihenhetünk, figyelnünk kell a helyezésünkre. Ha azonban legyőzzük a Milant, nagyon jó pozícióba kerülünk a BL szempontjából. A Milan idegenben több pontot szerzett, mint hazai pályán, és rengeteg kiemelkedő játékosuk van. Az ilyen nagy mérkőzések teljesen nyíltak, és legtöbbször csak momentumok döntenek a végkimenetelükről. Nagyszerű mérkőzésre számítok."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.